10/10
nimeria80 2012 jan. 19. - 18:19:37 10/10
(225/325)
A csillagos egekben lehet azoknak az ingerküszöbe, akik ezt a filmet unalmasnak találták. Nem is értem miért ültek be rá, hiszem akkor már az elsõ sem tetszhetett nekik. Akik pedig azért zúgolódnak, mert nem született mégegy vontatott, klasszikus feldolgozás, nézzék továbbra is a Michael Cox-féle tv sorozatot, azzal megkapják, amire vágynak. Én személy szerint örülök, hogy Guy Ritchie beletette a maga kis sajátos stílusát, mert az eredmény remek lett!Imádtam az elsõt, és imádom a másodikat is, az utóbbit talán jobban, mert számomra egyedibb stílusa és hangulata van az elõzõnél. Nem úntam meg a lassításokat, kellõ mennyiségû és jó poénok voltak benne, a cigánytánc hatalmas(:D), befejezés hibátlan lett, simán megnéztem volna már másnap is mégegyszer, szó mi szó nekem 10 pont!
miénkittatér 2012 jan. 19. - 10:53:14
(224/325)
Kicsit furcsállom a meglepettséged, hiszen ez már a második rész :)
droland1978 2012 jan. 19. - 06:48:10
(223/325)
Az a baj, hogy én ezt a filmet azért vártam SHERLOCK HOLMES-ként mert a film címe betûrõl betûre így kezdõdik.

Tehát a film önmagában teljesen kielégíti a mozinézõ átlag alatti agyi kapacitását.

Csak én nem Jet Lee filmet vártam, hanem Sherlock Holmes filmet.

Szeretettem volna végig izgulni a nyomozás részeit, de ebbõl kaptam egy nagy darab nullát.

Félreértés ne essék. Mikor Jet Lee filmre ülök be elégedetten távozok, mert azt kaptam, amire vártam a cím, szereplõ gárda alapján.

Itt nem. Tehát ha az lett volna pl. a neve, hogy: "A két nyomozó és a nagy gonosz.", akkor szerintem tetszett volna. De Sherlock Holmes-ként nem.
7thSea 2012 jan. 18. - 19:24:18 Előzmény miénkittatér
(222/325)
Nagyon jó film! Az elsõ is nagyon jó volt. Nekem talán egy kicsit jobban tetszett, de összehasonlíthatatlanul más a két film. Míg az elsõ egy krimi, ez egy világszintû-összeesküvéses akciófilm. Holmes szerepe talán tényleg egy kicsit túl van játszva (ettõl függetlenül Robert Downey Jr zseniális), és a humor is valamivel kevesebb mint az elõzõ részben, de összességében egy igényes látványos, izgalmas filmet kapunk.
(bár a 3. résznek nem jósolok túl sokat...mert biztosra veszem, hogy lesz.)
miénkittatér 2012 jan. 17. - 18:40:48 Előzmény Khadaji
(221/325)
Ha ezt a változatot krimi mûfajúnak szánták volna, akkor lenne igazság abban amit mondasz, de ez akció filmnek készült aminek nem nagyon eleme az , amit te elvársz tõle.
2/10
Khadaji 2012 jan. 16. - 13:20:45 2/10
(220/325)
Hat, nekem nagyon nem jott be a film, a latvanyon es a kamerakezelesen (Guy Ritchie Bloffos stilusa) kivul semmi nem tetszett: Robert Downey Jr. ripacs, tuljatszott Sherlockja nekem messze volt attol a pozitiv fohostol akit szeretni, akivel azonosulni lehet.
A Bloffben bejott a "je hogy kerul a ruzs a puskacsobe, porgessuk vissza az idot es magyarazzuk el" jellegu jelenetek, de egy Sherlock filmben jobb lett volna ha nekem allnak ossze ezek a kis mozaikok, mintha egyutt nyomoznank Holmes-szal.
Itt viszont ebbol semmi nem valosult meg: Jr. mereszti a szemet, vadul cikazik a kamera malterrol kilottyent borra, onnan malackepu komuvesekre, es tataaaa, meghuz egy kart a falon, kinyilik a rejtett ajto. Bravuros nyomozas, koszonom.
9/10
mr.nobody 2012 jan. 16. - 11:12:36 9/10
(219/325)
*9est
9/10
mr.nobody 2012 jan. 16. - 11:10:55 9/10
(218/325)
Király film volt és szerintem többször nézõs movie. Guy Ritchie elõtt le a kalappal õ és Nolan akik manapság szerintem hozzák azt a folyamatos szintet,hogy nyugodtan el lehet menni moziba megnézni a filmjeiket mert nem csalódik benne az ember és nem hiába mondják azt is Guy Ritchie csinálja manapság a legkorhûbb filmeket. A színészek nagyon jók voltak de aki látta filmet vagy az elsõ részt szerintem ezt tudja. Film vége se volt gyenge nálam nagyon bejött. )est lazán ér a film. PEACE
8/10
Voldemort 2012 jan. 15. - 13:44:17 8/10
(217/325)
Én 10/8 ra értékelem, jó film volt.

Spoler.

Jó jelent, a cigány tánc, látványos volt az erdõben a lövöldözõs. Nagyszerû színészi játék. Ütõs poénok. Bár én inkább az árnyjátékot a harmadik résznek raktam volna, mert mintha hiányozna egy rész. Amikor úgy volt, hogy Homles majdnem meghal, az nagyon... hogy is mondjam... jó rész volt, ahogyan Watson aggódott. A végén is amikor, levetette magát Homles azzal a fõ gonosszal.:D Remélem lesz következõ rész.

Spoler vége.
9/10
CrucioIsAwesome 2012 jan. 15. - 01:53:35 9/10
(216/325)
Mindkettõt moziban láttam, mindkettõ 10/9, többet nem is szeretnék mondani, nézzétek meg és alkossatok róla véleményt! :D
10/10
eperbari 2012 jan. 15. - 00:13:27 10/10
(215/325)
Nagyon tetszett a film! a 1. részt csak egy hete láttam, ugyh nagyon friss volt még az élmény, de én nem éreztem h ugyanaz lenne, sõt! Az erdõs-menekülõs rész megoldása az egyik legütõsebb, ezen kívül a párbeszédek, a történet és helyszínek is teljesen jók! Összességében úgy jöttem ki a moziból, h nem tudok belekötni :) jó ahogy van ;)
10/10
---SPOILER---
az egyetlen, ami kicsit "fura" volt a végében, a zuhanós rész.. oké h az oxigénes kütyü miatt nem fulladt meg, de mégis hogyan élhetett túl több 100 méter zuhanást..?!? szóval ez az egy, már kicsit túl lépte a realitás szintjét, de a végéhez xD ez kellett.
-------------
Bigpapa 2012 jan. 13. - 11:03:52
(214/325)
Szerdán láttuk a Lurdyban. Jól felhúztam magam,mert itt ki volt írva,hogy még akciós a szerda,erre a Lurdyban már semmi akciós nap nincs. Nem az a 350Ft,hanem maga az elv basztatott.És ezt olyan flegmán közölte velünk egy mozis gyerek,hogy azt hittem bevágom abba a hatalmas kukába :D

A film jó volt. Nem jobb,mint az elsõ rész, inkább annak a másodlata,más sztorival. Való igaz, írta valaki, hogy ami újdonság volt az elsõ részben, az itt már uncsi(lassítás),de ezt ellensúlyozza Robert Downey jr. zseniális játéka. Szerintem itt Guy teljesen szabad kezet adott neki, mert látszik, hogy ez szívbõl jön. Annyira jól hozza az õrültet, de mégis lángelme.
SPOILERES KRITIKA
Az álcaruhái nagyon jók voltak, ahogy a meglátásai is. Azt kicsit furcsállottam, hogy Rachelt jó korán elveszítettük,és én is azt hittem végig, hogy majd valahol raboskodik és Holmes kimenti,de semmi. Gondolom pont erre ment a rendezõ is és jót röhögött.Holmes tesója nagyon jó volt és az inas :)))))) Nekem az erdei dolog kicsit sok volt,a lassítások miatt a vége felé már idegesített,de tény,jól megcsinálták. A vonatos-felélesztõs jelenet nagyon jó volt.
A vége megint kicsit felemás. Maga, ahogy Holmes intézte az zseniálisan ki lett találva,az,hogy kisemmizte a csókát :DD de pl. nem értem,mi lesz a Sebastian Moran szállal,hiszen õ elsétált.Legalább is nem nyírták ki.
Az utolsó pár kocka pedig a fotel álcával :)))))))))))))))))))

SPOILER VÉGE

Alapjaiban ugyan az,mint az elsõ rész.Újdonsággal nem szolgál,de végig jó a film.Én túltettem magam a modern fegyvereken, elvégre ez kicsit olyan volt,mint a Vadi új vadnyugatban, a Arlis Loveless armadája.Õ is összetoborozta a világ (ott Amerikára szûkült a világ) legjobb tudósait és õk alkottak hihetetlen fegyvereket a vadnyugatra. Az tény, hogy két lánnyal néztem meg a filmet.Az egyiknek velem együtt tetszett, a másik egyszer elaludt rajta és nem tetszett neki.De nem látta az elsõ részt és ha tudta volna ,hogy Guy film,nem ül be rá :DDDDDDDDDD Kérdem én,akkor mi a picsának jött el? na mindegy.

8/10
7/10
beo71 2012 jan. 12. - 14:15:27 7/10
(213/325)
Talán hibát követtem el,hogy a Tintin kalandjai után fél nappal,egybõl neki álltam az általam kedvelt Sherlock Holmes második részének.Nos,az animációs kalandorgia után,mint ha állóképet néztem volna,sõt néha még unatkoztam is.
Oké,ne hasonlítsuk Tintinhez(imádott Guy Ritchie"Blöff,A ravasz..."akár mennyire is jó fej,azért egy Spielberggel szemben alul marad,akár Holmes ellenfelei)akkor hasonlítsuk az elsõ részhez:ugye,nem egy Alien vagy Cápa,vagyis az elsõ rész zsenialitása nem vág agyon minden próbálkozást,tehát akár lehetett volna egy jobb második rész is.Csakhogy az elsõben örültem London Ritchie-s megjelenítésének,itt már ez alap volt.A lassított verekedések az elsõben újszerû cool akciómuviként mûködtek,itt már nem bejövõs.Sokan fanyalogtak a gonosz(Mark Strong egyszerû karakterén,itt a középkori fogsorával tüntetõ Jared Harris roppant halvány a leggonoszabb Holmes ellenfélként.A történet:olyan csavaros,zavaros,hogy a csoportomból(8 fõ)egyenként szivárogtak ki a szobából a megfáradt tûzoltók,ketten maradtunk és szörnyülködve vettem észre,hogy én is nézegetem az órámat.
Ennyi rossz után,talán furcsán hathat a véleményem:szórakoztató,kellemes kis kosztümös akciókrimi ez,olyan 7/10-es,csak éppen az elsõ(8/10)jobb,a mai mozikínálat(MI4,Tintin,Drive)is jobb.
4/10
Icc 2012 jan. 12. - 10:10:36 4/10
(212/325)
Egyszer nézhetõ, az elsõ részhez képest nem sok újat ad.
Kovács kolléga 2012 jan. 11. - 22:34:40
(211/325)
A maga mûfaján belül egy abszolút jól megcsinált, helyenként kimondottan élvezhetõ kalandfilm volt.
8/10


SPOILER!!!!


Egyébként nekem végig az járt az eszemben, hogy ez a film teljesen olyan, mint A Karib-tenger kalózainak második része:

1. Mindkét film cselekménye szeszélyesen kanyargott ide-oda, ahol sokszor nehéz volt követni, hogy éppen ki mit csinál.
2. Mindkét filmnek pazar látványvilága volt, számos extrém akciójelenettel teletûzdelve.
3. Mindkét film hemzsegett a burleszkfilmeket idézõ gegektõl.
4. Mindkét film központi szereplõje egy végtelenül szórakoztató, ugyanakkor nem is kicsit hibbant alak (akiket egy-egy zseniális színész formázott meg).
5. Mindkét filmnek drámai irányba fordult a fináléja, hogy aztán...
10/10
gabor96 2012 jan. 11. - 21:18:38 10/10
(210/325)
bitten!
NÉZD MEG megéri! ;)
10/10
mnopur 2012 jan. 11. - 20:41:41 10/10
(209/325)
Én tegnap néztem moziban. Nagyon jó film. Látványos, humoros, és sztori is jó. Jobb mint az elsõ rész. 10/10 nálam.
bitten 2012 jan. 11. - 19:27:29
(208/325)
Emberek, kinek hogy tetszik ez a film?
bitten 2012 jan. 11. - 19:27:29
(207/325)
Emberek, kinek hogy tetszik ez a film?
8/10
Ezekiel 2012 jan. 10. - 19:47:33 8/10 Előzmény Görbemacs
(206/325)
Szórol-szóra összefoglaltad a gondolataimat, egy kivételével: nálam 8/10 :)