Téma: Otthonunk

snipes8104 2010 nov. 13. - 00:24:00
(131/151)
Hát gyerekek úgy néz ki hamarosan éhen fogunk halni, és a legdurvább majd a városokban lesz. Városaink kihalt, omladozó vázaiból majd évmilliárdok múltán egy újjabb evolúció fog fogyasztani, felélni. A mi idõnk lejárt. Ha nem cselekszünk.
Végigolvastam a fórumot, csak mert kíváncsi voltam hogy az emberekben milyen reakciót váltott ki a film. Eléggé elkeserítõnek tartom, hogy aki megnézte, az a narrátoron akad fenn, zenével kapcsolatos problémái vannak, HD minõség, és borító után sóvárog, másokat, és a filmet fikázza. Ezek a legnagyobb problémái amit le is ír, ahelyett hogy a film mondanivalójára koncentrálna inkább, magára vonatkoztatná, mint ahogy én is teszem, és elgondolkozna a további életvitelén, életcélján, az utókornak hagyható élettér jövõjén, és cselekedne a változások reményében.
Addig kell csak visszamennünk az evolúcióban, amíg mindenki a szükségeset termeli meg magának, csak magának, szimbiózisban élve a környezetével. Ezzel kilép abból a rendszerbõl, amit a pénz-profit inspirál, mert különben feléljük a tartalékainkat, és éhen halunk.
A Föld megbetegedett belénk, belázasodik, és aki nem vesz tudomást errõl, mindannyiunk alatt vágja a fát. Felelõsség tudat, és tájékozatlanság ami hiányzik az emberekbõl.

Volt aki ezt kérdezte: "Ja, és kíváncsi lennék hogyan készítették a felvételeket, pl.az elejét, mikor mutatják, hogyan keletkezett a Föld?!"
Látszik, hogy az emberek tudatába nem minden jut el, amit a film közölni akar. A Föld fiatal korát bemutató felvételeknél mondják is, hogy hol vannak még olyan területek, ahol betekintést nyerhetünk a régi korokba: Izland

http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=island&sll=55.693403,12.583046&sspn=0.182668,0.645447&ie=UTF8&hq=&hnear=Izland&ll=64.569567,-21.827259&spn=0.017396,0.080681&t=h&z=14

http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=island&sll=55.693403,12.583046&sspn=0.182668,0.645447&ie=UTF8&hq=&hnear=Izland&ll=64.22609,-17.175751&spn=0.140924,0.645447&t=h&z=11

http://maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=island&sll=55.693403,12.583046&sspn=0.182668,0.645447&ie=UTF8&hq=&hnear=Izland&ll=64.239074,-21.598434&spn=0.070429,0.322723&t=h&z=12
Lex Icon 2010 júl. 23. - 14:33:26
(130/151)
Hogy a film demagóg? Sajnos erre van szükség, mert az emberek többsége sík hülye az ilyesmihez. Az emberek többsége nem tud a közvetlen környezeténél továbblátni. Azt hiszik, minden úgy lesz mint eddig, képtelenek elhinni és elfogadni a változást.
Valóban változik a Föld. Hogy mi változtatjuk, vagy "természetes" folyamat, az lényegtelen. Ha a megváltozott körülmények között nem fogunk tudni élni, akkor eltûnünk a bolygóról, mint a dinoszauruszok. A Földet nem érdekli, hogy mi rajta vagyunk vagy sem. A Földet nem érdekli, hogy életre alkalmas-e vagy sem. A Világegyetemben lévõ bolygók szinte mindegyike lakhatatlan. De ez a természetes. ;) Persze nem nekünk. De ha nem tudjuk értékelni a saját életünket, akkor lehet, hogy 50-60 év múlva egymást öljük az ivóvízért és az élelemért. Lehet, hogy ez nem rajtunk múlik. De lehet, hogy igen.
8/10
salvadorlynx 2010 máj. 02. - 01:59:51 8/10 Előzmény Lemurjan Bazil
(129/151)
Psissy nem mond teljesen hülyeséget. A film tényleg demagóg, nem tudományos igényû.
Látom sokakat elkábít, ha írtó nagy számokkal kiírják, hogy 40000, 1 MILLIÓ.....
Persze erõs hatást gyakorol az ember a környezetére, ez nem vitás. De hogy a felmelegedés milyen mértékben az emberi beavatkozás mûve és mennyire természetes jelenség errõl erõsen megoszlanak a vélemények.
Az emberek hajlamoska megijedni a változástól. Pedig ez a lét része. És nem csak az emberi lété, hanem a bolygonké is. A mozgás és a változás kreálja az univerzumot.
Errõl a bolygórol bizony már sokminden eltûnt, vagy beolvadt. Ha ezeket a dolgokat megsiratnák még rohamosabban nõne a tengerek vízszintje.
De felejtünk, és amire már senki nem emlékszik az nincsen.
Az ordibálás és a káosz nem visz sehova. A dolgok úgy alakulnak, ahogyan az törvényszerû. Az ember is a természet része, tehát mi is benne vagyunk a játékban sõt. Hülyeség szétválasztani a világot emberre és természetre. Mi az tesszük amire hivatottak vagyunk csak úgy mint a baktériumok.
Kár bûnösöket keresni. Csak tennünk kell tovább a dolgunkat.
Nagyon tetszett a film vége. Rengeteg pozitív pédát hozott és megmutatta, hogy igenis reagálunk. Egyszer vmikor a középkorban az jósolták, hogyha továbbra is ilyen ütemben növekszik a lovak száma akkor 2000-re méteres lószar borítja majd a földet.
A világ változik, mi is tegyünk így ne keljen mindig egy emberöltõt várni.
Lemurjan Bazil 2010 ápr. 04. - 14:54:12
(128/151)
canis minor 2010 febr. 28. - 02:48:55
(127/151)
Kedves PSissy!
Hogy' is fogalmazzak csak.......
,hát szóval.......MEGVAN!!!

Reád jótékonyan borul a szellemi leárnyékoltság légmentesen záró burája.(Laár András)

Hatásvadász??? A probléma az hogy a filmben láthatókat számok támasztják alá. Mégegyszer írom, hogy TE is megértsd SZÁMOK!
Na ja, aki a számokkal vitatkozik......

Csak súgok neked hogy ,2010-ben és remélhetõleg a jövõben egyre inkább,finoman szólva sem vagy szalonképes
a véleményeddel. Jómagam naponta okítok fizikát-földrajzot egy vidéki gimnáziumban és (tapasztalat!!!) a mai tizenéveseknek is érettebbek a gondolatai e filmmel kapcsolatban,minta tiéd.
No persze ebbõl csak egy következik mégpedig hogy MEGÖREGEDTÉL.
canis minor 2010 febr. 28. - 02:40:57 Előzmény PSissy
(126/151)
Kedves PSissy!
Hogy' is fogalmazak csak.......
,hát szóval.......MEGVAN!!!

Reád jótékonyan borul a szellemi leárnyékoltság légmentesen záró burája.(Laár András)

Hatásvadász??? A probléma az hogy a filmben láthatókat számok támasztják alá. Mégegyszer írom, hogy TE is megértsd SZÁMOK!
Na ja, aki a számokkal vitatkozik......

Csak súgok neked hogy ,2010-ben és remélhetõleg a jövõben egyre inkább,finoman szólva sem vagy szalonképes
a véleményeddel. Jómagam naponta okítok fizikát-földrajzot egy vidéki gimnáziumban és (tapasztalat!!!) a mai tizenéveseknek is érettebbek a gondolatai e filmmel kapcsolatban,minta tiéd.
No persze ebbõl csak egy következik mégpedig hogy MEGÖREGEDTÉL.
Toma001 2010 febr. 27. - 16:43:33 Előzmény PSissy
(125/151)
Kedves Psissy!
Nem látod teljesen tisztán a dolgokat. Azt mond meg nekem, hogy az miért tudománytalan, hogy a fajok a normálisnál ezerszer gyorsabban pusztulnak a környezeti beavatkozások miatt? Ja meg lehalásszuk a tengereket és az is a természet oka? Az erdõirtáshoz szintén nincs köze az emberiségnek? Vagy az ivóvízhiánynak is valami belsõ természeti oka van? Ebben mi a tudománytalan mondd meg nekem kérlek. Lehet, hogy maga a felmelegedés és az olvadás természetes folyamat, de ez az egyetlen olyan "fegyver" amivel lehet hatni az emberekre, hogy környezettudatosabbak legyenek. 100 éve tart a mértéktelen pusztítás, odamész valakihez az utcán, és azt mondod neki, hogy kipusztulnak a bálnák vagy eltûnnek az esõerdõk, leszarják. De ha azt mondod, hogy sok sok emberi beavatkozás miatt melegedik a föld és elöntenek mindent az óceánok akkor elkezdenek gondolkodni, mert a saját létük a tét. És igen ha ezt kell "bemesélni" az embereknek, hogy figyeljenek oda a környezetre, akkor tõlem legyen ez a hazugság.Ez a generáció lehet, hogy hazugság árán lesz környezettudatos, de a következõ nemzedék már beleszületik, és eleve bennük lesz a környezettudatosság, és akkor már akár el lehet mondani az igazságot.
vilu56 2010 febr. 22. - 13:26:46
(124/151)
A hitetleneknek mit mond: szmogriadó, Catrina hurrikán,tömeges Holland invázió Magyarországra (persze aki Pesten lakik, az nem látja, mert vidékre mennek), tornádó már Magyarországon is, extra UV sugárzás, nyáron jégesõ, januárban +20fok, stb.

Mi kell ahhoz, hogy az eggyügyû is észrevegye, merre tartunk? Nem a TV-t kell bámulni és várni az agyhigító mûsorokat, hanem csak egyszerûen ki kell nézni az ablakon!
Lehet a fejet bedugni a homokba és önzõen csak a mának élni! Aki nemgondolkodik el a természet egyre fenyegetõ jelzésén, annak nincs gyereke, vagy szeretné, ha nem lenne!
Üdv.: Vilu
1/10
PSissy 2010 febr. 22. - 13:00:21 1/10
(123/151)
Hatásvadász, szélsõségesen túlzó, tényeket semmibevevõ, tudománytalan giccs.
Kábé így tudnám összefoglalni ezt a filmet.
Ha valaki nem tanult földtant, meteorológiát, légkörfizikát, inkább passzolja a vitát.
Miért nem népszerûsítik legalább ilyen mértékben azokat a filmeket, hol elmondják a neves szakemberek, akiket nem azért pénzelnek, hogy olyan kutatásokat nyomjanak, amelyekben melegszik a bolygó, mekkora 'fraud' ez az egész.
Szinte naponta jelennek meg hírek, hogy a neves klimatológusok "elszámolták", "félreolvasták", és hasonló. Röhej! Persze, ha engem is olyanok tömnének lével, akik azt szeretnék, hogy mindenhonnan ez a fos szóljon, akkor én is zászlót bontanék, és ádázul bizonygatnám: itt az armageddon.
Ja, amikor az Antarktisz nevû "földdarab" a déli pólus fölé "csusszant" és kipusztult rajta az esõerdõ és számos faj, akkor nem gyûjtött senki aláírást! Hogyan? Akkor nem is volt olyan faj, hogy ember? Na, ez az!
Pityu83 2010 febr. 22. - 12:59:44
(122/151)
Ja még annyit az ember nagyon eltemetkezik a modern világ által termelt szarokban,a sok teknikai fejlõdés mind azt szolgálja hogy az ember teljes kényelemben éljen,lassan már nem mi megyünk a wc-re hanem a wc jön a helyünkbe.De ugye a kényelemért áldozni kell és az a földünk amit áldozunk.
Pityu83 2010 febr. 22. - 12:56:08
(121/151)
A hitetleneknek,jól van nem kell elhinni amit ez a film akar mondani vagy akár a hülyeség kora címû film,de én csak annyit mondok majd érzékelni fogjátok,lehet itt ott el van ez is meg más ilyen jellegû film túlozva,de kicsit sokkolni akarják az okozó embereket hátha esetleg átgondolnák hogy mit is tesznek,de mi magunk kis emberek is hozzá járulunk mivel mi vagyunk a fogyasztói amit a gyárak ontanak magukból.Na mindegy nem akarok vitatkozni csak elmondtam a véleményemet.
Flóra_kisasszony 2010 febr. 22. - 11:30:25 Előzmény Vágyvillamosa
(120/151)
Hát nem tudom. A mainstream fõ ismertetõjegye, hogy könnyen befogadhatónak kell lennie, azaz könnyed dallamok, a tömeg számára még befogadható szövegek. Éppen ezért általában az albumokól nem a legjobb dalok lesznek slágerek. Azért érdemes a többi számba is belehallgatni, különös figyelmet szentelve a szövegeknek.
Igen, azt hiszem a közízlést valóban nem szolgálja ki a Kimnowak. De szerintem nem is ez volt a céljuk...
Vágyvillamosa 2010 jan. 23. - 19:48:16 Előzmény baal-amiga
(119/151)
Nem gyenge túlzás azt állítani, hogy "A ház" etalonalbum. Neked lehet, hogy az, nekem és sok más embernek például egyáltalán nem az. np és csapata a fasorban sincs. Két slágergyanús fércmunkát izzadtak csak össze ("Gyémánt", "Hol van az a nyár"), majd szánalmasan eltûntek a süllyesztõben, mert a többi számuk még ezek szintjét sem ütötte meg. Nem véletlenül. Fényévekkel jobb zenészek vannak náluk, akik pl. külföldön is bizonyítani tudtak/tudnak, és nagy sikereket értek/érnek el.
Vágyvillamosa 2010 jan. 22. - 22:00:32 Előzmény kgyuri0
(118/151)
Természetesen Kocsis Marian is ugyanolyan csapnivaló választás lett volna, mint np., de nem is õ az egyedüli alternatíva.
10/10
kgyuri0 2010 jan. 21. - 16:57:28 10/10
(117/151)
Ez jó!

Te írtad?

Én csak olyat tudok, hogy

Afganisztán,
Pakisztán,
NaÉsAztán,
HátAztán
(Én kérek elnézést!)
10/10
kgyuri0 2010 jan. 19. - 15:22:10 10/10 Előzmény lrdr
(116/151)
Kedves Irdr!


A sylas által ajánlott „ellenfilmet” is megnéztem.
Az tény, hogy kizárólag a széndioxidról értekezik, nem beszél a fosszilis energiahordozók (ki)fogyásáról, a biodiverzitás csökkenésérõl, a gazdasági politikai problémákról. Lehet, hogy a környezetvédõk pozitív fölbuzdulásukban eltúlozzák az üvegházhatás káros következményeire való „gyúrást”, de azért még lehet, hogy általában, nagyrészt vagy túlnyomóan igazuk van.
Esetleg ismét a politika(összeesküvés-elméletes hõzöngõ antiglobalizmus) rontja meg az egész ügyet.

Az ellenfilm ellen jókat írsz.
Vannak azonban elvarratlan szálak: a rendszer tehetetlenségére hivatkozol,(hogy ezért nem nõtt a hõmérséklet sokáig a 2. vh. után(pedig az ipari föllendüléssel nõtt a CO2 kibocsátás), csakhogy a szöveg szerint az átlaghõmérséklet csökkent 1940-tõl 75-ig! Éppenséggel lehet ekkora a tehetetlenség, de azért ez elég nagy, meg kellene vizsgálni ekkora, és ilyen, rendszernél ez indokolható-e.
Az IPPC(Intergovernmental Panel on Climate Change) természetesen fölháborodottan liheg a filmre.
Csak nem te is?
Nem világos, kikre gondolsz:
„érdemes megfigyelni, hogy Dr.-ék hányszor néznek a kamerába, és milyen zavart az arcuk”
Kik lehetnek Dr-ék? S ugye ezt nem érvnek szánod, hogy ui. annyira szemérmertlenül hazudnak, hogy nem mernek a szemedbe nézni?
kicsit feljebb azt írod: „És ha nem baj, én is tudományos leszek, és hamarabb hiszek Occam borotvájának, mint 1 összeesküvés-elméletnek”, ezt én elõszörre olvasva , jóhiszemûen úgy vettem, nem vagy vevõ összeesküvés-elméletekre, de ha bele gondolok, lehet, csak ironikus akartál lenni: Occam(inkább írnék Ockhamot) borotvája: „Pluralitas non est ponenda sine necessitate”, s ha nagyon akarod elõfordulhat, hogy az összeesküvés-elmélet a legegyszerûbb magyarázat.
Ha már itt tartunk, másik kérdésem, hol láttál ebben VáncsaIstvánt?
Végül is mi az a zavaros jópofizás a DOHÁNYZÁSról? (az afrikai arc hátterében)

Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek:
„Ettõl függetlenül 1x érdemes mindenkinek megnéznie, de nem árt utánajárni az állításoknak”
Csak azt fûzném hozzá, hogy ez változtatás nélkül így igaz a topik tárgyát képezõ filmre is, az Othonunk-ra

A sylas által megadott film címe: GREAT GLOBAL WARMING SWINDLE

Néhányrészlet belõle: „hogyminden lefagy, az sokkal érdekesebb sztori, mint azt mondani, hogy hõmérsékletingadozás van,néha 10%-kal több hó esik, néha 20-szal kecvesebb, de végül isvisszaáll a niormálisra”

A két másikat inkább a képen látható szövegbõl másoltam ki, úgy egyszerûbb volt:
„but this report is what it appears to be – it is not the version that was approved by the contributing scientists listed on the title page”


„no study to date has positively attributed all or part (of the climate change) observed to date to anthropogenic(man made) causes”

Mindkettõ magáért beszél.

Lehet, hogy tetszik- nem tetszik, NovákPéter, szerelmetes ömlengésével a környezet irányában, rossz szekeret tol?

Az persze tény, hogy a fejlett államok nyugodtan súlyt fektethetnek alternatív energiaforrások meglelésére a környezet direkt védelmére[atomerõmûvek biztonsága; vízi erõmûvek, mûanyagok kártétele; fajok kihalásának megelõzése(pl. bálnák)].
Kicsit félõ, hogy a CO2 kibocsátás túlhajtott pertraktálásával ezeket az egyszerûbb és nyilvánvalóan helyes célokat járatják le.
10/10
kgyuri0 2010 jan. 19. - 12:13:04 10/10 Előzmény Vágyvillamosa
(115/151)
Amikor a filmet néztem,egyáltalán nem tûnt föl, a narrator se jó, se rossz értelemben, nem hiszem, hogy valami “Gaia földanya” tipusú, mondjuk KocsisMariann(brrrrr!) jobb választás lett volna.
Aztán itt a topikon tudtam meg, hogya az ipse NovákPéter, mit mondjak, elõször halvány segéd gõzöm nem volt arról, ki õ.
Most már tudom.
Föl nem foghatom, mi módon képes ilyen löttyös indulatokat kavarni: Kedves vágyvillamosa! Ép eszeden vagy te? Már mergbocsá: “ez az eltaposnivaló féreg novák nem tud az én nyomomba lépni”.
Miért kellene neki, vagy bárkinek, a te nyomodba lépnie? Ki a túró vagy te? Szintén énekes? Aztán ki a túrót érdekelsz azzal, meg a dege és gusztustalan indulatoddal?
Az eszem megáll!
10/10
kgyuri0 2010 jan. 19. - 11:34:18 10/10 Előzmény aalfa
(114/151)
"felirattal sokkal jobb lenne, és kevesebb "jaj és sirám" lenne, hogy a magyarok nem beszélnek idegen nyelveket"

Ezt nem egészen értem, ha a film feliratos lenne, akkor ennek következtében lenne kevesebb "jaj és sirám"?
Vagy ezzel tkp megmagyaráztad, hogy azért nem csak feliratos, mert sok jogos "jaj és sirám" van?

A másodikat jobban el tudom fogadni.
Ez a megfejtés?
baal-amiga 2010 jan. 18. - 19:45:25 Előzmény Vágyvillamosa
(113/151)
Nem hiszem, hogy ez a stílus idevaló lenne. Akinek nem tetszik, nézze eredeti hanggal.
Csak halkan jegyzem meg, hogy "ez az eltaposnivaló féreg novák" és csapata alkotta meg az utóbbi évek egyik legjobb magyar, sok szinten etalonnak tekinthetõ lemezét (A ház), s ezt a nézetet sok "értelmes" és hozzáértõ ember is osztja. Ha már összmûvészet.
Másrészt pedig np szélesebb nyilvánosság elõtt mozog,
s felvállalja fenntarthatóság és a környezetvédelem elveit, azt hiszem ez inkább követendõ példa, mintsem az egyéni antipátia alapján nyilvánosan, tartalmatlan marhaságokkal ócsárolni bárkit.
shdise 2010 jan. 18. - 14:48:17
(112/151)
Semmi gond :)