A hétvégén teljesen eluralkodott a Sziget, vasárnapra is csak pár programot hagyott, de azokat megmutatjuk. Hagyományosan a gyerekeké a délelőtt és a délután eleje. A koncertek korán kezdődnek és a hétfőre való tekintettel polgári időben véget is érnek.
A pörgős szombatot pihenésképp követi a csendesen laza vasárnap. Tart még a farsang, de utána lesz miről beszélgetni, hogy csak nézzünk, mint a moziban. Aztán perdülés a táncparkettre, hogy hallgassuk vagy énekeljük a zenét.
Ha a valóságban nem is, mozgóképes formában ezerrel pörög az ügynökakták feltárása. Az HBO Maxról sokak fájdalmára eltávolított A besúgó című sorozat után itt a Nyugati nyaralás, ami a komédia eszközeivel dolgozza fel a hasonló témát.
Véget ért a port.hu zenés műsorának első évada. Most egy kvízzel tesztelheted magad, hogy mennyire figyeltél az elhangzottakra.
A színésznő ezt énekelte a SZESSÖN próbatermében, amivel Tomi és Jancsó simán fel is vehette volna a helyben megalakult zenekarukba.
A mi kis falunk készítői rukkoltak elő az első magyar videochat vígjátéksorozattal, ami kifejezetten a karanténhelyzetből építkezik, és remek színészek mondanak fel benne lazán egymásba kapcsolódó poénokat.