9/10
LookAtMe 2019 ápr. 07. - 17:58:11 9/10 Előzmény Schwachta Szókratész
(37/117)
Megnézted a filmet, vagy trailer alapján és saját előítéleteid alapján szóltál hozzá?
Amiról beszélsz, probléma nagyon sok filmnél, de ennél épp az ellenkezője igaz. Nem tolták túl egyáltalán a "propagandát", mértéktartó a film és nem érzed azt, hogy az agyadat mosnák. Elhiszem, hogy az alapsztoriból erre következtetsz, de érdemes megnézned, mert nincs erről szó.
Azon meg érdemes kicsit lamentálni, hogy milyen volt az Egyesült Államok még az 1960-as években is, jó korképet ad.
8/10
dandelion83 2019 márc. 30. - 11:13:16 8/10
(36/117)
Kicsit vegyes érzéseim vannak a film kapcsán. Alapvetően tetszett, Viggo Mortensenből még 60 évesen is árad a férfiasság és az erő, remekül játszott. Mahershala kicsit háttérbe szorult miatta, de így is szuper páros voltak. Az alapsztori is jó, szépen, lassan bontakozik ki a kapcsolatuk, de egy szinten nekem megrekedt a film, mehetett volna mélyebbre, sokszor csak a felszínt kapargatta. Az külön tetszett, hogy nem volt szájbarágós, viszont eléggé kiszámítható volt végig a történet. Ennek ellenére egy remek alkotást kaptunk, az Oscart is megérdemelte, csak azt sajnálom, hogy Viggo most sem válthatta szoborra a jelölését.
Schwachta Szókratész 2019 márc. 23. - 11:47:49
(35/117)
Nos, csak a szokásos neoliberális tanmese (propaganda) az unszimpatikus, mélybunkó, hiperprimitív, gusztustalan, agyatlan, erőszakos, rasszista (tuti, hogy keresztény és hetero) fehér emberről, és ellentétéről, a szimpatikus, szuper zseni, szuper tehetséges, túlképzett, túlművelt, rendkívül intelligens, végtelenségig kifinomult és toleráns feketéről, aki megneveli a reménytelen fehérjehalmaz fehér embert, akiből végül jó kutya lesz.
Imádom, nagy sci-fi rajongó vagyok!
perry 2019 márc. 20. - 23:25:46
(34/117)
Mitől lehet jó egy film? Talán attól, hogy olyan témát dolgoz fel ami a mai napig aktuális bárhol a világon. Nincsenek benne hamis "hangok". Hiteles színészek játsszák el hitelesen a szerepüket. Mert ugye, ez egy életrajzi film -és itt nem szólnám le sem Maleket sem Freddie Mercuryt- . Amitől számomra izgalmas ez a film az, az üzenet. Ami nem igazán új miért különböztetünk meg másokat, miért tesszük azt amit magunkkal soha sem tennénk? Arról nem is beszélve , hogy egy nagyszerű férfi barátság kibomlását láthatjuk néhány óra alatt a szó legtisztább értelmében amire már-már akár rá is süthetjük a giccs stemplijét. Persze az 1962 s USA-t minden apartheid vonatkozásával, a nagy déli "nigger" vagy és neked egy felmosószekrény jár vagy az a bizonyos kézikönyv amiről a film is kapta a címét. Szóval mit is üzen a a Zöld könyv, hogy ma is megkülönböztetünk, elítélünk rassz faj bőr vallás szerint másokat. Itt igazából a főszereplő halmozottan hátrányos helyzetű már csak a zsidó vallás hiányzik a "palettájáról". Aztán itt van , ahogy a művész és sofőrje lebontják egymás iránti ellenszenvüket, hova tovább tanulnak egymástól és ez nagyszerű lehetőség mindkettőjük számára. Ennek tükrében kijőve a moziból elgondolkodtam azon, hogy most akkor mikor életem nagy részét leéltem találkozom rasszizmussal, vallási előítéletekkel, meleg gyűlölettel , talán ennyit változott volna Magyarország. Esetleg ezek a csoportok, emberek az én fiatalságom alatt csipkejózsika álmukat aludták?
9/10
Edmond Dantes 2019 márc. 19. - 17:24:48 9/10
(33/117)
Tegnap láttam, félve jöttem ide, rossz(abb) beírásokra számítottam. Örülök, hogy tévedtem. A film minden várakozásomat fölülmúlta és ha díjátadás előtt látom, neki jósoltam volna leginkább az Oscart. Nemcsak azért, mert remek, sokatmondó, képi és minden egyéb világa kimagasló -mindez sokszor nem elég- hanem azért is, mert megint egyszer jókor csinálták. Újabb figyelmeztető filmes mutatóujj, honnan érkezett el Amerika a cselekmény ideje (1962) óta eltelt fél évszázadban...és főképp aktuális: hogy merre vihet az útja, ha nem figyelnek oda jobban, leginkább magukra és ha azon az úton folytatják, amire pár éve ráléptek. Nem komoly kifogás, csak jelzem: Viggo Mortensen 60 évesen játssza el a 32 éves Tonyt és erős ötvenesnek néz ki. Mahershala Ali szerintem társ-főszereplő, de jobban járt így, mert a főszerep-Oscart csak Freddy-Malek vihette el idén.Az is nagyszerű, hogy a "családi" filmet Tony egyik fia (Nick) készítette és vitte Oscarra. 9/10
10/10
NorbiB 2019 márc. 16. - 23:26:17 10/10
(32/117)
Zseniális, érdemes megnézni. :)
10/10
Sisko 2019 márc. 16. - 22:21:44 10/10
(31/117)
Csodálatos film! Az egyik legjobb amit mostanában megnéztünk a moziban.
dr.levai 2019 márc. 14. - 17:05:30
(30/117)
Szuper film, 9/10
9/10
Hungariancorazon 2019 márc. 10. - 13:55:25 9/10
(29/117)
Érdekes, hogy ez a téma még Oscar szinten érdekli az amerikaiakat.
zsolesz88 2019 márc. 10. - 08:04:16
(28/117)
Hát ezer éve nem láttam ennyire jó filmet mind a színészek mind a rendező mind a producer és úgy általában minden rendben a filmmel. Én magyar nyelven biztos nem nézném meg preferálom mindig az eredeti nyelvet. Csodás film isteni színészi játékkal 9/10-es a film és csak azért 9 mert a főszereplő Viggo folyton zabál és ez engem zavart főleg mert amúgy is eléggé el volt hízva gondolom a szerep kedvéért.
8/10
Muya 2019 márc. 08. - 07:18:07 8/10 Előzmény Gaddemon
(27/117)
Aki tud angolul annak lehet, hogy eredeti nyelven kötelező, viszont az "anyád picsája" magyarul cseng a legszebben :D
Bocsi :)
8/10
Muya 2019 márc. 08. - 07:16:39 8/10
(26/117)
Bocsánat Mindenkitől: "Tudtak úgy filmet csinálni egy fekete homoszexuálisról, hogy ne okádjam el magam"
Üde színfolt a mostanság bemutatott filmek között.
Viggo Mortensen százszorta jobban megérdemelte volna az oscart, mint a Malek gyerek. Szerintem.
Fairy88 2019 márc. 06. - 10:53:14
(25/117)
Messze van ez a film a művészettől, a szórakoztatóipart kiszolgálja.
Minden jelenet előre kiszámítható volt, mintha kiméricskélték volna előre a filmes kliséket.
Értékes történet, unalmas forgatókönyv, középszerű dialógok.
Sajnos szinkronnal láttuk, nem ajánlom. Viggo jól játszott, hiteles volt.
Szépen volt fotózva, korhűek a ruhák és díszletek. Kb. ennyi.
Untam, pedig nagyon szerettem volna szeretni. Talán ha eredeti hanggal nézzük, élvezhetőbb lett volna, így max 5/10
10/10
steelprophet 2019 márc. 05. - 22:07:13 10/10
(24/117)
Brutál jó film! Van még remény Hollywood kapcsán...
9/10
Gaddemon 2019 márc. 04. - 14:04:22 9/10
(23/117)
Fantasztikus a film minden eleme. Eredeti nyelven nézni kötelező! :)
jn 2019 márc. 03. - 23:48:07
(22/117)
Zseniális film, mondanivalója is van, de a színészi játék, humor, a korabeli hangulat remek megidézése, a fényképezés az, ami naggyá teszi. A 130 perc elrepült, egyszer sem fészkelődtem :)
8/10
blood.1 2019 márc. 02. - 22:25:38 8/10
(21/117)
Jó film, de annyira nem, hogy egekig magasztaljam. A témában vannak sokkal kiemelkedőbbek, amik nem kapták meg a legjobb Oscart: A segítség, A számolás joga pl. csak a közelmúltból. A Zöld könyv lassan halad és lényegi tetőpont nincs is. Viggo Mortensen zseniális. Ő 10-est érdemel.
10/10
Trivia Showtime 2019 márc. 01. - 20:56:46 10/10
(20/117)
Meg vagyok róla győződve, hogy az idei Oscar-díjra jelölt filmek mezőnyének messze a leginkább kiemelkedő alkotása ez a mozi.
Sose gondoltam volna, hogy valaha egy Peter Farrelly filmre azt mondom majd: hibátlan!
Méltán kapta a legjobb film Oscar-díját.
Bravo!
10/10
Picasso™ 2019 márc. 01. - 17:06:37 10/10
(19/117)
Szerintem erre mondják, hogy tökéletes alkotás!
10/10
pasami 2019 márc. 01. - 14:58:54 10/10
(18/117)
Na nekem ez a mozi. Az ilyen filmekért érdemes beülni. Imádtam!