Programkereső

Téma: Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása

Spoiler
10/10
azem 2015 máj. 24. - 23:10:20 10/10
(1/1)
Tudom, hogy a gimis definícióknál illene továbblépni, de akkor azt tanították nekem, hogy a tragédia az, amiben értékveszteség van.

Ebbõl kiindulva a szombathelyi Makrancos Kata tragédia. Tragédia, mert sztereotip gondolkodású, macsó/macsós férfiak megölik benne egy izgalmas, önálló gondolkodásra képes és kihívást jelentõ nõ személyiségét, aki egyáltalán nem szolgál rá a negatív jelzõkre. Egyszerûen csak nem olyan simulékony kis szófogadó, szelíd lányka, mint a húga és mellette állva erõs kontrasztot képeznek. Tragédia, mert van benne egy apa, aki ahelyett, hogy védelmezné és kiállna mellette, a maga számára könnyebb utat választja és a beáll a primitív férfiak közé.

A nívósabb Shakespeare-vígjátékokon sokat szoktam nevetni és a tragédiák komikus figuráin szintén (Jago, Polonius, Mercutio) de ennek a darabnak a humorán valószínûleg utoljára Shakespeare korában nevettek jókat (ma pedig csak a hímsoviniszták), a végsõ Kata-monológ pedig kellemes megnyugvást hozott nekik. Ma kifejezetten dühítõ ahogy a már KATAtón (ugye értik?) nõ vakon engedelmeskedik a legmegalázóbb parancsnak, még a nem kimondottaknak is.

Szeptemberben azt írta valaki ezen a felületen egy nemzetis WS-adaptációról, hogy tragédia, pedig nem azok közé sorolják. Negatív kritikának szánta, szerintem telibe is talált vele. Ott akaratlanul kilúgozták a humort a jelenetekbõl. Ezt nem szánták annak, a 21. században nem is tud az lenni. Így is rengeteg vicces momentum van benne, elrajzolt, groteszk figurák (Mertz Tibor és Szerémi Zoltán fantasztikusak a visszataszító és közönséges férfiak szerepében), de a fõszereplõ páros duettje kõkemény és egyoldalú harc, aminek a végkimenetele kínos feszengést okozott a nézõtéren. Eddig három Katát láttam életemben: Bánfalvi Eszter nem viszi el egyoldalú showba, úgy ahogy Szûcs Nelli tette Debrecenben, az elõadást szolgálja, a címszereplõ tragédiáját gyönyörûen érezteti. Bányai Kelemen Barna sem elégszik meg azzal, hogy egy kedves, mulatozós férfialakot hoz létre, ez a Petruchio kõbunkó, kegyetlen, autoriter személyiség.

Alföldi gondolt valamit errõl az elõadásról és színpadra vitte. Szerintem ez az okos, eredeti, gondolkodó nõk himnusza és leszámolás a sztereotípiákkal. Az Õrült Nõk Ketrecében Stohl énekelte meg az elsõ felvonás végén a másság himnuszát, itt most Bánfalvi Eszter interpretációjában hallhatjuk annak eltiprását. 10/10
Válasz