A doktor úr – bemutató a Vígszínházban

Az évad utolsó bemutatójaként Molnár Ferenc A doktor úr című előadását tűzi műsorra február 29-én a Vígszínház. A darab 1902-ben ugyanitt debütált, és elsöprő sikert aratott. Azóta Molnár és a színház sorsa összefonódott, és mindmáig elválaszthatatlan. A Víg legendás háziszerzőjének remekművét Zsótér Sándor rendezésében láthatják a nézők.

Molnár Ferenc írói világa, briliáns mondatai, sajátos humora, utánozhatatlan karakterei már az első darabjában is nyilvánvalók: a nagyratörő ügyvéd és a minden hájjal megkent, ám mégis megnyerő szélhámos képtelen helyzetei bővelkednek szerelemben, cselszövésben és persze a félreértésektől sem mentesek.


A színház háziszerzőjének bohózata egy lipótvárosi mese. A Zsótér Sándor rendezésében bemutatásra kerülő mű főszereplője Dr. Sárkány, a sikeres, ám cinikus ügyvéd. Nem válogatós a kliensekben és a kliensek felhajtásában, legyen benne társa rendőr vagy tolvaj. De nem elég neki a házi jólét, a hazai dicsőség – európai hírnévre vágyik.

Fesztbaum Béla, az előadás címszereplője szerint igazi öröm, ugyanakkor nagy kihívás egy feltörekvő, öntelt figura bőrébe bújni, láttatni gőgjét és átélni meghurcoltatását. „Igyekszem Molnár Ferenc szellemében dolgozni, tehát úgy játszani, hogy egyszerre legyen emberi és mégis mulatságos”.

A polgári világ alvilági jelmezt húz, a betörő tisztes burzsoá zsakettet: tolvaj és ügyvéd, fölcserélhetők egymással – idézte fel a darab kapcsán Zsótér Sándor Molnár Gál Péter kritikust, ahogy fogalmazott: „Molnár hőse a besurranó Puzsér János, az igazságtalan társadalmi elosztás anomáliáit kiigazítani vágyó, tizenkilencszeresen visszaeső tolvaj, aki békén hagyva a szegényeket, csakis a gazdagoktól lop. Itt mindenki álorcát visel. Még a tisztes úrinő, Sárkányné is. A legtisztességesebb a betörő, aki átlát a többieken. Puzsér az egyetlen, aki érdekei ellen is cselekszik.”

„Molnár Ferenc legtöbbet játszott darabja sokat elmond az emberi természetről; a szerepek mögött álló embert, a mondatok mögöttes tartalmát mi is megmutatni igyekszünk a nézőknek” – mondja Balázsovits Edit, akit Sárkányné szerepében láthat a közönség. „A női főszereplő haszonélvezője férje és védence szövetségének, a helyzetkomikumok mellett ugyankkor fel-felvillan az asszony magányossága is.”

Molnár nevettetni akar, és nevetni - ma is szívesen nevetünk, jóérzésünket épp csak megkarcolja, hogy A doktor úr a korrupció jól ismert természetes közegében játszódik. A vígjáték címszerepében Fesztbaum Béla lép színpadra, Puzsért Dino Benjámin, Sárkánynét Balázsovits Edit, Marosinét Hegyi Barbara, Cseresnyést Józan László, Csatót Szántó Balázs, Bertalant Ertl Zsombor e.h., Lenkét pedig Rudolf Szonja e.h. alakítja a hónap végi bemutatón. A díszletet Ambrus Mária, a jelmezeket Benedek Mari tervezte.