Ühüm, pont ezt magyarázom, hogy ezért nincs értelme az ilyen "mi lett volna, ha" spekulációknak, mert lehetetlen eldönteni a kérdést: nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy mi lett volna, ha nem létezett volna a Beatles. És mivel csak azt tudjuk biztosan, hogy milyen az a verzió, amelyben létezett, így szerintem nem jelenthető ki felelősen az egyetlen ismert verzió alapján, hogy "egyetlen zenész egyetlen szál hangszerrel plusz az ő egyetlen szál énekével még 1963 és 70 között sem tudott volna a Beatlesét még csak megközelítő sikert sem elérni".
Az énekhang ugyanez: mivel a Yesterday-t Paul előadásában ismered/ismerjük eredetiként, így önkéntelenül is az az etalon mindenki számára, ahhoz hasonlítjuk, azaz Patel előadásában az már kizárólag "feldolgozás", "remix", "másolat" lehet, így mondhatjuk, hogy ez vagy az a dal az ő énekstílusával nem áll jól neki, mert Lennon vagy McCartney hangjával sokkal jobb volt. De ugye a filmben egy egész világ nem tudja, ki az a Lennon és McCarney, az a világ Patel Jackjétől hallja *először* ezeket a dalokat, tehát számukra AZ az előadás, AZ az énekstílus, AZ a hangszerelés lesz az etalon, az eredeti, az igazi... *
Egyébként éppen ez, az egyetlen "történelem-módosítás", azaz a négy fiú kitörlése és minden más változatlanul hagyása a legnagyobb logikai hiba is egyben: hiszen még Ed Sheeran is megszületett és nagynevű zenész lett - ami azért jóval kisebb valószínűségű lett volna a Beatles nélkül... Bár az is igaz, hogy onnantól, hogy ez az egyetlen törlés megtörtént, nagyjából végtelen mennyiségű lehetséges verziója van a további eseményeknek, és egyáltalán nem lehet kizárni olyan verziót, amiben Himesh Patel eszméletlen világsztárrá válik pár középszerű dalocskával. :) És attól, hogy ezt elfogadjuk egy játékos lehetőségként(!), még fikarcnyit sem csökken Lennon vagy McCartney munkájának kultúrára tett hatása, ez nem teszi semmissé mindazt, amit amúgy tizenhuszonéves lázadóként indulva elértek.
Szóval csak azt akartam mondani, hogy ne félj ettől a játéktól, nem bánt ez senkit, csak szórakoztatni akar. :)

Az a vicces, hogy éppen az ellenkezőjét bizonyítod azzal, amivel az állításod igyekezed bizonyítani. :)
Merthogy ragaszkodsz ahhoz, hogy ezek a dalok csak ezzel négy figurával, az ő hangszerkezelésükkel, az ő hangjukon előadva lehetnek/tek sikeresek. Csakhogy ez mind abból az alapállásból fakad, hogy ezeket a dalokat a Beatles interpretálásában ismered, Lennon vagy McCartney tollából...
Azt viszont nem tudjuk, mert nem tudhatjuk, hogy "mi lett volna, ha" - és eredetileg éppen így kezdtem, hogy az ilyen spekulációknak sok értelme nincs, hiszen sem pro, sem kontra nem lehet bizonyítani, hogy ha pl. az általam előzőleg felskiccelt alternatívum létezne (és nyilván CSAK AZ létezne), akkor az ukulelével előadott Tomorrow ne lett volna legalább akkora megasláger, mint most a Yesterday.
Félreértés ne essék: jobbára én is azt gondolom, hogy ezek a dalok ebben a hangszerelésben, ezekkel az előadókkal, és a nekik éppen tökéletesen megfelelő korban, társadalmi fogékonyság mellett lehettek csak ekkora sikerek, de ez amennyire véletlen, szerintem annyira egyfajta kulturális-társadalmi szükségszerűség is, tehát ha nem jött volna Lennon és McCartney, akkor valószínűleg jött volna az üres niche-ükbe egy Lemon és egy McHenry a Maulsszal és a Tomorrow-val. :) De ahogy fentebb írtam: ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk, hiszen nem vagyunk képesek valóságosan is megélni egy ilyen alternatívumot. Ezért van hát ez a film, hogy egy kicsit eljátszogassunk és elképzeljük, milyen lehetne/lehetett volna mégis egy Beatles nélküli világ. :)

(És ugye a film legfőbb logikai hibája ettől még létezik, ti. hogy azért a Fab Four egy (fontos) eleme volt egy *folyamatnak*, amiből nem lehet csak úgy büntetlenül kivenni őket, hiszen akkor és azóta is számtalan zenekar vagy előadó volt, amelyre/akire erőteljesen hatottak (és nem csak a brit populáris zenére gondolok), sőt: a leglényegesebb a társadalmi változás volt, amit okoztak. És az ezzel kapcsolatos aggályod le is írtad korábban, azaz hogy fura, hogy az alternatívum *ugyanolyan*, mint a valóság, csak a Beatles név nem létezik benne, de a miattuk/velük bekövetkezett változások igen - ami így a fenti logika miatt eleve kizárt.
Szóval szerintem a legjobban akkor járunk, ha nem kezdünk el túl sokat agyalni a miérten és hogyanon, szimplán csak szórakozunk az alapötlet megvalósításán. :) )

Értettem már korábban is, amit írtál, és éppen ebben van a hiba: mivel a Yesterday-t vagy a Here comes the Sun-t ÚGY ismered eredetinek, ahogy az eredeti négyes előadta, mindent önkéntelenül is ahhoz mérsz/hasonlítasz. De a film alternatív valóságában éppen az a helyzet, hogy nincs ilyen "eredeti", amihez hasonlítani lehetne, hanem a főszereplő előadása az "eredeti" (tehát a "legjobb")...
Másrészt az ilyen "mi lett volna, ha" gondolatkísérletek (csúnyábban: spekulációk) nem nagyon vezetnek sehová, hiszen -jelenlegi tudásunk szerint- egyetlen valóság létezik, egyirányú, lineáris időfolyamon. Így aztán nem fogjuk soha megtudni, hogy milyen lehetne egy Beatles nélküli világban egy Beatles-dal egy srác "eredeti" előadásában és mekkora világsiker lenne.
Más kérdés, hogy azért itt rengeteg egyéb körülményt is figyelembe kellene venni: a '60-as években teljesen más társadalmi-szociális-politikai körülmények között jelent meg a zenekar (és a követői), amikor a tömegkultúrát igen erősen elkezdte befolyásolni a tévézés-rádiózás. Az akkori (lázadó) tinik számára valóban revolúció volt ez a(z akkor még) gyors, erőteljes és persze hangos, könnyen fogyasztható populáris zene, ráadásul ezt négy jóképű, jólöltözött -de az akkor már avíttnak számító, ráadásul francos jenki Elvisszel ellentétben igazi brit- fiú adta elő, akikkel szemben a tinilányok szüleinek sem lehetett túl sok kifogása. :) Mai szemmel nézve persze ezek már mind túlhaladott dolgok, négy gombafejű fickó talán utoljára a Step együttesben volt, az meg szintén az előző évezred. :)
Ebből a szempontból tehát szerintem értelmezhetetlen az, hogy MA milyen sikere lenne egy egyszálgitáros "eredeti" Love me do-nak, hiszen egészen más a korszellem, másak a társadalmi értékek, a szociális körülmények stb. Persze ha tovább görgetjük ezt, akkor felmerülhet az az érdekes kérdés, hogy a mai, hihetetlen mennyiségű populáris zene tengerében vajon egy Beatles egyáltalán eljuthatna a világszintű ismertségig vagy pár év küszködés és vendéglátózás után eltűnne a süllyesztőben, sokezer másik zenekarral együtt?

Szóval el kellene vonatkoztatnod a Beatlestől, bár tudom, hogy ez irtó nehéz...
Képzeld el mondjuk azt, hogy a beat-korszak úgy kezdődött, hogy valami Jim Lemon nevű fickó megalakította a The Minerworkers nevű zenekart egy bizonyos Peter McHenry nevű bőgőssel és egy Greg Heraldson nevű gitárossal, majd négy évvel később egy hamburgi turné során kitalálták a The Mauls nevet, és már így lettek ismertek a Love me not, a Gimme pleasure, please és az I think I may have seen somebody perhaps laying somewhere else című dalukkal (bár az utóbbi túl hosszú címét nem szerették a rajongók, így bosszúból az albumon rögtön utána következő Torment című dalt szándékosan ráénekelték ennek az alapjára).
Később a zenekar legnagyobb slágere (Lemon őszinte bánatára) a Tomorrow (Two days after yesterday) c. dalocska volt, amelyet egy szál ukulelével adott elő McHenry.
Nnna, innen nézve persze teljesen érthetetlen, amikor 2019-ben egy Danny Boyle nevű rendező elkészít egy filmet, amiben négy gombafrizurás fickó eljátssza azt az alternatívumot, amiben sosem létezett a The Mauls, hanem úgy tesznek, mintha ők megírtak volna valami Yesterday-t Beatles néven, és ettől az egész világ elájul... :)

Ott rontod el a levezetést, hogy kihagyod belőle azt, hogy EZEKET a dalokat pont ÚGY, eredetiben ismered/ismeri mindenki, és ehhez az előzetes emlékhez hasonlítod a filmben látott másik verzió esetleges sikerességét.
Viszont a film fikciója éppen arról szól, hogy az elhangzó dalok nem "feldolgozások", hanem azok az "eredetiek", "igaziak", hiszen abban az alternatív valóságban az emberek NEM ismerik egyiket sem, számukra AZ a hangszerelés az "igazi", ahogy a főszereplő előadja, nekik nincs prekoncepciójuk, hogy milyennek kellene lennie, hogyan kellene szólnia pl. a Yesterday-nek. Innentől viszont egyértelmű, hogy ez a film éppen egy tisztelgés az eredeti művészek előtt, hiszen azt üzeni, hogy ezek a dalok önmagukban zseniálisak annyira, hogy világsikerű lett volna egy szál gitárral előadva is. Nyilván ennek igazságtartalmát mi, ebben a valóságban nem tudjuk eldönteni, de hát ez a fikciós alternatív valóság lényege, így jártunk. :)