Téma: Yoo Gong

hanguktaekwondoo 2017 ápr. 10. - 10:53:05
(367/687)
Dehogy veszted.
Ezt csak a félelem szorítása miatt érzed. A félelem beszûkíti a tudatot, a széles sugárutak helyett, kanyargó erdei ösvények vagy napos tisztáson átfutó gyalogút helyett szûk átjárókat lezáró blokkokat látsz. de ez illúzió, az elme teremtette, és átmeneti.
Egy anyát egyébként még akkor sem lehet elveszíteni, ha elhagyja a fizikai testét.
Lehet, hogy kikel magából, de a helyzetet elfogadnia neki kell. Anya és gyermeke sok ponton érintkezõ sorsot vállalt még leszületés elõtt.
Tessék egyenrangú félként vállalni immár a terheket -a felszólítás immár nem neked szól :-)

A befogadást említetted.
Én veled ellentétben azt látom, túlzottan befogadó vagy és a környezetedben ez egy vagy több embernek is kényelmes,
de a szeretet jelen esetben kissé megerõszakolt törvényét alapból kiforgatva errõl egyelõre tabu beszélni.
Pedig az egyensúly felborult ezekben az emberi kapcsolatokban, és ebben mindkét félnek benne van a mancsa,
még az ún. áldozatnak is -mert hagyja magát.
Egy ember nem született le még ide azzal az ígérettel, hogy egész életében tudatlan boldogságban, könnyedén fog ringatózni a Teremtõ lelki rózsáskertjében.
Az egy másik dimenzió.
Ide felelõsségteljes, érett személyiség kell. Aki ezt nem hajlandó elfogadni, azt visszarugdossák
és addig bukik meg a vizsgán, amíg el nem határozza, hogy átmegy.
Azok az emberek, akiket nem akarsz megbántani, talán pont egy ilyen megmérettetés elõtt állnak.
Ne áldd útjukat puszta szeretetbõl, mert ezzel magadat is terheled.

A stresszhelyzet mindig a megoldandó feladatra hívja fel a figyelmet.
A feladat általában önmagunkkal kapcsolatos, stresszhelyzetet az egyén fejlõdésének érdekében engedélyezik a magasabb hierírchiák.
Csupán olvasni kell a sorok között -ami saját sors esetében kötelezõ és mindennapos házifeladat- és meglátni, miben kell önmagunkat erõszakmentesen formálva elõrelépnünk.
Minden ilyen eset egyéni, nincs szabvány, de kell annyi önsimeret, hogy rájöjjünk: a felszín alatt valójában mivel van dolgunk.

A stresszhelyzet magunkra vonatkozó feladata nem jelenti azt, hogy hibásak vagyunk bármiben
-tehát az oly divatos önostorozás nemcsak, hogy nem célravezetõ, de akadályozza a megoldás kibomlását, hiszen a könnyebb útra hajtja az elmét -lelket-,
ellenben az adott, megoldhatatlannak látszó rémálom délibábja rámutat: más úton kell haladni, talán más cél felé is.

A stresszhelyzettel konfliktushelyzet is jár, hiszen tükröt tartunk a másik félnek,
és ugyan ki nézne szívesen olyankor és ilyen tükörbe :-)
De ezért soha nem a tükröt tartó, rendszerint elnyomott vagy magát annak érzõ fél a felelõs...

Az így születõ, valójában a tükörbe pillantó egyén Hófehérke -téveszméjének megingásából keletkezõ félelem kezelése külön feladat annak, aki hajlandó volt elõzõleg magára ölteni az áldozati gúnyát.
Ha ez sikerül, olyan védelmi rendszer jön létre, hogy többet nem tudják szívni a vérét csupa szeretetbõl.
Tehát, noha szeretünk és engedjük magunkat szeretni, úgy vagyunk önzetlenek, hogy közben megõrizzük magunkat
-mert az isteni ajándékot, az életet nem dobjuk úgy vissza, mint a közértben a penészes kenyeret: a Teremtõ talán mégsem azonos egy hanyag, minõségre tojó pékkel :-)-
viszont nem adunk lehetõséget arra, hogy bárki is, bármire -erkölcsre, szokásra, elvárásokra stb. -hivatkozva akár öntudatlanul is kiraboljon.

És tesszük ezt elsõsorban a másik érdekében :-)
kaboca12 2017 ápr. 09. - 23:27:49
(366/687)
Termèszetesen nem is èn lennèk ha nem csesztem volna egybõl el a címet. :D Szerelem Saigonban, így a helyes.
kaboca12 2017 ápr. 09. - 23:10:03
(365/687)
Most agyalok, hogy eltèrítettem a fórumot. Ne is foglalkozzatok velem, hülye voltam, hogy nem gondolkodtam mielõtt írtam. Most láttam egy elõzetest a tèvèben, az a címe, hogy Szerelem Sanghajban vagy valami ilyesmi. Úgy döntöttem megnèzem. Romantikus (most pont nekem való) is, keleti is, kèsön is van. :)
kaboca12 2017 ápr. 09. - 22:51:50
(364/687)
De igazad van, átgondolom. Így is, úgy is szarul fogok kijönni belõle. Lehet, hogy addig ütöm a vasat, amíg meleg ès nekem már úgy is mindegy.
kaboca12 2017 ápr. 09. - 22:47:24
(363/687)
Ès ha az anyám az aki a legjobban sèrülne? Ha mondjuk õt veszítenèm el?
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 09. - 22:42:30
(362/687)
engedd el, ha mennie kell, úgyis megy.ha marad, ott a helye.
A többieket ne kíméld, talán az az útjuk, hogy kínlódjanak. Elvégre kapcsolatban álltok, a fény mellet ott az árnyékos oldal is.
Ha eltakarod elõlük, talán a napot is :)
Ha rámész, jobban kínlódnak és a karmájukat is megterheli
Úgy védd õket, hogy ne kelljen késõbb fizetniük azért, mert hagytad õket öntudatlan önzésben álmodozni.
Ha kapálóznak, ne foglalkozz vele.
Az õ érdekükben is változtatsz.
Teher alatt nõ a pálma
kaboca12 2017 ápr. 09. - 22:36:20
(361/687)
Bûntudat? Az van, nem kicsit! Akaratom ellenère csöppentem bele, bár ha kívülrõl nèzem akkor generálhattam is. Ebben a helyzetben sosem mondtam, hogy hibátlan lennèk. De ha hagynám úgy, ahogy tanácsolod, akkor olyanok kínlódnának, akik mèg csak nem is sejtik, hogy mi van körülöttük. Ès a legnagyobb fèlelmem, hogy elveszítenèk egy számomra fontos embert.
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 09. - 22:24:50
(360/687)
A tiszta önzetlenségbõl vállalt áldozatszerep bûntudatot rejt. Amíg nem engedsz mást is kínlódni, ki fognak választani ezek a helyzetek, hogy rámutassanak: meg kell tanulnod levédeni magadat.
mert az életet nem azért kapjuk, hogy más lelki -szellemi kényelmének érdekében elpocsékoljuk.
A körbeforgás annak eredménye, hogy a védelmezõ ösztönbe kapaszkodik a félelem a szeretet elvesztésétõl.
Vágd el egy ollóval a helyzetet, egyelõre verbálisan
-meg fogod látni, a másik oldalon megakad a lemez, mert nem a szkoott séma szerint kezd el csordogálni mindaz, amit várnak.
Teremts kis idõre testi -lelki magányt magadnak, akár egy -két napra, ehhez jogod van.
Így könnyebb lesz lehántani magadról a kígyóbõrt, ami neked már szûk emiatt másból egohizlaló agressziót vált ki.
kaboca12 2017 ápr. 09. - 22:13:48
(359/687)
Hogy jön belõled ennyi számomra segítõ szó, jó tanács?? Mindig èrdekel a vèlemènyed, de most mèg az sem èrdekel, hogy valakinek fontos vagyok. Pont a szeretet miatt alakult ki ez a helyzet. Ilyen áron inkább ne szeressenek se itthon, se keleten. Ès pont alázatos vagyok, mást tartok szem elõtt magammal szemben azèrt, mert nem akarom, hogy más is így ėrezze magát. Dühös vagyok mert nem tudok szabadulni a helyzettõl. Valaki sèrül ès inkább èn legyek, mint egy olyan szemèly, akit nagyon szeretek. Tudom, hogy srmmi nem törtènik ok nèlkül, de itt akárhogy keresem, nem találom. Ès úgy èrzem, hogy ha hamarosan nem találom meg, akkor beszippant, felõröl. Már egy ève cipelem, de már olyan nehèz, hogy úgy èrzem, hogy nem tudok felállni a földrõl.
A dudássá válás nekem nem cèl, de a pokolból nem látom a kiutat. Azèrt köszi, hogy próbàlsz a lelkemre hatni. Velem van a baj, hogy nem vagyok befogadókèpes.
kaboca12 2017 ápr. 09. - 21:40:04
(358/687)
Nagyon köszönöm, igyekszem ahogy eddig is, csak ez a dolog nem újkeletū, már egy ève kínoz ès mikor már azt gondolnám, hogy az nem is velem törtènt akkor megint kopogtat ès mindig tartogat újat, amit elèg feldolgoznom. Ha feltudom egyáltalãn. Most úgy èrzem, hogy nem fog menni.
Viszont a mekis reklám tènyleg csalt egy halovány mosolyt az arcomra.
Min-Rin 2017 ápr. 09. - 16:21:22
(357/687)
Ahogy a gyorsétteremláncok meg a szintén borzasztóan egészségtelen nyugati pékárukat elõállító cégek is tarolnak. Nálunk is van belõlük bõven, meg sajnos hazai is van elég, de Koreában valahogy különösen sokat láttunk. Miközben a saját termékeiket árusító boltok aprók és nem is túl vonzó külsejûek, ezek tágasságukkal, nagyon igényes berendezésükkel is azt sulykolják a népnek, hogy ez a "trendi". Szomorú látvány volt. Mi egyszer voltunk kínunkban Jejun egy DunkinDonuts-ban, amikor sehol nem találtunk mást. És még csak nem is volt finom.
Mire rájönnek, hogy nem kellene követni a vacak nyugatit, addigra túlsúlyosak és betegek lesznek.
Bár én csak nézek itthon is, amikor a gyerekeknek az a jutalom, hogy elviszik õket egy "mekibe". Ha minden rendben megy, ráadásul úgy viszik, hogy beülnek az autóba, a tetthelyen meg kiszállnak belõle, nehogy használnia kelljen a gyereknek a lábacskáját, mert még kifárad szegény. Az öt perce levõ óvodába/iskolába is kocsival.
Min-Rin 2017 ápr. 09. - 16:08:54
(356/687)
:)) Igen, én is azért tudom hogy április végén-május elején nyílik, mert a ballagásokra emlékszem!

Jó lenne, de nem egyedül! :))
Maryu 2017 ápr. 09. - 16:06:29
(355/687)
Az orgona a ballagások kedvenc virága. Azzal (is) díszítettük mi is fel az osztályt, amikor a fölöttünk lévõ osztály (negyedikesek) ballagtak.

Ha ilyen illatfelhõben andalognak, nem tudják majd mitõl kábultak el. A szerelemtõl, vagy az illatfelhõtõl. Ah .... de jó lenne ott andalogni ....
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 09. - 14:57:58
(354/687)
bezabálják amit eléjük tolnak, szégyellem magam helyettük is
hanguktaekwondoo 2017 ápr. 09. - 14:53:42
(353/687)
Mondom,hogy egész jól ellennél te Koreában. Hidd el, szeretnének. A koreai ember is imád búsongani tavasz közepén,
igaz, ezt a tevékenységet a japánok is kedvelik.
aztán eret -belet vágnak, hyungék meg ugranak.
Mert nem látják, az anyagi szemlélet eltakarja elõlük, mi a helyzet üzenete.
Alázat kell ide, nem is kevés.

Akkor taszítanak a legmélyebbre, amikor emelkedés elõtt állsz.
A nagy felívelésekhez szükségesek a mélypontok -az anyagi fizikától a szellemvilágig mindenütt így mûködik a Teremtés.
Figyeld magadat, hogyan reagálsz. Nézd magad kívülrõl és messzebbrõl is. Tanulj magadtól.
Most olyat tapasztalsz meg, amibõl késõbb sokat meríthetsz.
Valójában most erõsödsz, most lépsz elõre.
A magyar nyelv a kevés szakrális nyelvek egyike. Összefoglalja egyetlen mondatban:
"Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni."

A Teremtés olyan bölcs volt, hogy még oda is üzenetet rakott, ahová az ember már nem néz, mert vállat von: minek?
De figyeld meg a már lélektõl elhagyott, élettelen testet
-ahogy elengedi magát, az áramlatok a felszínre emelik.

Az a test, amiben lélek és szellem lakozik, még többre képes.



õ is hogy elengedte magát
https://www.youtube.com/watch?v=PosI_iD9kcE
Min-Rin 2017 ápr. 09. - 13:47:43
(352/687)
Se szeri, se száma a hagyományos koreai teaféléknek.
A tealevelek között messze földön híres és drága, a hazai zöld tea, a nokcha, van sokféle egyéb tealevél, mint például a datolyaszilva szálas tea a gamnip-cha, de virágteák, mint pl. a krizantém tea, a gukhwa, és a gyümölcsteák, köztük a zsidótövisbogyó tea, a daechu-cha.

https://en.wikipedia.org/wiki/Traditional_Korean_tea

A koreaiak azonban lassanként fittyet hánynak az õsi teakultúrára, hogy helyette kávét igyanak. A yonhap szerint a lakosság átlagosan 500 csészényit fogyaszt kávéból, aminek oka a vizsgálatok szerint a külföldi kávéláncok betódulása. A legnépszerûbb az amerikai Starbucks.
http://www.koreaherald.com/view.php?ud=20170409000170
Min-Rin 2017 ápr. 09. - 11:53:14
(351/687)
Nézd meg ezt a videót! Alig több fél percnél, de talán felderít. :)

https://www.youtube.com/watch?v=okZ4UFkfVCY
Min-Rin 2017 ápr. 09. - 11:48:04
(350/687)
Kedves kabóca! Én nem gondolom hogy érzelmi roncs vagy. Az ember lánya néha akkor is tud zaklatott lenni, ha egyébként nem érzelmi roncs. Egyszer, bizony elég régen, kb. annyi idõs lehettem, mint te most, egy orvosnõ adott egy tanácsot. Azt mondta, képzeljem magamat a Gellért hegy tetejére, és gondoljam el, hogy a napi problémák ott vannak lent, ahol a Duna folyik. Nagyon okos tanács még annak ellenére is, hogy megfogadni és rendszeresen gyakorolni nem megy egyik napról a másikra. De törekedni kell rá! Ne legyél elkenõdve! Ma ez van, holnap már minden rendben lesz. Vagy holnapután. Semmi nem tart örökké.
kaboca12 2017 ápr. 09. - 11:37:38
(349/687)
Milyen ironikus az èlet, mintha a kèpembe röhögne. Valóban itt a tavasz. Itt ülök az ország egyik legszebb városában. Szemben nekem a Nádasdy vár, csicseregnek a madarak, ide süt a nap. Èn meg bõgök ès a telefonomat nyomkodom. Általában pozitív vagyok ès nagyon is optimista, de most annyira padlón vagyok, hogy egyenlõte nem látom az alagút vègèt. Kèzenfogva járnak körülöttem az embetek ès mindenki titkon rám pillant, hogy ugyan mi bajom lehet? Pedig muszáj kiadnom, talán megkönnyebbülök. Most azt gondolhatjátok, hogy egy èrzelmi roncs keveredett közètek ès milyen igaz! De ha már kelet akkor eszembe jutott a Kungfu Panda címû mese, ahol vn egy bizonyos barackfa ès a bölcsessègrõl beszèlnek alatta. Hát most èn is szívesen ülnèk alatta ès szeretnèk èn is eltûnni az èletbõl, mint ott a teknõs. :(
Min-Rin 2017 ápr. 09. - 11:19:02
(348/687)
Nálunk már nyílik az orgona, mutatja bimbóit a gyöngyvirág, az utcánk végében pár szirom a lila akácon. Mintha egy-két héttel korábban érkezne a tavasz, nem gondoljátok? Emlékem szerint az orgona április végén szokott virágozni.

A kínai Senjangban a lila akác viszont már teljes virágjában pompázik, s talán itt is van az ideje.
Az északkeleti Liaoning tartomány fõvárosának egyik látványossága a kétszáz méter hosszú lilaakác alagút. Az illatos virágfürtök alatt sétálnak a népek, fõleg a szerelmespárok.