10 dolog, amit tudnod kell az Ördögkatlan Fesztiválról

Csak az ördög nem lesz ott a fesztiválon, ahol várhatóan idén sem lesz senki normális. Boban Markovič zenekara Tóth Gabival lép fel, játszik Lajkó Félix, a 25 éves Anima Sound System, és idén is remek színházi előadások töltik meg a tereket.

1. Összművészeti fesztiválként az Ördögkatlan nagyon sok rokonságot mutat a Művészetek Völgyével, és ez nem a véletlen műve. A Művészetek Völgyéből vált ki 2008-ban, amikor először jött a hír, hogy anyagi gondok miatt elmaradt a fesztivál. A Bárka Kikötőbe szervezett programokat akkor hirtelen átvitték a villányi borvidékre, ahol hamar komoly, sokhelyszínes fesztivállá nőtte ki magát, miközben a Balaton-felvidéki nagytestvére is él és virul.

 

 

2. A főszervezők Bérczes László színházi rendező és Kiss Móni dramaturg, ezért nagyon erős a színházi jelenlét, az ország legjobb kőszínházai és más izgalmas társulatok is képviseltetik itt magukat. Az az izgalmas, hogy sok előadás itt mutatkozik be, vagy egyenesen itt születik meg, fényes nappal, a szabad ég alatt.

 

 

3. A fesztivál védnökei Törőcsik Mari és Cseh Tamás, aki az első fesztivált megnyitotta annak idején. Most a kettejük óriásportréja díszíti az egyik ház oldalfalát, és a színésznő a megnyitón jelentkezik be rendszeresen telefonon. Tavaly ez elmaradt, miután nagyjából egy évet kórházban töltött, viszont idén itt a fesztiválon térhet vissza a színházba, legalábbis hangban. A Sztalker Csoport virtuális társulata az Ördögkatlan Fesztiválon mutatja be először a Míg fekszem kiterítve című Faulkner-mű színpadi változatát, amiben a 82 éves színésznő a tervek szerint a hangjával lesz jelen, a két színész anyját alakítja, ha valóban sikerül elkészíteniük a felvételt.



4. Az Ördögkatlan elnevezés a fesztivál központi helyszínét takarja, egy festői kőfejtőt, ahol a nagyobb koncerteket tartják. A helyhez egy érdekes legenda kapcsolódik, eszerint az ördög Nagyharsány legszebb lányát szerette volna megkapni, de ehhez fel kellett volna szántania a hegyet az első hajnali kakasszóig. Mivel ez nem sikerült, a félig elvégzett munka után elkotródott, és maga után hagyta a kőfejtőt, ahol évtizedek óta külföldi szobrászok alkotnak, hogy a létrehozott műveket a parkban hagyják. A fesztivál 2008-as indulása óta pedig már koncerteknek is helyt ad minden évben.



5. A fesztiválra jellemző, hogy magas az egy négyzetméterre jutó bölcsészek, művészek és művészlelkek aránya. A másik, hogy itt nem csak a huszonéveseké a világ, gyerekek, nagymamák, nagypapák az ifjúsággal egy nagy, békés és befogadó családot alkotva fesztiváloznak. Akik megjárták, azok mind a barátságos hangulata és az összetartó fesztiválközössége miatt dicsérik és szeretik az Ördögkatlant. Ennek része az is, hogy a helybéli Pista bácsik és Rózsika nénik is kíváncsiak a programra, és ott ülnek a messzebbről jött fesztiválozók mellett a színházi előadásokon.

 


6. Az Ördögkatlan olyan hely, ahol egyszerre lehet kiállítást nézni, mezítláb mászkálni, kék nyomós kútból inni és medencéből koncertet hallgatni. A tangótól a hiphopig sokféle zenei műfaj képviselteti magát, de főleg olyan zenék, amiknek értelmes a dalszövege, így akinek ez az értékes zene fokmérője, az biztos otthonosan érezheti itt magát.

 


7. Az Ördögkatlant általában Lovasi Andrásék zárják a Kiscsillaggal, és ez az egyik kedvenc fesztiváljuk. A másik nyilván a szintén baranyai Fishing On Orfű, amit ők alapítottak.

 

8. A fesztivál jelmondata, hogy “nem vagyunk normálisak”, ami Törőcsik Mari szavajárása. A színésznő olyankor mondja, amikor valakik olyan dologba fektetik az energiáikat, amik nem járnak anyagi haszonnal. Az Ördögkatlan elsődleges célja sem a pénzkeresés, hanem egy élő kulturális központ megteremtése Baranyában. Emellett a jelmondattal arra utalnak, hogy egy olyan közeget szeretnének teremteni, ahol a hétköznapokra jellemző acsarkodást a béke, a nyitottság és a kedvesség váltja fel.

 

 


9. Több kis baranyai településen zajlanak a programok, Nagyharsány, Kisharsány, Beremend, Villánykövesd mellett a Vylyan Pincészetben, a Mokos Pincészetben és a Szársomlyói Szoborparkban. Mivel a villányi borvidéken járunk, a jó borok adottak, és innen már csak egy lépés Villány és a Harkányi Gyógyfürdő, de Pécs és Mohács is csak 30 kilométer. Ez azt jelenti, hogy az ország távolabbi vidékeiről is megéri eljönni ide, mert a fesztiválon túl is rengeteg a látnivaló.

 


10. A fesztivál nem egy művészt ihletett meg az elmúlt tíz évben, erre az évre külön katlandal is készült.

 

 

A 2018-as program

 

Katlannak sok ismert húzóneve van, idén is visszatér többek között a 30Y, a Quimby, Kollár-Klemencz László és Both Miklós, aki óriási lelkesedéssel szervezi az ukrán udvart, ahol most egy év négy évszakát járják körbe négy napban énekben, táncban, gasztronómiában, népszokásokban, de a fantasztikus Sebő Ferenc is előad a népzenéről.

 

Idén fellép a Boban Markovič Orkestar, akik rendszeresen koncerteznek Magyarországon, idén nyáron Tóth Gabival turnéznak együtt, és év elején egy közös számot is írtak. A Csík zenekar hegedűse, Szabó Attila családi zenekarral és zenészbarátokkal ünnepli itt az 50. születésnapját, visszatér a Psycho Mutants, és játszanak ózdi romagyerekek is.

 

 

Tompos Kátya a Holdjárat című lemezét mutatja be, fellép a virtuóz cimbalomduó, Balog Kálmán és Lukács Miklós, és zenél a Snétberger Trió. A Budapest Bár Udvaros Dorottyával, Jordán Adéllal, Rutkai Borival és Kollár-Klemecz Lacival játszik, és fellép az idén 25 éves Anima Sound System, Beck Zolival és Beck Zazával. Jön megint a Wombo Orchestra, lesz belga kortárs cirkusz, az Oh Europa - Action Hero projekt pedig szerelmes dalokat gyűjt és hoz európa más országaiból. Lajkó Félix a brit Alexander Bolonescuval és a lengyel Vołosival lép fel, Villánykövesden ők zárják a fesztivált.

 

 

 

Ami a színházat illeti, visszatér a Nézőművészeti Kft., az Orlai Produkciós Iroda többek között a beslani túszdrámát dolgozza fel, a Kapa-Pepe-Rémusz trió a 350. előadását tartja. Jelen lesz a Katona József színház, a Momentán Társulat, a Vígszínház Hegedűs D. Géza önálló Márai-estjét hozza és a Kiscsillag új zenés színházi előadással debütál, főszerepben Scherer Péterrel.

A fesztivál idei díszvendégei Snétberger Ferenc, két öntörvényű színházi társulat, a Sztalker Csoport és a K2 színház, valamint a Magvető Kiadó, akik a kortárs irodalom legjobbjait hozzák el.

 

 

A címlapkép Brozsek Niki fotója.