Nagyon tetszett a film. Én nem olvastam a könyvet, úgyhogy nem tudom õket összehasonlítani. De a történet szerintem csodálatos volt. Legalábbis engem különben is érdekel a "szaglás", úgyhogy lehet csak ezért fogott meg a film. Én se ezt vártam a végének. Tényleg egy kicsit furcsa volt. De ugye ez a fáraó (vagy valami ilyesmi) sírjánál terjengõ illat miatt volt. Szerintem ezt szimbolizálta. Addig még jó volt ameddig csak csodálkoztak az emberek, de amikor már egymásnak estek...:S Az már szerintem túlzás volt. De elképesztõ volt a fiú szaglása. Nem tom, van-e ilyen ember igazából...

A könyv valóban klasszisokkal jobb, mint a film, egyszerûen letehetetlen, és egyáltalán nem a gyilkosságokról van szó, inkább egy különleges képességgel megáldott/megvert ember belsõ lelki világát, motivációit írja le.
Aki pedig nem érti a végét, nézze még meg párszor, ha van rá lehetõsége, ha még mindig nem jött rá a lényegre, kapcsoljon át inkább a Mónika show-ra...

Csalódás volt ez a film..... a fõszereplõ karaktert betegsége, és a társadalomból való kitaszítottsága ellenére nem tudom sajnálni....sok érthetetlen, felesleges, aberrállt jelenet, extrém és nehezen hihetõ jelenetek a film végén, feleslegesen elnyújtott a cselekmény....pozitívum: a természetben játszódó felvételek képi megjelenítése általában szép.....4,5/10

Szeretem, az egyik kedvenc filmem! Már a moziban katartikus élményt nyújtott, a könyv csak jobban hozzásegített a megértéséhez.
Míg a film vége néhányunknak elsõre érthetetlen, a könyvben teljesen követhetõen le van írva, hogy mit miért csinált, mi miért történt úgy, ahogy...
Nagyon jól átadja az érzéseket, érzelmeket képi világ nélkül is.
Szerintem kihagyhatatlan azok számára, akik kicsit többre vágynak a Hsm-szerû, gondolkodásra nem igazán késztetõ tini filmeknél:)

SPOILER
Azért az akasztással egybekötött kínzás sem lett volna méltó befejezése a filmnek. (sztem)

A vége valóban érdekes a filmnek, de ezzel együtt is, boldogan adtam rá 10 pontot, mert egy nagyon jó filmnek tartom, s akármennyire is fura a vége engem még az is külön megfogott.

S:P:O:I:L:E:R
Mondjuk azt nem igazán értettem hogy mégis hogyan akadtak ilyen hirtelen, s hamar a nyomára. Az addig rendben volt hogy kiderült, õ áll a gyilkosságok hátterében, de elvileg senkinek nem lehetett még csak fogalma sem arról hogy merre jár-kel emberünk.
Szóval fura az egész.

rólad az székely bácsika jut eszembe. elmegy a városba, beül a moziba. megnézi a csillagok háborúját. kijön, elgondolkodik, pödör egyet a bajuszán, majd megjegyzi: márpedig ilyen nincs.

a vége sztem is borzalmas lett

Nekem nagyon tetszett,egész egyedi,még nem láttam hasonlót.Nagyon beteg és aberrált,a hideg ráz,ha csak belegondolok,de nagyon érdekes volt.Bár a vége csalódást okozott,lehetetlen baromság!Ha jól emlékszem,olyan hatással volt rám,hogy amikor ott állt a tömeg elõtt,szinte megsajnáltam...De persze nem ennek a befejezésnek kellett volna lennie.

A film az ejétõl majdnem a végéig követhetõ, érthetõ, nincsenek benne indokolatlan duplacsavarok, egész jó, csak az a vég, csak azt tudnám feledni...

SPOILER
Elhiszem, hogy a feromonok nagy hatással vannak az emberi érzékszervekre, fõleg ha koncentráltan kapjuk, de a film végén a csoportos leborulás elõtte nagyon blõd, utána a csoportszex nemkevésbé. A legvége meg egyenesen földöntúli baromság... magára önti az egészet, aztán az utca népe megeszi, vagy mit is csinálnak vele tulajdonképpen?
SPOILER

Nagyon eltúlzott, túlmisztifikált, a kevesebb több lett volna...

Gratulálok az értelmes hozzászólóknak, akik szerint a film elmebeteg, meg sz@r, stb f@aszságok, menjetek alkonyatot meg hsm-et nézni, az való a ti hihetetlen ízléssel megáldott agyatoknak

Nem is kell értened azokat az embereket akik ezt jónak találják...

Az Asperger-szindróma: Neurobiológiai pervazív fejlõdési zavar; az autizmus egy enyhébb formája. A klasszikus autizmustól (Kanner-szindróma) az különbözteti meg, hogy míg az autistáknál „már hároméves kor elõtt késés figyelhetõ meg a szociális interakcióban, a nyelvi képességekben, a szimbolikus és imaginatív játékban” (DSM-IV definíció), addig az Asperger-szindrómánál ez nem jelentkezik; ezenkívül az Asperger-szindrómára – az autizmussal ellentétben – jellemzõ a normális ütemû nyelvi fejlõdés, valamint az átlagos vagy annál magasabb intelligenciaszint. Mindezek miatt felismerése is nehezebb, egyes becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálták. Számos Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amiben eltér a többi embertõl, megtanulja leküzdeni hátrányait és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.
A rendellenességet dr. Hans Asperger osztrák pszichiáter és gyermekorvos (1906–1980) írta le elõször 1944-ben; õ az autisztikus pszichopátia nevet adta neki. Róla nevezte el a szindrómát dr. Lorna Wing angol pszichiáter és pszichológus, aki egy 1981-es írásában használta elõször a kifejezést. Az Asperger-szindróma a Mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) 4. kiadásába (DSM-IV) került be 1994-ben.
A diagnózist megnehezíti, hogy nincs univerzálisan elfogadott diagnosztikai kritériumrendszere. Pontos okai és elõfordulási gyakorisága sem ismert, elsõsorban a diagnosztizálási rendszerek változatossága miatt.

Diagnosztikai kritériumok :


A Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM-IV) 299.80-as szakasza alapján a kritériumok, aminek alapján a szindróma diagnosztizálható:
A szociális interakciók minõségbeli csökkenése, mely a következõ legalább két területen manifesztálódik:
viselkedési minta nem verbális, kifejezett zavarai, mint például a szemkontaktus kerülése, valamint a társas interakciókat szabályozó gesztusok zavarai;
egyfajta képtelenség a fejlõdésben hasonló korúakhoz való viszony fejlesztésében;
hiányzó spontán vágyak például másokkal való játék-, szórakozás- vagy aktivitásmegosztásra;
hiányzó szociális vagy érzelmi kapcsolatfelvételi szándékok;
Korlátozott, repetitív és sztereotipikus viselkedési minta, melyekre érdeklõdési és aktivitási formák esetében legalább az alábbi jellemzõk közül valamelyik ráillik:
koncentrált foglalkozás egy vagy több sztereotipikus és korlátozott érdeklõdési viselkedési mintával, melyeknek intenzitása vagy maga az érdeklõdési terület eltér a normálistól;
látszatra makacs követése speciális, nem funkcionális rutinoknak vagy rituáléknak;
folyamatosan foglalkozik egyes részdarabokkal vagy tárgyakkal.
Semmi jele sincsen késésben az általános beszédképességben (például az érintett személy kétéves korban egyes szavakat már használ, majd kb. hároméves korban komunikatív módon képes beszélni);
Semmi látható jele sincsen a klinikai kognitív fejlõdésnek; a viselkedési minták életkornak megfelelõen alakulnak; kíváncsiság a környezetére, a gyermeki szokásokra;
Semmi specifikusan látható jele sincsen mélyre ható fejlõdési rendellenességnek vagy skizofrén jelenségeknek.
Beszéd és nyelv [szerkesztés]

A nyelvelsajátítás és a nyelvhasználat gyakran eltér a megszokottól.[1] Jellemzõ az elmondottak szó szerinti értelmezése, kóros bõbeszédûség, a finom árnyalatok félreértése, és a mások számára érthetetlen metaforák használata. A beszéd formális, pedáns; a hanghordozás nem felel meg a helyzetnek. A hangmagasság, a hangerõ, a hanglejtés, és a ritmus egyaránt érintett lehet.[2] A hangminõséggel is baj lehet.[1]
A koherencia is sérülhet. Az Asperger-szindrómás egyén hosszan beszélhet egy számára érdekes témáról, figyelmen kívül hagyva a hallgató jelzéseit, és észre nem véve azt, hogy érdekli-e a hallgatót az, amirõl beszél. Elõfordulhat, hogy nem tudja visszatartani a gondolatait. Gyakran nem is lehet megérteni a beszéd logikáját, következtetéseket levonni; megérteni, hogy mirõl van szó, vagy más témára terelni a beszélgetést.[1]
Az Asperger-szindrómás gyerekek már korán nagy szókinccsel rendelkezhetnek (kis professzorok), de hajlamosak a nyelvet szó szerint értelmezni.[2] Nem értik a stílusalakzatokat, a humort, az iróniát, és a csipkelõdést. Bár az Asperger-szindrómás egyének értik a humor kognitív alapjait, de nem érzik, hogy ennek célja a szórakoztatás.[3] Ennek ellenére az anekdotikus történetek az Asperger-szindrómások humorérzékérõl kihívást jelentenek az Asperger-szindróma és az autizmus pszichológiai elméletei számára.[4]
Szûk körû érdeklõdés és repetitivitás [szerkesztés]

Az Asperger-szindrómás emberek érdeklõdése gyakran szûk körû, és gyakran repetitívek. Ez abnormálisan szûk körû és intenzitású lehet. Ezek merev, repetitív és sztereotip rutinokká állhatnak össze, vagy egyes tárgyak részeivel foglalkozhatnak.[5]
Az Asperger-szindróma egyik fõ tünete a szûk körre korlátozott érdeklõdés.[2] Az Asperger-szindrómások több kötetnyi információt gyûjthetnek össze az olyan viszonylag szûk témákban, mint a dinoszauruszok, vagy a mélyhûtõk, anélkül, hogy bármit is tudnának arról a tágabb témakörrõl, amibe beletartozik.[1][2] Egy gyerek például érdeklõdhet a kamerák típusainak számozásai iránt, anélkül, hogy bármi fogalma lenne a használatukról.[2] Bár ezek a témák változhatnak, rendszerint egyre inkább szûkülnek, és egyre szokatlanabbak lehetnek. Gyakran annyira uralják a gyerekek interakcióit, hogy az egész család belemerül. Mivel ezek a szûk témák gyakran foglalkozatják a gyerekeket, ezt a tünetet gyakran nem ismerik fel.[1]
A sztereotip és repetitív mozgások az Asperger-szindróma diagnózisának központi részét alkotják.[6] Ezek éppúgy magukba foglalják a kézrepdesést, rázogatást, csavargatást, mint a teljes testre kiterjedõ bonyolult mozgásokat.[5] Ezek rendszerint hosszabban ismétlõdnek, akaratlagosabbnak és rituálisabbnak tûnnek, mint a tikkek, amik gyorsabbak, kevésbé ritmikusak, és kevésbé szimmetrikusak.[7]
Interakció [szerkesztés]

Az empátia hiánya az Asperger-szindróma leginkább sérült területe lehet.[8] Az Asperger-szindrómások még a kapcsolatteremtés alapjaival sincsenek tisztában. Ide tartozik az érzelmi és szociális kölcsönösség hiánya, a barátkozás nehézsége, vagy a metakommunikáció sérülése (szemkontaktus, arckifejezés, gesztusok).[2]
A súlyosabban autista egyénektõl eltérõen az Asperger-szindrómások nem vonulnak vissza az emberi kapcsolatoktól. Például hosszas beszédbe kezdenek egy általuk kedvelt témáról, és figyelmen kívül hagyják hallgatóik jelzéseit, hogy érdekli-e õket a téma, vagy távozni akarnak-e.[1] Ez a viselkedés aktív, de furcsa.[2] Ez úgy hat, mintha az Asperger-szindrómás egyén nem lenne tekintettel másokra, figyelmen kívül hagyja mások érzéseit, és érzéketlennek tûnhet.[1]
A tesztek szerint az Asperger-szindrómás gyerekek elméletben értik mások érzelmi reakcióit, és a szociális normákat;[2] az életben azonban nehézségeik vannak az alkalmazásukkal.[1] Az Asperger-szindrómás emberek megfigyelik, elemzik, és merev szabályokba foglalják ezeket a normákat, és közvetlenül alkalmazzák õket; ezálal merevnek vagy szociálisan naivnak tûnnek. A sikertelen kapcsolatteremtési kísérletek miatt eltompulhat a gyermekkori vágy a társaságra.[2]
Az adatok nem támasztják alá azt a hipotézist, hogy az Asperger-szindrómások predesztináltak lennének az erõszakos cselekedetekre, vagy a bûncselekményekre a beleérzõképesség hiánya és az agresszivitás miatt.[2][9] Más adatok azt sugallják, hogy az Asperger-szindrómás gyerekek inkább áldozatok, mint elkövetõk.[10]
Járulékos jelenségek [szerkesztés]

Az Asperger-szindrómás egyéneknek a diagnózishoz szorosabban nem kapcsolódó tüneteik és vonásaik lehetnek, amik mélyen érintik az adott személyt, vagy a családját. Ezek egyaránt hatnak az érzékelésre, a mozgásra, az érzelmekre, és az alvásra.
Gyakori a megszokottnál érzékenyebb látás és hallás.[11] A minták kis mértékû változásait is észreveszik, legyen szó akár tárgyak elrendezésének, akár egy jól ismert kép részleteirõl.[12] Ez rendszerint tartományfüggõ. Azonban rosszabbul teljesítenek egyes hallást vagy térbeli látást igénylõ észlelési feladatokban, mint a jól funkcionáló autisták, és látási memóriában is alulmaradnak velük szemben.[2] Szokatlanul érzékenyek vagy érzéketlenek lehetnek a különbözõ érzéki ingerekre, és szinesztéziásak is lehetnek.[13] Mindezek másoknál is elõfordulhatnak, és nem feltétlenül utalnak Asperger-szindrómára.
Hans Asperger leírása[2] és más diagnosztikai sémák[14] is megemlékeznek némi ügyetlenségrõl. Az Asperger-szindrómás gyerekek fejlõdése késhet a mozgási ügyességet igénylõ területeken, mint amilyen a kerékpározás, vagy egy üveg kinyitása. Gondjaik lehetnek a mozgáskoordinációval, a látás és a mozgás összehangolásával.[2] Problémák lehetnek a propriocepcióval (a testhelyzet észlelésével), az egyensúlyozással, a hüvelykujj és a többi ujj szembeállításával. Nem nyilvánvaló, hogy ezek a rendellenességek meghatározóak az Asperger-szindróma és a többi jól funkcionáló autizmus szempontjából.[2]
Az Asperger-szindrómás gyerekeknek gyakran alvászavarosak. Nehezen alszanak el, túl sokszor ébrednek fel éjszaka, vagy túl korán kelnek.[15] Gyakran nem tudják a saját érzelmeiket meghatározni és leírni, de nem lehet tudni, hogy ezeket az Asperger-szindróma okozza-e.[16]
A többi jól funkcionáló autista szüleihez képest az Asperger-szindrómás gyerekek szülei több stresszt kénytelenek kiállni.[17]
Okai [szerkesztés]

Már Hans Asperger is leírt hasonló jellegzetességeket az általa vizsgált gyerekek családjában, különösen az apáknál. A kutatások megerõsítették ezt a megfigyelést, és azt sugallják, hogy az Asperger-szindrómának genetikai okai vannak. Az elméletek szerint az autizmus kifejezõdése több génen múlik. Bár még nem találtak ilyen gént, a kutatók ezzel magyarázzák a tünetek sokféleségét.[2][18] Genetikai okokra utal a családi halmozódás, és a hasonló, de enyhébb formában meglevõ rendellenességek a családban, mint például kisebb nehézségek a társas interakciókban, az olvasásban, vagy a nyelvhasználatban.[19]
A legtöbb kutatás arra utal, hogy a teljes autizmusspektrumon ugyanazok a genetikai tényezõk,[2] de ezek az Asperger-szindrómában nagyobb szerephez jutanak, mint az autizmusban. Az elméletek szerint egyes gének bizonyos alléljai megnövelik az egyén hajlamát az Asperger-szindrómára. Ha ez bekövetkezik, akkor az allélok pontos kombinációja határozza meg az egyes tünetek meglétét és súlyosságát.[19]
Néhány eset teratogének (fejlõdési rendellenességet okozó tényezõk) hatására utalhat a terhesség elsõ nyolc hetében. Bár ezek nem zárják ki a késõbbi keletkezést, az autizmus nagyon hamar megjelenik a fejlõdés során.[20] A születés utáni életben több környezeti tényezõt is feltételeztek, de ezeket nem sikerült tudományos igénnyel igazolni.[21]
Kezelése [szerkesztés]

Az Asperger-szindróma kezelése arra irányul, hogy elmúljanak a stresszelõ tünetek, és a gyerek szociális és kommunikációs képességei korának megfelelõen fejlõdjenek.[2] Multidiszciplináris megközelítésben, testreszabottan végzik ezt a fejlesztést.[22] Sikereik ellenére az egyes beavatkozások hatásossága és eredményessége korlátozott.[2][23]
Az Asperger-szindróma ideális kezelése sikeresen egyezteti össze a az egyes tünetekkel foglalkozó terápiákat. Míg a legtöbb szakember szerint a kezelést mielõbb el kell kezdeni, addig nincsenek mindenki számára egyformán legjobb kezelési módszerek.[19] A kezelés hasonlít a jól funkcionáló autizmus kezelésére, de leginkább a kommunikációban érdekelt.[2]
A tipikus program a következõket foglalja magába:[19]
a szociális képességek fejlesztése a hatékonyabb interakciók érdekében[24]
kognitív viselkedésterápia a stresszkezelés javítására, aminek az is célja, hogy csökkentse a félelmeket és fegyelmezze a robbanásszerû érzelmeket; ezáltal mérsékelje a hajlamot a kényszeres és a repetitív rutinokra[25]
az olyan kísérõ betegségek gyógyszerelése, mint a depresszió[26]
foglalkozások a szenzoros integráció és a mozgáskoordináció fejlesztésére
szociális és kommunikációs fejlesztés, beszédterápia, a pragmatika fejlesztése a beszélgetés elkezdésére és befejezésére[27]
támogatás és segítségnyújtás a szülõknek, különösen az otthon használt viselkedéstechnikák bevezetésében
A legtöbb esettanulmány néhány tünet kezelésével foglalkozik nem több, mint öt résztvevõvel. A mellékhatásokat nem írják le.[28] A szociális képességek tréningjének hatásosságát nem igazolták megnyugtatóan.[29] Egy véletlen mintás statisztikai vizsgálat szerint, amit a problémás gyerekek szüleivel végeztek, az egy napos programok és a hat üléses tanácsadás csökkentette a problémák számát, míg az egy alkalommal végzett segítségnyújtás mérsékelte a problémákat.[30] Az Asperger-szindrómás idõsebb gyerekek és a felnõttek számára nagy segítséget jelentett a szakmai kommunikációs képzés az állásinterjúkon és a munkahelyen alkalmazott etikettben.[2]
Az Asperger-szindróma tünetei ellen nincs gyógyszer.[26] Ellenben fontos, hogy diagnosztizálják és a kezeljék a társult betegségeket.[8] Az Asperger-szindrómások hiányosságai a viselkedésbeli változások és a saját érzelmeik megfigyelésében ahhoz vezetnek, hogy nehezen látják be a gyógyszerezés szükségességét.[26] A gyógyszerek hatásosak lehetnek a viselkedésterápiával és a környezethez való alkalmazkodás elõsegítésével együtt például az agresszió, a depresszió, és a figyelemzavar ellen.[2]
Vigyázni kell a gyógyszerekkel: hatásukra nõtt a szívritmuszavarok és az anyagcserezavarok, például a cukorbetegség kockázata,[31][32] nem beszélve a hosszabb idõ alatt kialakuló idegrendszeri károsodásokról.[28] A repetitivitás kezelésére használt gyógyszerek impulzívabbá, agresszívabbá tehetik az egyént, és alvászavarokhoz vezethetnek.[18] A társult tünetek kezelésére használt gyógyszerek egyike gyakran okoz súlygyarapodást és fáradtságot, és megnöveli az olyan idegrendszeri tünetek esélyét, mint amilyen a nyugtalanság, vagy a disztónia.[18] és megnöveli a szérum prolaktin szintjét.[33] Egy másik hasonló célú szer gyakran nyugtatóként is hat, és gyakran vált ki súlygyarapodást[32] és cukorbetegséget.[31] A nyugtató mellékhatás iskoláskorú gyerekeknél nem marad következmények nélkül az iskolai tanulásban.[34]
Az Asperger-szindrómásoknak nehézségeik vannak saját érzelmeik meghatározásában, kommunikálásában, és nehezen viselik azokat a mellékhatásokat, amik a legtöbb ember számára nem jelentenének problémát.[35]

Kilátások

Egyes adatok szerint az Asperger-szindrómások 20%-a kinövi ezt az állapotot.[36] 2006-ig nem jelent meg olyan tanulmány, amiben hosszú távú megfigyelésekrõl írtak volna az Asperger-szindrómával kapcsolatban. Hiányoznak a gyerekekkel végzett hosszú távú vizsgálatok.[1] Az Asperger-szindrómások várható élettartama megegyezik a legtöbb emberével, bár azok a pszichiátriai betegségek ronthatják a kilátásokat, amik gyakoribbak náluk.
Habár társasági életre való alkalmatlanságuk megmarad, az Asperger-szindrómások jobban fejlõdnek, mint a rosszabbul funkcionáló autisták;[2] például jobban visszaszorulnak a tüneteik.[37] Legtöbbjük átlagos matematikai képességgel bír, és általános képességeikhez mérten csak egy kicsit teljesítenek rosszabbul a matematikai teszteken; néhányuk viszont kifejezetten tehetséges matematikából,[38] és az Asperger-szindróma nem akadályozott meg egyes felnõtteket abban, hogy Nobel-díjat nyerjenek.[39]
Az Asperger-szindrómás gyerekek speciális nevelést igényelnek viselkedési és társasági problémáik miatt, de tanulhatnak a többségi iskolákban is.[1] Az Asperger-szindrómás serdülõknek gondjaik lehetnek az önellátással, a társasági és a magánélet szervezésével és az ott adódó problémák megoldásával. Másságuk felfedezése akár traumát is okozhat.[40] Jó értelmi képességei ellenére a legtöbb Asperger-szindrómás felnõtt korában is otthon marad, bár közülük egyesek megházasodnak és önállóan dolgoznak.[2]
Nagy izgatottságot okozhat a rituálék és rutinok akár csak feltételezett megsértése, vagy a tisztázatlan helyzetek.[2] A stressz különféle idegrendszeri tünetekben nyilvánulhat meg: kiválthat agressziót, figyelmetlenséget, hiperaktivitást, kényszeres viselkedést, vagy elvonási tüneteket.[25] A társadalomba való beilleszkedés ismétlõdõ nehézségei állandó frusztrációhoz vezethetnek, és ez depressziót okozhat.[2] A klinikai tapasztalatok szerint az Asperger-szindrómás személyek az átlagosnál gyakrabban követnek el öngyilkosságot, de ezt nem erõsítették meg tudományos igénnyel.[41]
Nagyon fontos a családok felkészítése az erõsségek és a gyenge oldalak megismerésében,[8] a stratégiák kialakításában és a fejlesztésben.[10] A családnak nyújtott segítséggel megnõnek a gyerek fejlõdési lehetõségei, és javulnak a kilátásai. Sok múlhat a minél korábbi diagnózison: felnõttkorban is lehet segíteni, de ez jóval kevésbé hatásos, mint gyermekkorban.[8] Az Asperger-szindrómának jogi következményei is lehetnek, mivel lehet, hogy az érintett nem képes felmérni tetteinek következményeit a társadalomban.[8]
Epidemiológia [szerkesztés]

A gyakoriságot illetõ becslések meglehetõsen eltérõek. Egy 2003 -as áttekintés szerint a tanulmányokban a gyakoriság 0,03 ezreléktõl 4,84 ezrelékig terjedt, ahol is az autizmus és az Asperger-szindróma aránya 1,5:1 és 16:1 között volt.[42] Az átlagos arány 5:1, amit összevetve az autizmusra kapott 1,3 ezrelékes becsléssel 0,26 ezrelék adódik az Asperger-szindrómára.[43]
A különbségek részben az egységes kritériumrendszer hiányából erednek. Például egy viszonylag kicsi 2007-es finn tanulmány szerint, ahol a mintát 5484 nyolc éves gyerek alkotta, ezerbõl 2,9 mutatta az ICD-10 szerinti tüneteket, 2,7 felelt meg a Gillberg-Gillberg kritériumoknak, 2,5 felelt meg a DSM-IV elõírásainak, és 1,6 a Szatmári-féle diagnózisnak. Összesítve a gyerekek 4,3 ezreléke volt Asperger-szindrómás a különbözõ kritériumok szerint. A fiúk között több az Asperger-szindrómás; a Gillberg-Gillberg diagnózis szerint becsülve a nemek aránya 1,6:1 és 4:1 közötti.[44]
Kultúra [szerkesztés]

Korábban az Asperger-szindrómások egymástól elszigetelten éltek, de ez az internet elõretörésével megváltozott. Egy külön szubkultúrát alakítottak ki maguknak az olyan találkozóhelyeken, mint a Wrong Planet weboldal.[45]
Az Asperger-szindrómás egyén rövidítésére használt aspie szót Liane Holliday Willey vezette be 1999-ben. A társadalmi normáknak megfelelõen fejlõdõ, autizmus- és Asperger-szindrómamentes egyéneket neurotipikusnak nevezik.[46]
Ebben a kultúrában az autizmus spektrumot nem gyógyítandó betegségnek, vagy kiküszöbölendõ fogyatékosságnak tekintik, hanem egy összetett jelenségnek, amit a maga teljességében kell tekinteni. Elvetik azt a nézetet, hogy van egy ideális agyberendezés; ehelyett toleranciát hirdetnek, és az úgynevezett neurodiverzitást tartják értéknek. Ez azt jelenti, hogy sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, és ez a sokféleség érték, amit meg kell õrizni.[47] Ez a nézõpont alapot ad a kultúra hirdetésére, ünneplésére, és a küzdelmre a jogokért.[48] Éles a különbség azok között, akik betagolódtak ebbe a kultúrába, és nem akarják, hogy kiküszöböljék az autisztikus jellegeiket, és azok között, akik mindent megtesznek azért, hogy beilleszkedjenek a többségi társadalomba.[49]
Vannak kutatók, akik szintén emellett a nézõpont mellett érvelnek, mondván, hogy az autizmus spektrum nem betegség, és nem fogyatékosság.[45][50] Simon Baron-Cohen egy 2002-es cikkében írta: „A társasági életben a részletekre való pontos odafigyelés nem sokat segít. De a matematika, a számítógépek, a katalógusok, a mérnöki tudományok, a nyelvészet, a zene és a természettudományok világában ez inkább sikerhez vezet, mint sikertelenséghez.” Két okot lát arra, hogy miért jó, ha fogyatékosságnak tekintik az autizmus spektrumot: elismerni, hogy az empátia nehézsége érzelmi zavarokhoz vezet, és hogy törvényileg elismert támogatást kapjanak.[51]
Egyes elméletek szerint az autisztikus tulajdonságok hatottak az ember evolúciójára, és ezek a hatások a történelemben is kimutathatók.

A film jól indul, de a végére teljesen elszabadul a pokol. A történetnek nem lehet valóságtartalma, képtelen helyzeteket ábrázol. Aberrált a befejezés, a tömegszex, a gyilkos felfalása egyszerûen elképzelhetetlen marhaság. Nem értem az embereket akik ezt jó filmnek/könyvnek tartják. Bár az élmény feledhetetlen...

Pazar kritika. Le a kalappal.

nehogy már az legyen az érték, ha egy elmebeteg ember a tökéletesség keresése közben sorozatban gyilkolja a környezetét. ez annyira jellemzõen nyugati gondolkodás: a tökéletességet az anyagi világban keresd, valami tárgy az - még véletlenül sem a hozzá vezetõ út - szerezd meg, az se baj, ha ölnöd kell érte. (végül egy ütõs kábítószer lett az, ami mindenkibõl kihozta az állatot).

gratulálok, tényleg szép gondolatok.

sajnos a filmet csak a felétõl láttam (de nem is végéig), így a fiatal lányok meggyilkolásának mûvészi üzenetének fonalát már nem tudtam felvenni, de az mindig lehangol, ha egy szerzõtõl csak annyira futja, hogy amíg egy idióta végiggyilkolja a várost, az csupán áldozatok triviális balf@aszságát kihasználva tudja megtenni: "jajj, a gyilkos kezébe nyomtam a pisztolyt, most mi lesz?" vagy "jaj, bezárkóztam, de kívül hagytam a kulcsot, remélem nem veszi észre a gonosz rém!" vagy "csak nehogy megöljék a lányom, ezért ide teszem a kulcsot az éjjeliszekrényre, jó látható helyre, hogy a gyilkos nehogy ne vegye észre...". ez ám a kreatív bonyodalom alakítás, érdekfeszítõ történetvezetés. ez a "zs" kategóriás filmekre jellemzõ "szimbólikus esemény", akik nem akarnak a történet logikájával bajlódni.

ezzel kiesett a gyilkolás esztétikumának mûvészi élvezete, kiesett az
érdekfeszítõ történetvezetés. maradtak a szép képek (valóban szépen volt fényképezve), ennyi.

lapos, beteges film volt, thrillernek gyenge, mûvészetnek perverz.

Köszönöm! Természetesen hamarosan elolvasom.
(Apró korrekció, ha valakit érdekel: Daniel Paul Tammet)

***SPOILER PÓTOLVA***

A regényt nem olvastam.
Viszont hálát adok az Istennek, hogy láthattam a filmet.
Nem voltam felkészülve arra, amit kaptam. Sokkolt az az õszinteség, az a szinte dokumentumfilmszerû láttatás, ami szinte tapinthatóvá tette a szennyet, ami az emberiséget fojtogatta az újkor hajnalán.
Ennek az ótvarnak a legközepébe születik, az egyértelmûen kiválóan funkcionáló, autista fõhõs. Egy savant.
Az Asperger-szindróma tünetegyüttes teljes spektrumát hozza (nézz utána!), kompenzálva azzal a csodálatos képességgel, hogy a világ, számára szagokból áll. (vö.: Daniel Paul Tamnet) Neki nincs különbség jó és rossz, illat és bûz között (emlékszel, ahogy fapofával szagol bele a kukacoktól hemzsegõ döglött patkány seggébe?).
És ez a csudagyerek árvaként, szeretet és inger nélkül nõ fel szörnyekké torzult kor- és sorstársai között. És ekkor meglátja, megérzi a végzetét. Azt éli át tulajdonképpen, amit már mindannyian megéltünk: felhorgad benne a vágy. És számára ez is illat. A nõ illata. A szexualitás pedig nekrofil aktusban csúcsosodik ki, amint a halott nõ meztelen testét, hajlatait, nyílásait kéjes öntudatlanságban szagolja és szagolja...
Sorozatgyilkos, kéjgyilkos született. Nincs más hátra, mint tizenhárom nõ illatából megteremteni a kéj esszenciát. És lõn.
Egyetlen röpke kép erejéig villan be egy látomás, amint az elsõ áldozat felé nyújtja a kezét, nem rémül meg tõle, közeledik hozzá, talán szerelmes érdeklõdéssel...ehh! hessenti el, nincs értelme, nem így történt.
Tulajdonképpen egyértelmû, prózai a megoldás, semmi mást nem keres, csupán azt, amit már születése pillanatában, és azóta sem kaphatott meg: a szeretetet. (Ilyen egyszerû lenne a sorozatgyilkosok pszichológiája?) Végül megkapja. Esszenciálisan.


Parádés film. Kiváló színészek fantasztikus játéka. Megrendítõ, gyönyörködtetõ képek. A zene olyan csodálatos, hogy a film nélkül is élmény lehet végighallgatni.
Kiemelném Rachel Hurd-Wood személyét, kinek lélegzetelállító szépsége szavakkal nem kifejezhetõ. Megperzselt. (Kép mellékelve. Ugye!?)

A fanyalgóknak: ez nem tucatfilm. Nem emészthetõ mindenki számára. Aki úgy érzi magáról, hogy nem képes azonosulni kellõ mélységig a témával, inkább bele se kezdjen. Vagy ha mégis, legalább ne adjon hangot a megbotránkozásának, hisz nem neki készült, tehát õ a hibás.

Egyszóval: csak ínyenceknek!