Adventi villamosok szépségversenye

Igen, ez nem elírás, már létezik ilyen is. Sőt mi több, az impozáns nemzetközi mezőnyben két magyar versenyző is van, az egyikük képzeletbeli fején ráadásul ott csillog a korona, hiszen immáron negyedik éve nem lehet letaszítani a trónról. Most meglehet az ötödik is, szavazatoddal te is segíthetsz neki a csúcsonmaradásban!

Ötödik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál nemzetközi versenyét, amelyben Európa legszebb adventi villamosát keresik. Az elmúlt négy évben a miskolci adventi villamos győzött a megmérettetésen, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és Miskolc város legnagyobb örömére.

Az idei szavazáson 11 ország 23 villamosa versenyez az Európa legszebb adventi villamosa címért. Ezen az oldalon tudjátok megnézni a felhozatalt, és itt tudtok szavazni is. A miskolci címtartó mellett természetesen a budapesti fényflotta is szerepel a listában, de Amsterdamtól Zürichig megcsodálhatjátok a vetélytársakat.

 

Fotó: Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Egyébként az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos idén már 10. alkalommal indult útjára Miskolcon. A kívülről már jól ismert mézeskalács házikó a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a Szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike. A csilingelő mesevilág menetrendszerűen közlekedik és csak vonaljegyet kell rá váltani, szóval a csecse külcsínt leszámítva, pont olyan mint egy mezei villamos, de ha szeretnétek utazni rajta, akkor siessetek, mert csak január 6-ig tart a műszakja. Utána minden bizonnyal rápihen majd a jövő évi megmérettetésre.

További infókat itt találtok róla!

 

 

A SZESSÖN legújabb részében kiderül, mennyire van a vérében Lady Szomjasnak a kubai ritmus és a latin lüktetés.