4anyreg 2017 okt. 09. - 12:32:20
(230/270)
Többször nekifutottam korábban, most végignéztem az elsõ részt final cut verzióban. Nekem olyan érzésem volt közben, mintha az egyik Halálos Fegyver részt néztem volna utópisztikus csomagolásban, némi thrillerrel vegyítve. Nem az a problémám, hogy régi (látszik, hogy sok film táplálkozott belõle késõbb, tehát minta volt sokak számára), de én szeretem az olyan sci-fiket, amiknek a pszichológiája megállja a helyét évtizedekkel késõbb is - pontosabban akkor is érdekes - ugyanis abban az esetben már kevéssé fontos, hogy a technikai elképzelés mennyire állja meg a helyét késõbb. Különösen óvatosan kell bánni az ilyen urbánus történetek esetén ezzel a momentummal - ezeket ugyanis magunk mellet látjuk, nem úgy mint ahogy pl. az ûrhajózás fejlõdését. Sajnos itt ez a pszichikai vonal nem volt meg, végletekig egyszerû a történet szépen elhúzva, és bár sugall a vége valamit, azt már menet közben is sejteni lehetett, továbbá számomra nem is annyira elgondolkodtató a szituáció. Egyszóval nem fogott meg.

Egy héttel ezelõtt néztem meg egy másik nagy sci-fi klasszikust, a 2001 Ûrodüsszeia-t, és az lekötött a lassúsága ellenére (ez sokszor jó is, mert jobban át lehet venni az érzést), bár a zenei rész ott is és itt is nagyon hatásvadász lett, sõt, itt-ott kifejezetten idegesítõ - de ez már ízlés kérdése. Meglepõ módon ott még technikailag is tudtak olyat mutatni, ami ma is megállja a helyét (pl. lapos tabletek reggelizés közben az asztalon, stb. - még a kivitelezés is brilliáns volt), de ez mellékes, ugyanis volt komoly mondanivalója, csavar benne - persze ma már ez sem új terület, sokan foglalkoznak / foglalkoznak vele, és mai fejjel már ezt is részben ki lehetett számítani. Mégis, össze sem lehet hasonlítani a kettõt.

Ezért is örültem, amikor láttam a 2049 rendezõ személyét, illetve zeneszerzõjét.

Mint alapfilm, minden sci-fi rajongónak ajánlott egyszer megnézni, de én õszintén sokkal többet vártam tõle.

Nórii234 2017 okt. 09. - 08:07:43
(229/270)
Nagyon hosszú volt és nem volt mondanivalója, én értem hogy 4DX meg minden de ez kész ember kínzás. Én mint nõ mondom engem eléggé idegesít hogy nincs benne nõi szereplõ, amelyk van az is vetített vagy prosti. A film kész szörnyûség volt. Sok volt a halott a kilátás. Nyomasztó volt! Ha ilyen lesz 2049 én belepusztulok!:(
Querelle82 2017 okt. 07. - 10:00:46 Előzmény Kit Fisto
(228/270)
Azért ez így igen erõs túlzás.Érdekes lenne a történet, ha nem majdnem kettõ órában mondanák el azt, ami nagyjából beleférne egy " Végtelen határok " epizódba.Legalábbis amit a film elmond, az igen. Az eredeti történet persze más lenne, az távolról sem ilyen. Ez a film sok helyen kimondottan unalmas.Nyomasztó hangulata van, az már biztos.De így visszanézve a látványvilága sem olyan ütõs.Már csak azért sem, mert a film nagy része esõben, és zárt térben történik.Az a kevés, amit Los Angelesbõl látunk - mármint 2019-ben- tényleg jó, még most is, de ezzel aztán vége is az értékeknek.Azt meg egyáltalán nem is értem, hogy miért készült belõle ötféle változat is ? Én nem most nézem meg elõször a filmet, amikor idehaza mozikba került akkor is láttam, de akkor sem voltam elragadtatva tõle. És nem az akciók hiánya miatt. Így majdnem harminc évvel késõbb sem változott a véleményem.
10/10
cellasto 2017 szept. 24. - 20:26:43 10/10
(227/270)
te minek vagy itt?

idézetek tõled:
(ezért kár)

Film | Szárnyas fejvadász | bekukkancs ma 18:12
Az egész film egy bárgyú nyáladzás a semmirõl. :)
Jelentõsen túlértékelt.
Film | Armageddon | bekukkancs szept. 23. 19:30
Gyenge filmvígjáték egységpoénokkal,bárgyú
klisékbõl felépítve.
Viszont a történet akkora vadbaromság,hogy
azon jókat lehet röhögni.:))
Film | A falka | bekukkancs aug. 18. 22:10
Rendben :)
Film | A szellemlovas 2. - A bosszú ereje | bekukkancs aug. 13. 23:13
Ostoba,primitív történet,tehetségtelen nullákkal.
(Lambert,Cage... )
Intelligens ember tíz percet nem bír ebbõl a xarból :)
Film | Szemtõl szemben | bekukkancs júl. 29. 20:38
Bárgyú történet.
Film | Viharzóna | bekukkancs máj. 30. 18:32
Hogy nem unjátok még ezt az igaz történet dumát :)
Volt vihar,meg egy hajó elsüllyedt.Ennyi köze van ennek
a hatásvadász xarnak a valósághoz.
Film | A burok | bekukkancs máj. 20. 18:14
Bárgyú sületlenség
Film | Maga a pokol | bekukkancs feb. 27. 16:17
Micsoda egy ostoba,primitív történet már megint :))
Film | Zoo - Állati ösztön | bekukkancs 2016. dec. 14. 20:27
Szánalmas baromság :)
Film | Rém sötét vidék | bekukkancs 2016. dec. 01. 21:59
Rém sötét film.
Film | Phillips kapitány | bekukkancs 2016. nov. 19. 11:39
Egy újabb \"igaz történet\" :)))
Film | Kill Bill | bekukkancs 2013. okt. 08. 21:48
bullshit
Film | Rambo | bekukkancs 2013. aug. 26. 17:06
Ilyen egy igazi dzsungelharcos amerikai hõs.
Nem sz@rozik és szétlõ egy egész várost ha kötekednek vele.
Mindenesetre fantáziadús alkotás az biztos,a 15-ös karika jogos,csak
az alattiak és ott megrekedtek számára. -:DD
Film | Csillagkapu | bekukkancs 2013. aug. 22. 15:12
"Jó kis" Viasat csatornák,már egy fél perc alatt az ember idegeire mennek.
A vadonatúj Stargate sorozat vadonatúj évadjánek vadonatúj részének vadonatúj huszadik ismétlése
vadontúj idõpontban vadonatúj csecsemõknek akik vadonatúj rugdalózóba ülnek a vadonatúj tévé elõtt egy
vadonatúj fotelban.
Film | Kínzó hõség | bekukkancs 2013. aug. 22. 14:58
Ezeknek a szinészeknek még ez a "film" is megoldhatatlan feladat volt :)
Film | István, a király | bekukkancs 2013. aug. 20. 22:26
Nagyjából ezt lehetett várni ettõl a homo "sapiens"-tõl :)
Film | Julianus barát | bekukkancs 2013. aug. 19. 19:56
Ez pontosan igy van,tipikus Koltay fércmû.
Film | A vesszõfutás | bekukkancs 2013. aug. 19. 19:53
Ez egy katasztrófálisan buta történet.
70-es évek átlag amerikai szellemi szintjéhez lett igazitva :)
8.5 pont átlag ,ehhez csak gratulálni tudok :DDDDDDDDDD
A Hupikék Törpikék nagyságrendekkel múlja felül ezt a gagyit ostobaságot.
Film | Rejtélyek szigete | bekukkancs 2013. aug. 11. 18:06
Ez pont az õ szintje :)
Film | A véresen valódi valóság Adolf Hitlerrõl | bekukkancs 2013. aug. 11. 18:03
6-7 ezer kilométer távolságból bárki tudott viccelni
Film | Dr. Csont | bekukkancs 2013. aug. 06. 18:27
Látszik hiába mondták már egy páran ennek az egyagysejtû fanklubnak,hogy ne linkeljék be
a kis hülyegyerek képeiket.Semmi hatás,ehhez legalább két-három agysejtre szükség lenne :DDDDD
Film | Az erdei fantom | bekukkancs 2013. ápr. 23. 13:36
Hulljon csak a férgese :)
Film | V, mint veszélyes | bekukkancs 2013. ápr. 15. 23:53
Ahhoz képest hogy ennek az "idegen" szukának nincsenek érzelmei elég
sokszor kap dührohamot :)))
Film | Mátrix | bekukkancs 2013. márc. 15. 17:50
"képtelen vagy felfogni a mondanivalóját" :DDDDDDDDDD
Nos,hatalmas mondanivalója van az biztos :))
Film | Mátrix | bekukkancs 2013. márc. 15. 12:40
A film egy sületlen baromság.Na ez sem vita tárgya.
Film | Hetedik érzék | bekukkancs 2013. jan. 21. 21:46
Ez a Szalonna Kevin nem egy nagy durranás,de egyszer végig lehet szenvedni a filmet,bár
nagyon görcsölt egy történet.
Film | Wallander | bekukkancs 2013. jan. 21. 21:42
Jó az idõpont amiben nyomják,mélyen el lehet aludni rajta.:DD
Ritka unalmas film.
Film | A bolygó neve: Halál | bekukkancs 2013. jan. 13. 22:00
Az elsõ rész az egy film,ez meg egy idióta lövöldözés orrba-szájba.
Ennek megfelelõen tele értelmetlen,logikátlan baromságokkal és gyermeteg
túlzásokkal.Bruce Willis meg Stallone rajongóknak való,ugyanaz a szellemi szint.:DDDDDDDDD
Film | Hullámtörõk | bekukkancs 2013. jan. 13. 20:53
20percet bírtam ebbõl az unalmas,nyálas sz@rból.:DDD
Tipikus amerikai gügye-gagyi.Ez a Costner meg egy akkora nulla,hogy még
egy "jóbanrosszban" szerepet sem lehetne rábizni.Szánalmas.
Film | Gyilkos elmék | bekukkancs 2013. jan. 09. 14:18
Az egész stáb bátran idetolhatta volna a hátsóját,mert itt garantáltan szép
tisztára kinyalta volna néhány egyagysejtû.:DDDDDD
Film | Szulejmán | bekukkancs 2013. jan. 09. 12:52
Egy újabb épületes alkotás a fotelban tévé elõtt nyáladzó idiótáknak :DD
Film | X-Factor USA | bekukkancs 2012. nov. 10. 14:56
Hát belenéztem ebbe a nem tudom mibe,aztán sürgõsen el is kapcsoltam
mert nincs idegesítõbb ,mint ez a folyamatosan sikítozó,szellemileg fogyatékos közönség.
Azt sem tudja a paraszt hogy miért üvölt de üvölt mint a sakál.
Minden tekintetben ugyanolyan színvonaltalan mint a magyar verzió,mind az 'énekesek' mind pedig
a 'szakmai zsûri' képességei pontosan ugyanazt a szintet hozzák.A különbség csak annyi hogy itt
több idióta visít a nézõtéren amitõl nézhetetlenebb mint a magyar verzió.
Film | Vadászpilóták | bekukkancs 2012. aug. 22. 16:47
Gügye film,de a franciáktól ne is várjunk többet.
Film | Az éjszakai vadász | bekukkancs 2012. aug. 12. 10:07
Igazán mûértõ hozzászólás :DDDDDDDDDDDDDDDD
Nyilván sok idõbe telt összevadászni ezeket a kifejezéseket.Arról már nem is beszélve
hogy ezután még értelmes tûnõ mondatokat is kellet faragni belõle. :DD
Bár az is lehet,hogy csak simán bekópiztad valamelyik másik "zseni" böfögését.
Film | A titkok kulcsa | bekukkancs 2012. aug. 12. 09:51
8.2 pont
Micsoda igényes nézõsereg.:DDDDDDDDDDDDDDDD
Film | Borsalino és társai | bekukkancs 2012. júl. 31. 14:42
A maffiafilmek alapból az egyik legostobább filmkategória,de ezen jelentõsen
ront,hogy francia "alkotás" na meg ez a Delon nevû iskolázatlan ripacs.
9/10
Kit Fisto 2017 szept. 24. - 20:18:57 9/10
(226/270)
Ez a filmtörténet egyik legjobb sci-fi-je. Vannak akik sci-fi rajongónak vallják magukat, mégsem tetszik nekik. Ekkor én megkérdezem: Tehát olvastad Asimovot, Bradburyt, Clarkeot, Wellset, Lemet, Voghtot, Dicket, Huxleyt, a Sztrugackij fivéreket? Nem mintha komolyan adnék esélyt az igenlõ válasznak, de mit lehet mondani annak, aki nem látja, hogy mekkora film ez? Kb. mint a 2001 Ûrodisszeia.
bekukkancs 2017 szept. 24. - 18:12:57
(225/270)
Az egész film egy bárgyú nyáladzás a semmirõl. :)
Jelentõsen túlértékelt.
10/10
olahmiki1959 2017 szept. 23. - 18:34:59 10/10
(224/270)
Nagyon remélem, hogy nem a rendezõi változatot adják le, mert az sokkal rosszabb, mint az "eredeti", amilyennek annak idején megismertük.
Az elején Deckard monológja teljesen érthetõvé és világossá teszi az alaphelyzetet, míg a rendezõi változatban - ahol nincs monológ - csak áll az esõs utcán, mint egy félhülye, és semmire nem kapunk magyarázatot.
A sok fanyalgóval ellentétben az a véleményem, hogy a Szárnyas fejvadász igazából NEM is SCIFI, hanem egy futurisztikus MÛVÉSZFILM, ami a jövõben játszódik.
A látvány, a zene, a mondanivaló, a színészi játék teszik egy igazi kultuszfilmmé, és nem mellesleg, a sci-fi film történetének egyik alapmûvévé.

Ennyi...:)
1/10
maxhell 2017 júl. 16. - 07:30:58 1/10
(223/270)
Sokat hallottam, már errõl a filmrõl, hogy milyen hiper-szuper fantasztikus, kult és satöbbi... Megnéztem, (3 nap alatt :) azt hittem, hogy már láttam, de nem. A legbénább fejvadász a filmtörténetben... többre számítottam.

SPOILER
A legjobb fejvadász??? Akit százszor elkapnak, elagyabugyálnak, kicsinálnak. Valamit villanthattak volna errõl, hogy mitõl is, szóval egy kis karakterépítés még nem ártott volna, de nem csak Ford-nak, a többi fõszereplõnek sem. Ez zavart a legjobban a filmben. Per pillanat. A Prométeus miatt néztem meg, de mi köze a két filmnek egymáshoz? Ez a film valóban unalmas, hosszú és vontatott. Oké, értem én, hogy az emberi és android élet értelmét feszegeti, ez így rendben is van, de még ma is a világ legjobb filmjének titulálni, ezt nem gondolnám.
Csatlakozom azokhoz, akik szintén nem értik, hogy ha elõbb utóbb maguktól is deaktiválódnak a repik, akkor ez az egész hajsza felesleges és értelmetlen, fõleg így ebben az érthetetlen formában.
tomtom90 2017 máj. 25. - 23:35:29
(222/270)
Borzasztóan nyomasztó film, nagyívûnek szánt, de semmitmondó jelentéstartalommal. A maga idejében lehet, hogy nagyot üthetett, de nekem, mint 90-ben született férfiembernek 2017-ben ez már csak egy tipikus techno-optimizmusba csavart erõltetetten kifacsart mûvészkedés. Nem lettem több tõle, nem egy Black Mirror színvonal. Nosztalgiának persze attól még kiváló lehet.
Viharsziget 2017 ápr. 07. - 19:08:43
(221/270)
A rendezés, az operatõri munka ZSENIÁLIS, a képi világ, a hangulat szintén, viszont a történet nem kimagasló, inkább átlagos. 7 pont.
5/10
sawyerx 2016 nov. 20. - 15:37:49 5/10
(220/270)
Kultfilm, uraim, van, akinek tetszik, van, akinek nem.
Én az utóbbi voltam, nekem ez a vontatott, kínkeserves történetvezetés unalmas...
A látványt pedig nem a piramisra és a többi effektre értettem, hanem a sokszor élvezhetetlen operatõri munkára, ami megint egyéni szocprob, gondolom. ;-)
(Valószínû közrejátszik, hogy egyáltalán nem érdekel ez az androidos téma.)
10/10
cellasto 2016 nov. 09. - 16:09:27 10/10
(219/270)
kicsi vagy még ezekhez a filmekhez
majd felnõsz(vagy nem)
5/10
sawyerx 2016 nov. 09. - 15:46:42 5/10
(218/270)
Egy éve a feléig bírtam, ma kitartottam a végéig.
Az alapötlet nagyon bejön, a hangulat A holló, a Terminátor és még talán az Imposztoréra emlékeztet, de mind közül ennek van a legkomorabb atmoszférája. Az elején tetszett, de a késõbbiekben annyira elb*szott a látvány és operatõri munka, hogy nem látni, mi történik, vagy mit akarnak kiemelni. A mondanivaló nem jön át, kavarodás kavarodás hátán, megspékelve egy kis mûvészi beütéssel. A karakterek hiteltelenek, izgalom nuku, sötétség a maxon, nem csodálom, hogy annak idején újravágták, még így is egy nehezen emészthetõ valami.
9/10
Stillnes 2016 febr. 27. - 01:13:51 9/10
(217/270)
Számomra a film egy erõs 8-as, de a végén Rutger Hauer monológja és színészi játéka miatt 9-est érdemel.
10/10
cellasto 2016 jan. 18. - 11:07:26 10/10
(216/270)
mondjuk annyit profitálhatunk,hogy talán visszahozzák moziba az alapfilmet
jó lenne,mert ezt(sem)láthattam a maga idejében ekkora vásznon...
!% 2016 jan. 01. - 21:36:23
(214/270)
SPOILER,CSAK SAJÁT FELELÕSSÉGRE!
Tudom hogy az a jelenet arra akar utalni hogy Deckard replikáns volt,de a film ennek ellentmond.
Szerintem jobb lesz ha ezt alaposan kivesézzük de majd inkább holnap mert most eléggé fáradt vagyok.:)
!% 2016 jan. 01. - 20:29:33
(213/270)
A rendezõi változatra gondoltam.
!% 2016 jan. 01. - 20:28:20
(212/270)
A rendezõi változat szerint.
10/10
cellasto 2016 jan. 01. - 20:25:30 10/10
(211/270)