Minden műfajnak megvannak a maga szabályai, és mindig vannak rendezők, akik játszanak ezekkel a határokkal, de ennek a Netflix kriminek a készítői a feje tetejére állítottak mindent.
Az elmúlt hetet a sorozat második évada vitte a streaming platformon, és ezzel „feltámasztotta” az első évadot is.
Egy terrortámadás után az új elnök elődjét bízza meg a tettesek elfogásával, de lehet, hogy a feladat egyben csapda is. A Netflix sorozatában De Niro lesz a kényes megbízással túl sokat vállaló exelnök - az előzetes most jött ki.
Egy 16 év késéssel megoldott, különös kettős gyilkosság utáni nyomozás történetét láthatjuk Az áttörésben, amiben elvileg semmi rendkívüli nincsen – és mégis lebilincselő.
Sarandos szerint a rendező "eljött a Netflixhez, hogy felajánljon egy limitált sorozatot, amire azonnal lecsaptunk". Ez a rész még igaz is.
A SAS brit különleges egység születését bemutató sorozat erős első évada után a folytatás frusztrálóan gyenge lett - pont azért, mert mindenki frusztrált benne.
Kevés ennyire erőszakos sorozatot fogunk látni idén, hiszen itt mindenki mindenkinek a farkasa: hegyvidéki emberek, vallási fanatikusok, katonák, indiánok, fejvadászok – és persze a valódi farkasok.
Kitálaltak a szennyműsor egykori producerei. Kritika a Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel című kétrészes dokuról.
24-es címmel az ún. oslói banda vezetőjét, Gunnar Sønstebyt ismerhetjük megy, egy szürke vidéki könyvelőt, aki aztán a háború legmerészebb szabotázsakcióit és leszámolásait hajtotta végre.
Jól mennek mostanában a westernek a streamingen, és Peter Berg ma startoló új sorozata sem kivétel - amely az amerikai történelem keveset emlegetett, de annál véresebb epizódját is feldolgozza.
Január 15-től streamelhető a With Love, Meghan, amelyben magától a sussexi hercegnétől leshetjük el a konyhai és ház körüli praktikákat.
A vadnyugat születése új előzetesével jelentkezett be a Netflix a január 9-i premier előtt, ami egy, már-már visszataszítóan erőszakos világba enged betekintést.
Nem okozott óriási meglepetést, hogy a dél-koreai túlélőjáték-sorozat folytatása rögtön rekordot döntött, azon viszont meglepődtünk, hogy máris itt van a rákövetkezendő évad beharangozója.