Az évad utolsó bemutatójaként Molnár Ferenc A doktor úr című előadását tűzi műsorra február 29-én a Vígszínház. A darab 1902-ben ugyanitt debütált, és elsöprő sikert aratott. Azóta Molnár és a színház sorsa összefonódott, és mindmáig elválaszthatatlan. A Víg legendás háziszerzőjének remekművét Zsótér Sándor rendezésében láthatják a nézők.
Mi már teszteljük az új színházi évadot, és végre itt a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programkínálata is. Koncertajánlókat is mutatunk, ha már most unod az őszi estéket.
Március 3-án mutatja be a Vígszínház Feydeau Egy éj a Paradicsomban című bohózatát. A főszerepben Hajduk Károly, Eszenyi Enikő, Seress Zoltán, Kern András és Lukács Sándor látható, a rendező Michal Dočekal.
Tahi Tóth László családja és a Vígszínház társulata mély fájdalommal és megtört szívvel tudatja, hogy Tahi Tóth László, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, kollégánk és barátunk türelemmel és méltósággal viselt betegség után életének 75. évében elhunyt.
A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján idén ifj. Vidnyánszky Attila kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.
2017. december 16-án mutatta be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főszerepében Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge látható, a rendező Alekszandr Bargman.