A színész azt is elmesélte, hogyan kezdődött a kapcsolata Amber Hearddel, aztán Quasimodóhoz hasonlította magát.
Egy régóta zajló perben hozott a stúdió számára kedvezőtlen határozatot egy kaliforniai szövetségi bíró.
Elutasították a londoni bíróságon a sztár fellebbezését, amellyel semmissé akarta volna tenni azt a múlt novemberi ítéletet, amit elveszített az őt feleségverőnek tituláló The Sun nevű angol bulvárlap ellen.
Egy már ismert 2018-as ügyről van szó, amit először elutasítottak a hatóságok, ám még a múlt decemberben mégis úgy döntöttek, hogy az ügy bíróság elé kerül.
Habár korábban részben beismerte, hogy bántotta volt barátnőjét, az FKA twigs nevű énekesnőt, azóta toborzott maga köré egy jogi csapatot.
Az FKA twigs művésznéven ismert brit énekesnő, Tahliah Debrett Barnett nyújtott be ellene keresetet egy Los Angeles-i bíróságon. A színész – aki nem először volt erőszakos egy nővel szemben – egy újságnak elismerte, hogy bántalmazta volt barátnőjét.
Nem csillapodnak a kedélyek: 1 millió 600 ezer aláíró fölött jár az az online petíció, amit azért indítottak, hogy Amber Heard ne szerepeljen a szuperhősfilm folytatásában.
Habár a stúdió szeret a kisebbségeket magához ölelő jótevő szerepében tetszelegni, a napokban adtak be ellenük egy keresetet rasszista vádakkal, méghozzá egy 2009-es vígjáték, a hazánkban is vetített Páros mellékhatás miatt.
Az 57 éves férfi (akinek a ténykedését a rendező A halál jele című 2003-as thrillerben jelenítette meg) nem érti, hogy miért nem kapták el korábban, hiszen ő különösebben nem is próbált bujkálni a rendőrség elől – többször ki is kérdezték.
Mark Ruffalo mindig is szociálisan érzékeny volt, így nem véletlenül ment utána - főszereplőként és producerként is - Amerika egyik legnagyobb környezetszennyezési ügyének, amit szívós munkával meg is nyer az orrunk előtt.
Újabb nő vádolja szexuális zaklatással a producert, a keresetből pedig újabb durva dolgok derültek ki.
Szeptember 24-én kezdődött, és két napig tart a sorozaterőszakoló amerikai komikus meghallgatása, melynek végén a bíró ítéletet hirdet – a sztár akár harminc évet is kaphat.
Andrea Constand miatt ítélték el végre a sorozaterőszakoló komikust áprilisban – 13 év után először és utoljára szólalt meg.
A színésznek 2018 áprilisában a bíróságon kell bizonyítania ártatlanságát barátnője halálával kapcsolatban.