Téma: Mintaapák

4/10
napraforgó 2021 dec. 09. - 08:26:39 4/10 Előzmény guess.who
(4642/4882)
Gyertyából 7 db. volt. Muszáj is, mert azt a gyereket, aki még nem töltötte be a 6 évet, föl se vehetik az iskolába. Vagyis vagy azon az ősszel, télen, vagy tavasszal már a 7-et töltik a lurkók. Csoda, hogy Csabinak szülinapja volt, mert előtte senkinek.
offtopic
guess.who 2021 dec. 09. - 07:54:35 Előzmény napraforgó
(4641/4882)
Az nem úgy volt, hogy csak majdnem(!) mentek perre, de végül nem lett belőle semmi, mert igazából négyük közül egyiküknek sem fűlött a foga a hercehurcához?!
offtopic
guess.who 2021 dec. 09. - 07:52:29 Előzmény napraforgó
(4640/4882)
Én 6 gyertyát számoltam, még gondoltam is, hogy legalább ezt nem baltázták el, hiszen most ment iskolába... Vagy a tortatűzijáték is egynek számít? De végső soron mindegy is, a lényeg, hogy a valódi idő és a sorozatbeli idő múlásának erős különbsége főként a gyerekszereplőkön látszik: Flórát szerintem nem véletlenül írták ki immár teljesen (a szintén elfelejtett falusi focimeccs volt az utolsó beugrása), neki már nagyon látványos volt a megnyúlása a -valószínűleg fiatalabb- Levihez képest.
offtopic
guess.who 2021 dec. 09. - 07:47:36 Előzmény napraforgó
(4639/4882)
Nem tudom, szerintem Muki legfeljebb egy éves lehet (legalábbis a sztori szerint, nem a valóságban a gyermekszínész). Persze a gumiszalagként változó hosszúságú idővonal nem segíti, sőt: kifejezetten gátolja, hogy normálisan meg lehessen mondani két időpont közötti távolságot.
Bár lehet, hogy igazad van: nem csak az évad elején volt egy "három hónap múlva" felirat, hanem már a második évadban (ami szintén Muki életében volt), Lindanéni és Janó majdnemházassága után is kiírtak 2-3 hónapot, ami csak úgy elröppent. Meg az is igaz, hogy nem tudom, a második évad kezdete előtt mennyivel született Muki.

Tamásnál nekem teljesen az jött át, hogy pánikrohama van.

Sz. D. érezhetően nem tud mit kezdeni semmi olyan játszanivalóval, ami a normál beszédmódjától/szerepétől kicsit is eltér: a részeget, a flegmát, a másnapost, a dühöst irtó rosszul próbálja megmutatni, teljesen hiteltelen az egész. Pedig nem kezdő már.



Gézáék összeborulása is olyan semmilyen volt: hetek óta csaholnak egymásra, meg üzengetnek másokkal, aztán most leülnek az asztalhoz és két mondat után már ölelgetik egymást a torta felett?!? Mi van?! Oké, hogy nem mutattak egy betűt sem Heidi dörgedelmeiből, de a konfliktus hogyan lett feloldva? Vagy elég volt annyi, hogy "Mátéka ne utáld Macsekot" - és mindenki hepi?

(Megjegyzem: Szabi Verával az irodájában már úgy viselkedett, mint egy jólfésült, normális, humorizálgató ügyvéd - ahhoz képest, hogy mindössze egy epizóddal korábban még öngyizni, meg elvonulni akart. MEGINT kivágtak jeleneteket, vagy mi a fene van?!)
4/10
napraforgó 2021 dec. 09. - 05:29:16 4/10
(4638/4882)
Mi van Tamás szivrohamával? mitől lett rosszul? Nyilván nem attól, hogy találkoznia kellett volna Alizzal. Ha szex közben éri az indfarktus, neki annyi.
Kinyirják a szereplőket? Petra el Spanyolországba, Szabi valami kolostorba, Tamás kinyúvad szivbajban, a hülye Maki megúgysem számit.
Géza - hú, hát ő sem túl jó fej, amit most művelt, az nevetséges, gyerekesebb volt a fiánál. Úgy tűnik, képtelen felnőttként viselkedni és normálisan megbeszélni a fiával, ahogy kéne.
4/10
napraforgó 2021 dec. 09. - 04:28:12 4/10 Előzmény guess.who
(4637/4882)
No igen, Vera és Miki mi a frászt csinálna Mukival, a 2, max. 2,5 éves kis sráccal? Nyilván ők is beadnák egy bölcsödébe. És akkor ez még mindig jobb, mintha napszámra különböző szakképzetlen bébisintérek vigyáznának rá.

Ja és igen, 12 hónapos kor után nem hivják csecsemőnek a kisbabákat. Ők akkor már totyogósak, (toddlers az angolban ) kisgyerekek. Mukika nagyon is eleven kisgyerek, szeret a sátrában játszani, kisautókat tologatni, stb. Egyszóval a csecsemő státuszból már jó egy éve kinőtt.
Most Klárika a csecsemő, de én most is csak a sirását halottam, gyerek sehol.
4/10
napraforgó 2021 dec. 09. - 04:17:11 4/10 Előzmény guess.who
(4636/4882)
Mivel most összel (halogén után) ünnepelték Csabi szülinapját - egyszál pólóban, miután Géza nemlenyirta a 3 centis füvet) Rájöhettünk, hogy a kb. 10 évesnek látszó gyermek épp 7 éves lett. (Már majdnem ugyanakkora,mint az 5 évvel idősebb bátyja, Levi!)

Hasonlóképp az iskolatársa, Norbi is kb. ennyi idős a TV2 jóvoltából (mert amúgy inkább 11). Ez engem arra indit, hogy a jó édes anyja már tuti megtanitotta neki, hpo ha megcsipi valami olyan rovar, amire allergiás, akkor injekciózza be magát a MINDIG a NÁLA LÉVŐ ellenszerrel, különben baj lesz. Ha meg még sincs nála az ellenszer, akkor AZONNAL hivja a mentőt!

És mégsem ezt teszik, a fgk. irók "jóvoltából". Mert ha már tanitgatni akarnának minket, ostoba nézőket a sorozat jóvoltából, akkor legalább nem hülyeségekre oktatnának!!!

Tessék utánanézni, hogy mi hogy van, ne mi figyelmeztessük az alkotókat, hogy szamárságokat irtak össze!!
4/10
napraforgó 2021 dec. 09. - 04:02:52 4/10 Előzmény guess.who
(4635/4882)
Rémlik, mintha ugyanezt már lejátszották volna Dani miatt. Emma alakitotta Szabi ügyvédjét és András Katáét.
reset, reset....
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 22:01:43 Előzmény guess.who
(4634/4882)
Sőt: fordítva még izgibb lenne! Emu Makinak lenne az ügyvédje, mert Petrát nem vállalhatná elfogultság miatt. Így -a kisszámú szereplő okán- Szabinak csak Petra maradna. Ebből aztán lehetne egy végtelen pert kreálni, sokszáz tárgyalási nappal, az ügyvédek lelkének torzulását, az ügyfeleikkel és főleg egymással való egyre romló viszonyukat alaposan körüljárva jelenetek ezreivel, a peres felek pénzt, paripát és fegyvert nem kímélő, a másikat célzó újabb és újabb aljas húzásaival...
Csodálatos lenne négy-öt évadnyi ebből az abszurdhumor-szőnyegbombázásból.
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 21:56:32 Előzmény napraforgó
(4633/4882)
Mondjuk ha a gyerek nem jár ki a betonsivatagból, akkor számára nem természetes, hogy ilyesmiket vigyen magával - és hát nem is felelősségteljes felnőttkorú, ezért van gondviselője. Akinek viszont illene készülnie, ha már ilyen eszement baromságot kitalált valamelyik író neki.
Tegyük hozzá: már vagy másfél évada szerepel Íti a gyerkőceivel együtt, jelenleg ráadásul egy KERTES házban élnek (bár a régi hodálynak is volt kertje, de mindegy), mégsem került soha elő ez az állítólagos allergia, csak most, egy teljesen életszerűtlen, kifacsart helyzetben. Mert hát ugye a jelenet alapján nem AKKOR szúrt az a darázs, amikor mutatták, hanem korábban (vélhetően a fák között, amikor külön gombáztak), hiszen már jókora piros folt volt a gyerek kezén, amikor megmutatta. Azt meg azért kétlem, hogy ha ilyen veszélyes betegsége van, akkor ne lenne felkészítve rá, hogy AZONNAL, késlekedés nélkül szólnia kell az anyjának. Főleg mert amúgy egy darázs- vagy méhszúrás eléggé fájdalmas is, egy ilyen korú gyerek tuti, hogy bőgni kezdene azonnal...

Különben Makiék is "hétvégére" mentek múltkor Mucsiékhoz. De tény, hogy itt sincsenek nevesítve a napok/hónapok, valami időtlenségben van minden jelenet, nincsenek viszonyítási pontok, nem tudni, hogy egy-egy történés egymáshoz képest milyen időkülönbséggel zajlott le: néha úgy tűnik, hogy hetek teltek el az epizódok között, máskor meg mintha két-három epizód is ugyanazon a napon játszódna. De a DÖ-nél is ugyanezt játszották, ha visszaemlékszel, bosszankodtál is eleget, hogy össze-vissza kamuzzák az időpontokat, saját maguknak is ellentmondva.

Ja, és a per: mekkora húzás lenne, ha végül mégis Emu védené Petrát, Szabi meg Makit...
3/10
janderka 2021 dec. 08. - 21:48:03 3/10 Előzmény guess.who
(4632/4882)
Tuti hogy csak valami tolvajlási cél vezetheti őket.
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 21:45:01
(4631/4882)
Narancslé és gesztenyepüré? Hihetetlen, miket tudnak ezek összeenni...

Hát gratulálok: Vera kitalálja, hogy egy csecsemő lakjon náluk, az anyja nélkül. Oké, számítsuk le azt, hogy Petra egyébként is többet volt a gyerek nélkül, mint vele, de úgy egyébként KI vigyázna rá naphosszat Veráéknál? Mert ugye Muki még közel sem olyan könnyen kezelhető és/vagy önellátó, mint Csenge vagy Hanna. De még ha Veráék ovija meg is lenne, akkor is csak bölcsődés korú az a szerencsétlen gyerek, nem igazán vihető be a jóval túlfejlettebb, iskoláskorú ovisok közé. Szóval hogy is tetszett ezt gondolni az író bácsiknak?

MajomMáté a nőjével (akinek a pénzéből jelenleg él!) ugyanolyan iszonyú bunkóflegmán viselkedik, mint az apjával és a nagyapjával. És ezt a figurát akarják szimpatikusnak beállítani az írók?

Még szerencse, hogy ez egy vígjátéksorozat, így az egyik részben végig az egyik főszereplő öngyijére való vicces készülődésén nevethetünk hatalmasakat, a másnapi részben pedig igen jókat kacarászhatunk TufaTamás infarktusán... Ha ennyire ki akarják már nyírni a saját főszereplőiket a t. írók, nem lenne egyszerűbb rövidre zárni az egészet és befejezni a sorozatot?
4/10
napraforgó 2021 dec. 08. - 18:10:56 4/10
(4630/4882)
Azt vizionáltam, hogy Szabinak mindjárt lesz két jogi ügye. Mikkamakka megbizza, hogy perelje el Mukit Petrától, ha külföldre akarná vinni.
Aztán Janó is beperelheti Tamást a fals megrendelés miatt, úgyhogy Szabi mehet védeni TufaTamást is a biróságon. Ha nem ingyen, baráti szivességből dolgozik, máris megkeresheti a betevőt.
4/10
napraforgó 2021 dec. 08. - 18:00:40 4/10 Előzmény guess.who
(4629/4882)
Nándi ötlete, hogy menjenek gombászni elég ostoba ötlet volt. Pláne, hogy hétköznap menjenek, iskolaidőben. Miért nem jó ezeknek a hétvége? Máté is iskolanapon lógott, mikor felutazott Dprkához, sőt Géza is akkor ment Levivel. Mit csinálnak ezek az emberek szombat-vasárnap? Mert semmi hétvégi programot nem láttunk még tőlük. (jó, az előző évadban egyszer elmentek üdülni egy világvégi faházba Tamás miatt, hogy ne kelljen Márta rokonaival találkoznia.)

Tehát Ági már jó előre tudja a gombászást, gyártja is a szendvicseket ezerrel, de a fia életmentő gyógyszere valahogy nem jut az eszébe. Zseniális!
Ezt még annak az ellenszenves kis Norbikának is kéne tudni, hogy a hátizsákjában mindig legyen nála egy epinefrin autoinjektor.
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 17:40:34 Előzmény napraforgó
(4628/4882)
Na jó, de gondolj bele: ha Szabinnyó mondjuk a -már elkobzott- luxuskocsijával akarja eljátszani, hogy véletlen közúti baleset érte, azt hogyan állítja meg Emu őrangyal? Bár ha az irodájában elkezdte volna a szekrényajtóba beszoruló nyakkendőjével fojtogatni magát, az is lehetett volna baleset, de azt Emu a nyitott ajtó miatt biztosan meghallotta volna. Maradt volna még az a lehetőség, hogy Szabi leül a kanapéjára és egyhuzamban megnézi a tévékettőn a Mintaapák harmadik évadát, hátha ettől kisül az agya és nem tűnik öngyinek a dolog. Csakhogy a kanapéját és a tévéjét is elvitték azok a piszok behajtók...
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 17:37:00
(4627/4882)

Hogy is szokták mondani vulgárisan? Erőlködtek és nyögtek 30 percen keresztül, de a végeredmény ebben a szeles időben egy pillanat alatt elillant. Kámforrá vált. Szárnyra kelt. Fénylény lett belőle.



Ami mondjuk fura, hogy az ilyen óóóóóriási drámákat rendszerint péntekre időzítik és természetesen a megoldásukat (amiből rendszerint kiderül, hogy az egész csak egy felfújt és megborotvált lufi volt) pont levágják és hétfőre teszik - ezt meg kedden zavarták le...
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 17:31:28 Előzmény napraforgó
(4626/4882)
Még az jutott eszembe, hogy ha Norbika allergiás a darázsszúrásra, és ezt az anyja TUDJA is (hiszen ellenszere is van hozzá!), akkor miért lelkesedett annyira a kirándulásért; miért nem mondta Nándinak előtte a dolgot; miért nem volt a keze ügyében valami antihisztamin (elvégre nem késő ősszel vagy télen mentek); és mégis hogyan engedhette meg, hogy a nagyeszű Nándi (illetve aki megírta ezt a jelenetet) kalciumtablettával csodadoktorkodjon? És miért állt mindegyik tovább nyugodtan, mikor ilyen esetben lehet, hogy nem ártott volna orvoshoz-kórházba indulni azonnal?
És SENKI, egyetlenegy illetékes sem volt a stábban vagy a tévékettőnél, aki ezt a szörnyen ostoba jelenetet letiltotta volna? Elég régóta közismert, hogy a kalciumtabletta (valószínűleg a '90-es években a C. Sandoz pezsgőtabletta reklámozása okozta a tévhitet Magyarországon - nyugaton ugyanis ezt nem is ismerik!) pont nem alkalmas allergiás reakciók kezelésére. Az orvosok jó ideje küzdenek is ezzel az ostoba dogmával, erre tessék: a tévékettő újra ad nekik egy pofont.
Ha pedig annyira súlyos Norbi allergiája, hogy Íti majdnem agybajt kapott, hogy nincs meg AZONNAL a gyógyszer, akkor mégis hogyan képzelhették, hogy majd egy, esetleg csak óra múlva felszívódó tablettával AZONNAL segíthetnek rajta?

Komolyan mondom: a tőzsdei végrehajtózás is iszonyú nagy hülyeség volt, de azzal legfeljebb eltántorították az átlagembert a tőzsdézéstől - az viszont kifejezetten életveszélyes is lehet, ha az emberek megint úgy gondolják, hogy elég egy vacak kalciumtablettát beadniuk a darázs- vagy méhszúrás-allergiás gyereknek.
offtopic
guess.who 2021 dec. 08. - 17:04:08 Előzmény napraforgó
(4625/4882)
És ráadásnak most megpróbáltak az írók értelmet adni az odaköltözésnek azzal, hogy Mátéka "eladta a régi telóját" és így flegmán bejelenthette Zitának, hogy "van pénze"...
Gondolom, aranyrúd is lehetett benne, mert abból kell majd most fizetnie a rezsi egy részét, a kajáját, a ruházkodását és az iskolába való beutazást is (hiszen a nagyeszű már nem helyben jár iskolába). És vélhetően az eddigi életszínvonalát sem akarja feladni, tehát új telefont és minden egyéb mást abból az összegből lesz kénytelen venni. Ha ez összejön neki, akkor gazdagabb lesz a végén, mint Elon Musk - és okosabb, mint Zuckerberg.
4/10
napraforgó 2021 dec. 08. - 16:44:02 4/10 Előzmény napraforgó
(4624/4882)
Arról nem is beszélve, hogy mire lenne elég egy másfél milliós életbiztositás egy 6 éves gyereknek? Kb. egy évig lehetne eltartani belőle, úgyhogy ezért nem érdemes meghalni.
4/10
napraforgó 2021 dec. 08. - 16:40:11 4/10
(4623/4882)
Tökéletesen igazad van, én is pont ezt mondtam filmnézés közben, hogy minden hülye tudja - csak egy sztárügyvéd nem (???),hogy öngyilkosság esetén NEM fizet a biztositó!

A másik meg az, hogy Petra lehet, hogy megtanulja a buenos diast, na de vajon hogy fogja megtárgyalni a vendégével, hogy milyen rövidre vágja, milyen szinűre fesse a haját, milyen frizurát csináljon neki, stb. Ezeket nagyon sokáig tartana megtanulni és Petra nem tűnik egy nyelvzseninek.

Amúgy meg nem hiszem, hogy Szabi elvonulna valami békés kolostorba feltöltődni. Hamarabb rendbejön ő, ha beleveti magát a munkába. pont elég már az önsajnálatból. Ha mohó volt, mert nagyot akart kaszálni, és hülye volt és mindent feltett a rossz tippre , akkor most le kell nyelni a békát és mindent előlről kezdeni a nyavalygás helyett.