Két zseniális építész, az osztrák származású Fellner és a porosz Helmer a századforduló évtizedeiben megtervezte és megalkotta az európai polgárság színházideálját, és Odesszától Prágáig, Bécstől Budapestig 47 gyönyörűséges színházépület hirdeti azóta is e két nagyszerű tervező emlékét.
A századfordulón Budapest szinte évek alatt vált világvárossá, s dinamikusan fejlődő polgársága létrehozta első saját színházát, s 1896-ban egy év alatt felépült az impozáns Vígszínház. Aztán pillanatok alatt kiépült körülötte a világszép Budapest, illetve a polgárság új és modern középpontja: a Lipótváros. A budapesti polgárság ünnepelte színészeit, utánozta a színpadon látott jelmezeket, ruhákat, díszleteket, berendezéseket -kultusza volt a Vígszínház előadásaink és színészeinek.
Több mint ezer ember fér be a ma is szépséget és eleganciát sugárzó nézőtérre. Itt született meg a modern magyar színjátszás és a huszadik századi modern magyar polgári dráma. Itt indult a világhír felé, a Vígszínház háziszerzőjeként Molnár Ferenc. Itt aratta sikereit a huszadik század elején Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Lengyel Menyhért, Szép Ernő, majd a két háború között Hunyady Sándor, s néhány nagy siker fűződött Móricz Zsigmond bemutatókhoz is. Falai között meghonosodott a könnyű francia vígjáték, a szellemes angol polgári társadalmi szatíra. A külföldi szerzők közül: Hauptmann, Ibsen, Shaw, Oscar Wilde, a két háború között: O'Neill, Pirandello és Brecht merész Koldusoperája volt műsoron, és legfontosabbként: a huszas években mindjárt egy egész ciklus keretében ezen a színpadon szólalt meg először Csehov.
Igazgató: Rudolf Péter 2020. július 1-től
Igazgató: Eszenyi Enikő (2009-2020. június 30-ig)
Társulata lista: Antóci Dorottya, Bach Kata, Balázsovits Edit, Borbiczki Ferenc, Börcsök Enikő, Brasch Bence, Csapó Attila, Dengyel Iván, Dino Benjamin, Dobó Enikő, Ertl Zsombor, Fesztbaum Béla, Gados Béla, Gilicze Márta, Gyöngyösi Zoltán,
Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Hegyi Barbara, Hirtling István, Horváth Szabolcs, Hullan Zsuzsa, Igó Éva, Józan László, Karácsonyi Zoltán, Kern András, Kiss Gergely Máté, Kopek Janka, Kőszegi Ákos, Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor, Majsai-Nyilas Tünde, Márkus Luca, Méhes László, Orbán Levente, Petrik Andrea, Puzsa Patrícia, Reider Péter, Rudolf Szonja, Seress Zoltán, Szatmári Liza, Szilágyi Csenge, Tar Renáta
Telekes Péter, Tóth András, Venczel Vera, Vidnyánszky Attila, Waskovics Andrea,
Wunderlich József, Zoltán Áron