Senki sem hitte el Ashton Kutchernek, hogy ő Steve Jobs, az embereket kirázta a hideg, amikor Russell Crowe dalra fakadt, Keanu Revesnek pedig óriási pechje volt, de a prímet mindenképpen Robert De Niro viszi!
Köszönjük, hogy a hazáját szolgálta! (2017) - Amy Schumer könnyes drámában
Amy Schumer komika, komikusnak született, ez áll neki kézre, de még ez is úgy, hogy az emberek fele viccesnek tartja és vevő meglehetősen vaskos humorának – a másik fele meg egyáltalán nem bírja. És értem én, hogy a legtöbb komikus ki akarja magát próbálni drámai szerepben, de akkor az a szerep legyen jó! Ehhez képes Jason Hall rendező sokadik olyan filmet készítette, amelyben egy poszttraumás stressz-szindrómában szenvedő iraki veterán (Miles Teller) hazatérve nem találja a helyét, vagyis maga az alkotás – amely 20 milliós gyártási költségéből csak 10 milliót hozott vissza – sem túl izgalmas, az Irakban elesett férje sorsát kideríteni akaró özvegyet alakító Schumer pedig a lehető legrosszabb választás volt, jól le is húzták, és senkinek nem kerülte el a figyelmét a barna paróka, amivel komollyá akarták tenni a karaktert.
A hódító (1956) - John Wayne, mint mongol hadvezér
Azt azért nem mondanánk, hogy John Wayne teljesen egyoldalú színész volt, de a westernen és a háborús filmen túl nem sok minden állt neki igazán jól, és ő rendszerint nem is erőltette, hogy valami újat próbáljon ki. Amikor mégis, akkor katasztrófa lett a vége, jelen esetben szó szerint. A Dzsingisz kán életéről szóló filmet Howard Hughes milliárdos álmodta meg, és ő vette rá Wayne-t a szerepre,
a forgatás pedig egy olyan sivatagban zajlott, ahol rendszeresen végeztek nukleáris robbantásokat – csak az azt megelőző évben tizenegyet, de az Atomenergetikai Hivatal egyik tisztviselője megnyugtatta a filmeseket, hogy a helyszín nem veszélyes.
A következő években a 220 fős stábból 91-en lettek rákosak, közülük 46 hamarosan meg is halt, és mindezt a semmiért, mert a film hatalmas bukás lett, a Dzsingisz kánt alakító, röhejesen kinéző Wayne-t pedig körberöhögték.
Rocky és Bakacsin kalandjai (2000) - Robert De Niro bohóckodik
De Niro kétségkívül a legnagyobb színészek egyike, de amilyen zseniális tud lenni, annyira csapnivaló ripacs is. Pályájának mélypontja a klasszikus Hanna-Barbera rajzfilmsorozat alapján készült, félig animációs, félig élőszereplős Rocky és Bakacsin főgonoszának szerepe, a Félelem Nélküli Vezető (tényleg így hívják). Mentségére szól, hogy az egész film szörnyű, technikailag és színészileg is úgy, ahogy van, De Niro pedig abban az évben egy rakás más filmet is csinált - Apádra ütök, Férfibecsület és Holiday szíve -, így feltételezhetjük, hogy erre már nem sok energiája maradt. De akármit feltételezünk, ez még így is ciki.
A nyomorultak (2012) - Russell Crowe dalra fakadt
Azt nem mondanám, hogy a szökött fegyenc Jean Valjeant (Hugh Jackman) évtizedeken át üldöző könyörtelen Javert felügyelő karaktere rosszul állt Russell Crowe-nak, de az tény, hogy a dalolászás nem fekszik neki. Pedig Crowe a 80-as évek óta zenél, saját bandája van odahaza, Ausztráliában Thirty Odd Foot of Grunts néven, amelynek ő az énekese és gitárosa, de a jelek szerint a musical műfajában egyáltalán nem érzi magát otthon. Ami azt illeti, a hangterjedelme sem volt meg hozzá, hogy rendesen kiénekeljen mindent. Nem véletlen, hogy az amúgy rengeteg díjat begyűjtő filmnél pont ő volt az, aki még egy jelölésig sem jutott - Anne Hathaway Oscart kapott, Hugh Jackman pedig jelölést, igaz, nekik viszont elképesztően jól áll a musical.
Drakula (1992) - Keanu Reeves-nek nem mennek a klasszikusok
Francis Ford Coppola vámpírfilmjét mindenki szerette, agyondicsérték Gary Oldmant a címszerepben, imádták Winona Ryder t, a film díszleteit és általában mindent – kivéve szegény Keanu Reeves-t. A világ legkedvesebb színészének egyrészt nem hitték el, hogy ő Jonathan Harker, a képzett jogász, másrészt kiakadtak pocsék brit kiejtésén, de nem ez volt a legnagyobb baj. Ahogy egy kritikus írta: „Egy dolog Keanu Reeves-t tekintélyes brit ügyvédként feltüntetni, de egészen más azt kérni tőle, hogy Gary Oldman és Sir Anthony Hopkins oldalán játsszon. A két Oscar-díjas köröket ver rá szegény srácra, ami az alakításukat illeti, és ennek köszönhetően mindenki láthatta, milyen szűk a kelléktára, milyen silány az akcentusa és milyen rosszul működnek a színészi ösztönei.” Elég kemény szavak, mi csak annyit mondanánk: tényleg nem volt emlékezetes.
Jobs - Gondolkozz másképp (2013) - Ashton Kutchert nem lehet komolyan venni
Azért lehettek arra utaló jelek, hogy Ashton Kutchernek nem való komoly szerep, mint például az elképesztően zavaros Pillangó-hatás (2004), ugyanakkor voltak érvek amellett, hogy ő játssza el Steve Jobs-ot. A színész ugyanis már 2010-től komoly befektető volt a Szilícium-völgyben, az Uber és az Airnb részben neki köszönheti a sikerét, A-Grade Investments címen saját tőkealapot hozott létre, szóval egy ügyes kis kapitalista – de nem elég jó színész. Az ő zsánere a vígjáték, ahol nem túl okos, de nagyon szerethető srácokat játszik, aki végül mindig megkapja a csajt, a dráma már túl nagy falat neki, az életrajzi film, amiben konkrétan életre kell keltenie egy valós személyt, még nagyobb. A The Daily Mail kritikusa így fogalmazott:
Komoly színészi képességeinek silánysága itt teljes mértékben megmutatkozik.
Az sem segített, hogy hamarosan kijött a nála nagyságrendekkel tehetségesebb Michael Fassbender főszereplésével készült Steve Jobs (2015 ).
Kiút nélkül (2015) - Owen Wilson nem generál feszültséget
Owen Wilson az a típusú srác, akivel az ember szívesen meginna egy sört, és aki mindig vicces, igaz, mindig ugyanúgy. Szerencsére nem csak idétlen vígjátékokat és csöpögős családi meséket vállal, hanem egyszer-egyszer egy kemény akciófilmet is, és a Kiút nélkül meglepően kemény és véres, és meglepően profi. Hősünk egy amerikai multi képviselője, aki röviddel azelőtt érkezik családjával egy meg nem nevezett dél-kelet ázsiai országba, ahol véres zavargások törnek ki, és a lázadók pedig kifejezetten a külföldiekre vadásznak. Ami egyébként elég hideglelős, mert még a tévé előtt ülve is átérezhető a helyzet borzalma, ám a film, ami nekünk egyébként kifejezetten tetszett, nem találta meg a közönségét, mert Wilsontól nem ezt várták, és még akik dicsérték, azok is kiemelték, hogy az egész még jobb lehetett volna egy komolyabb színésszel.
King Kong (2005) - Jack Black művészkedik
Peter Jackson óriásmajmos eposzát szerették a kritikusok, de a legtöbben kiemelték, hogy a film gyenge pontja Jack Black játéka, pontosabban az ő jelenléte. A komikusként egyébként mindig remek Black egy Carl Denham nevű sikertelen filmrendezőt játszik, aki veszélybe sodorja társait, majd neki köszönhetően köt ki az általa eltérített hajó a Koponya-szigeten, és végül nem túl hihető fordulatként ő ejti foglyul az óriásmajmot. Akit aztán New Yorkba vitet, hogy ott egy show műsort szervezzen köré. Nem tudom, Jackson miért tartotta jó ötletnek Black szerepeltetését - aki amúgy Orson Wellesről mintázta saját karakterét -, ráadásul egy ellenszenves figuraként, ahogy azt sem, miért kapta ő a film utolsó, zárómondatait, amelyek egyébként az 1933-as eredetiben is szerepeltek: „Nem a repülőgépek voltak. A szépség ölte meg a fenevadat.”
