6/10
sexykex 2022 jún. 06. - 12:15:33 6/10
(22/22)
Én azt a filmet szeretem, ahol a történet nem ötletszerűen, hanem logikusan felépítve halad a végkifejlet felé. Egyértelműen nem mondanám azt, hogy a filmben látott események irracionálisak.

De, a rablási akciónak akkor lett volna értelme, ha egyből az apjához indul a pénzzel. Így viszont a srác beteg és erőszakos, aki nem tud különbséget tenni jó és rossz, barát és ellenség között. Egyik gyerek sem fenyegetőzhet késsel és nem használhat fegyvert, mert akkor a javítóban vagy pszichiátriai kezelésen a helye.

És azt sem mondom, hogy igazán tetszett volna a sztori.
8/10
vargama 2021 ápr. 22. - 11:42:19 8/10
(21/22)
A film egy életből kiragadott részlet, akár meg is történhetne. Illetve bárcsak megtörténne minden magára maradt, a saját apja által elutasított kiskamasz fiúval. De ő szerencsére találkozik Szamantával, és sorsuk megpecsételődik. De igen hosszú az út, míg a szertelen, szófogadatlan, makacs fiú elfogadja a szeretetet. Csodálatos, ahogy a szavak nélküli érzelmeket megjeleníti a film. Mindenkinek ajánlom.
10/10
Sztalker1 2019 dec. 04. - 13:49:06 10/10
(20/22)
Most is magas színvonal - korunk jelentős alkotópárosától egy újabb nagy mozi!
filoszemitabéluska 2018 máj. 25. - 20:57:58
(19/22)
mennyivel blickfangosabb cím lett volna a "Strici a triciklivel".
György Kádár 2018 máj. 25. - 16:13:16 Előzmény pneklara
(18/22)
Azért váltott a kis srác, mert a díler átverte.
György Kádár 2018 máj. 25. - 16:10:12 Előzmény NADALFAN
(17/22)
sinofsky-nak a bombasztikus amerikai effektek hiányoznak a filmből.
Nagy tanulság: igazán megrendítő filmet csak egyszerű eszközökkel lehet csinálni.

10/10
momo65 2018 ápr. 07. - 06:25:29 10/10
(16/22)
Gyönyörű film, nyál nélkül. Örülök, hogy láthattam.
10/10
pindur1 2018 ápr. 07. - 00:46:19 10/10
(15/22)
Ez a film egészen megrendített...! Egy kiskamasz fiú útja, a legérzékenyebb korában... Szinte egyszerre , párhuzamosan szembesül az abszolút szeretetlen szülői hozzáállással, az elfogadó. helyes szeretet teljességével és az álnok, csalárd, "barátsággal"... És döntenie kell... Bár választása sincs sok..
Magam is sokat tanultam belőle, nagyon elgondolkodtatott...! Mindenkinek szívből ajánlom!!!
9/10
gregga 2017 márc. 06. - 22:19:14 9/10
(14/22)
Igen tetszik a film, bár nem értem, hogy legálisan és morálisan hogy lehet elárvítani egy gyereket.
A két férfi, az \"apa\" és a \"barát\" igazi vadbarmok, a fodrász néni pedig egy angyal, aki ha nem is tudja, de érzi, hogy egy gyerektõl nem lehet megvonni a szeretetet, bármi is történik.
pneklara 2017 márc. 06. - 07:39:49
(13/22)
Elnézést kell kérnem a privát esetem elõrángatása miatt: vettünk egy kutyát. Próbáltuk pórázon hazavezetni. A kutya rángatta magát, ellenállt,morgott, minden törekvésével visszafelé akart indulni. Aztán félúton kezesbárány lett, jött velünk, úgy tûnt, átértékelte a helyzetét, s minden továbbit elfogadott, a "mi kutyánk" lett. Mai napig nem értem, mi játszódhatott le benne, mi gyõzte meg, hogy már nincs hátra, csak elõre, s neki nem érdemes helyzete ellen ágálni, jobb ha beletörõdik új sorsába.
SPOILER! Ebben a filmben is az volt nekem furcsa, hogy szinte egyik kockáról a következõre változott meg a fiú. A film elején vad, kezelhetetlen, ellenszenves, hálátlan kölyökként viselkedett - oka az bõven volt rá - s úgy tûnik, a film végére átértékelte önmagát, a helyzetét, s megbékél új sorsával. A rendezõ a legnagyobb természetességgel "állítja át a váltót" Pedig a valóságban nem így történhet a "jóvá válás"De lehet, ezt egy másik filmre tartogatta.
Jó film, a nézõ együttérez a hányatott sorsú kamasz fiúval, bár a bicska kinyílik a zsebben. Többször eszembe jutott, na, itt helye lett volna egy makarenkói pofonnak. Amit meg is kapott a végén. Talán ez is helyrebillentette a felfogását a jövõrõl.
9/10
fourdogs 2017 márc. 05. - 23:43:07 9/10 Előzmény Edmond Dantes
(12/22)
A Rosetta, A fiú, A gyermek, Az ígéret mind - mind napjainkat érintõ (aktuális) kérdéseket feszeget a testvérek természetes, eszköztelen stílusában.
Azért jutott csak eszembe, mert a biciklis srác megint terítékre került. /Ha nem lenne vagy másfél tucat felvett (és még meg nem nézett) mûsorom, valószínûleg nem hagynám ki./
Úgy hírlik, ezzel a filmmel le is zárult az aranykoruk, a Két nap egy éjszakán még a szerencsét hozó 3 éves periódus sem segített.
9/10
fourdogs 2015 okt. 23. - 03:05:56 9/10
(11/22)
Méltatlanul lepontozott alkotás, annak ellenére, hogy a hozzászólások túlnyomó többsége a helyén kezeli a filmet. Története nem bonyolult, abszolút mai, a modorosság és a hatásvadászat mindennemû mellõzésével, tökéletesen életszagú, helyenként megindító.
Mindenkihez szól, aki már és aki csak lesz szülõ.
Elvétve fordul elõ, hogy egy évben kétszer is megnézem ugyanazt a filmet, de jól tettem.
9/10
Edmond Dantes 2015 ápr. 08. - 22:13:18 9/10
(10/22)
Mindenkinek, aki ismeri az ízlésemet (és azoknak is, akik nem), megnézésre több mint ajánlott! Azt hiszem, láttam már régebben a D. testvérek más filmjét (Lornát szinte biztosan), ez a gyerek/ifjúság toposz lehet a (z egyik?) specialitásuk, ebben is. Szikár? Megrázó? Lebilincselõ? Mûvészi és egyben -nemes értelemben- szórakoztató? Igen és igen és még sok más, ami csupa igen. A lelki rezdülések és a cselekedetek motívumai, apró építõkockái mind a helyükre kerülnek és értelmezhetõvé válnak: tökéletesen lekötött és beleélésre késztetett. 10/9
tutub 2015 ápr. 04. - 20:49:34
(9/22)
Csatlakozom Nadalfanhoz, ekkora baromságot rég olvastam... (káromkodás) Hogy lehet vki ennyire elmaradott, h csak akkor film egy film, ha hemzsegnek benne a fordulatok??? Egy film akkor film, ha szól vmirõl. Pl a való életrõl. Sokszor ezek a legjobbak, amikben csak az élet történik.
offtopic
szevia 2015 ápr. 04. - 16:31:22
(8/22)
Tû a szénakazalban..
szevia 2015 ápr. 04. - 16:30:08
(7/22)
Ha még csak "nyálasak" lennének.. szinte akción, krimin thrilleren kívûl alig van más film + a nyálasok.
Én már úgy nézem át a mûsorfüzetet, hogy hol van valami NEM amerikai film, francia vagy olasz vagy bárm,i csak valami emberszabásúbb.
9/10
NADALFAN 2013 dec. 16. - 16:15:47 9/10
(6/22)
ekkora baromságot ritkán olvastam egy ilyen jó filmrõl.sok mindent rá lehet húzni , de hogy klisékbõl dolgozna !
sajnos csak a rideg emebertelen jelent mutatja be , szeretet hiányos világunkat. a gyerek kicsit idegesítõ volt , de egyben szánalomra méltó is, a végére meg is kedveltem :( a film jó 9/10.
10/10
valkoinen 2012 jan. 26. - 14:37:08 10/10
(5/22)
Szintén 10/10.
10/10
babo410 2012 jan. 21. - 19:45:56 10/10
(4/22)
Érdekes a film témája, és nagyon jól lett megcsinálva. Nálam a film 10-es értékelésû, csak ajánlani tudom mindenkinek!
10/10
Évy* 2011 szept. 25. - 22:02:14 10/10
(3/22)
Ezt a filmet jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Szerintem remekmû!

Írtam róla egy kis ismertetõt a blogomba, akit érdekel:
http://szelidkommando.blogspot.com/2011/09/egyedul-moziban-pedig-remek-film-volt.html