Szombati programajánló

Midőn e sorokat képernyőre vetem, eléggé kellemetlen időjárás borítja bús felegekkel homlokom, remélem, hétvégére madácsicsergés remeg át a program-dombokon, képzavar-erdő, ezt ne vegyék zokon!

Budapest100 - '70-es évek

Budapest, május 11-12.

2024-ben 14. alkalommal rendezi meg a KÉK - Kortárs Építészeti Központ a Budapest100-at, a nyitott házak hétvégéjét, a városi közösségek ünnepét. Idén a ‘70-es évek változatos épített örökségét tárják fel, keresve az ekkor épült házak értékeit és lehetséges jövőjét. Május 11-12-én összesen 36 helyszínen fedezhetik fel Budapest késő modern épített örökségét: számos lakóház, lakótelep mellett, kutatóház, egyetemek, ravatalozó és még csillagvizsgáló is fogadja majd a látogatókat. Emellett a Budapest100 önkéntesei ismét számos városi sétával is készülnek.

Egység a sokféleségben - Európa-nap Terézvárosban

Hunyadi tér, május 11., 10:00

Egység a sokféleségben - Európa-nap a Hunyadi téren, Magyarország csatlakozásának 20. évfordulójára. 

Tribal Market- Az óperenciás tengeren is túl

Dürer Kert, május 11., 11:00

Ezen a napon te lehetsz emberfia, akivel táncolnak, ugrándoznak, fürödhetsz az Élet vizében ami most a Duna lesz, mulatozhattok, ehettek-ihattok, vásárolhattok, szebbé varázsolhatjátok magatokat a különféle zenés és keratív programokon. Kreatív workshopokkal, dobkörrel, henna festéssel, növénybemutatóval, jobbnál jobb portékákkal és ringató zenével várunk titeket, majd a naplemente fényénél átszellemülhetünk és koncerten vehettek részt.

Klubfesztivál a Városházán

Budapest Városháza, május 11., 17:00

WORLD MUSIC FLOW DAY. A GÖDÖR klub több mint két évtizede részese Budapest kulturális életének. Elsősorban élőzenei eseményeken keresztül teremtenek szubkulturális kapcsolódási színteret korosztálytól, társadalmi helyzettől, identitástól függetlenül bárkinek. Ezen a különleges estén generációk és műfajok találkoznak a sokszínű Budapest jegyében!

Budapest GipsyFest DAY2

A38 Hajó, május 11., 18:00

Első alkalommal rendezik meg a nemzetközi Budapest GipsyFest-et május 10-12-én az A38 Hajón. A Nemzetközi Cigány és Világzenei Hálózat fergeteges hangulatúnak ígérkező rendezvényén a koncertek mellett divatbemutató, kiállítás és hangszeres workshop várja az érdeklődőket.

Funktasztikus, Bobakrome, MC Gőz x Artoscsaba

Kertem, május 11., 18:30

Klasszikus hip-hop a Kertem színpadán!

Első Soviet Monday lakógyűlés

Akvárium Klub (Lokál), május 11., 19:00

3 éves a Soviet Monday - 2021 májusában dobbantottak először színpadon, három éves regnálásuk alkalmából összehívták a tanácsot, aki úgy határozott, hogy elérkezett az idő arra, hogy megtartsák az első Soviet Monday lakógyűlést, melyen a lakosság minden ügyes bajos dolgára igyekeznek megnyugtató választ adni. Bízzatok bennük, jó kezekben vagytok! A ceremónián segítségükre lesz a @Kalibrál kiváló kvartettje. A rendezvényen ledobják az atombombát, nagy bejelentéssel készülnek, HATALMAS NEWS COMING UP!!! Szóval jegyekért csapkodjatok, jó lesz am!

Vujicsics 50 – Podravina

Magyar Zene Háza (Koncertterem), május 11., 19:30

2024-ben ötven éves a hazai tradicionális zene egyik emblemetikus zeneara, a délszláv népzenét játszó Vujicsics. Ennek alkalmából a Zene Házába egy olyan jubileumi műsorral érkeznek, amelyen a Podravina, a Drávamellék térségéből származó dallamok jelentik a főcsapását, a vendégek pedig a Pécs térségéből származó zenészbarátai a Vujicsicsnak. Íme a zenekar ajánlása a koncerthez:

KORDA 85 Fiatalság & Bolondság

Papp László Budapest Sportaréna, május 11., 20:00

Üdvözöljük kedves utasainkat a Korda - Balázs Airlines fedélzetén! Megkérjük Önöket, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket. Felszállásra felkészülni!
Köszöntsétek fel együtt egy hamisítatlan SHOW keretein belül Korda Györgyöt, a 85. születésnapján! A Fonogram Életműdíjas sztárpártól olyan slágereket hallhattok majd mint a "Reptér", a "Lady N", a "Mamma Maria" vagy az 1958-ban született az első sláger, a 'Szeretni kell'!

Mozes & Kaltenecker

BMC - Opus Jazz Club, május 11., 20:00

"Kamarazenei artpop", így lehetne tömören jellemezni a komoly jazzmúlttal rendelkező Mozes & Kaltenecker formáció sajátos műfaját. A Mózes Tamara énekes-zongorista és Kaltenecker Zsolt billentyűs-zeneszerző alkotta duó egyedi módon képes egyesíteni a populáris műfajok és a jazz vonásait, az előadók széles látókörének és sokoldalú inspirációjának köszönhetően. Futurized című debütáló albumuk 2022 októberében látott napvilágot a BMC Records gondozásában, majd 2023 novemberében megjelent az album két vadonatúj számmal bővült deluxe kiadása is.

Trio Mandili

Kobuci Kert, május 11., 20:00

Három fiatal és bájos grúz hölgy egy eldugott kis kaukázusi faluból újra a Kobuciba érkezik. A lányok a neten, a YouTube és Facebook segítségével hihetetlen ismertségre tettek szert, és néhány hét alatt világsztárokká váltak. A “mese” egy átlagos napon kezdődött, amikor is a három barátnő ragyogó időben sétált falujukban az országúton és jókedvükben énekelni kezdtek. Tatuli a telefonjával fel is vette egyik kedvenc és sokszor énekelt, azóta világslágerré vált Apareka című dalukat, amit aztán feltöltött az Internetre. A videó drámaian megváltoztatta a lányok életét, hiszen a dal két héten belül többmilliós nézettséget ért el.

A Triplex bemutatja:Pankastic!

Budapest Jazz Club, május 11., 20:00

A Pankastic! már fennállásának első éve után kimagasló sikereket ért el kuriózumnak számító hangzásával. A manouche swing és pop dallamok ötvözése, könnyed, mégis kirobbanóan energikus előadásmód, valamint virtuóz improvizációk egyaránt jellemzik a zenekart.

IGEN Jazz Quartet

IF Cafe, május 11., 20:00

Új év, új kompozíciók, jazz. Márkus Norbert (zongora), Djordje Radisavljevic (tenorszaxofon), Erik Aal (Basszusgitár), Bagó István (dob)

Óperentzia

Dürer Kert, május 11., 20:00

Az idei Kertszínpad avató után sem lesz megállás: vár titeket a Duna-part és fényfüzérek csóvái alatt eltöltött hosszú éjszakák tömkelege! Május 11-én az Óperentzia pszichedelikus dallamaival folytatódik a kerti szezon, akikkel együtt ünnepelhetitek a kései sötétesdést és a várhatjátok a közeledő nyarat!

Kontrasztos kráterek és színpompás csillagok találkozója I.

Svábhegyi Csillagvizsgáló, május 11., 20:45

Hűséges égi kísérőnk sarlója hatalmas kráterekkel és egy holdtengerrel várja az észlelőket. Majd a Nagy Medve és a Szűz csillagkép híres csillagpárosait észlelhetik és megismerkedhetnek a kettősök izgalmas világával. Végül elhagyják a Tejútrendszert és Herkules óriási gömbhalmazában merülhetk el.

Korai Electric

Gödör, május 11., 21:30

Részben, az immár 34 éves Korai Öröm tagjaiból álló formáció követi tradicióit. A folyamatzenében a gépies dob és basszus mellet a doromb, a khöömei difónikus ének ázsiai és egzotikus tájakra repít, melyet a szintetizátorok hangzása bővít kozmikussá és tesz még varázslatosabbá.

Budapest Park Házibuli XXL ☾ Nights of Budapest Park

Budapest Park, május 11., 22:00

Park Házibuli XXL kiadásban: egy hely, ahol a kedvenc dalaid pörögnek!

Paul Van Dyk presents: VENTURE X

Akvárium Klub, május 11., 23:00

Május 11-én az elektronikus zene egyik legikonikusabb alakja, Paul van Dyk visszatér az Akvárium Klubba egy felejthetetlen estére! A trance, progressziv house és techno DJ egy különleges, VENTURE X néven futó izgalmas zenei koncepcióval érkezik a klubba, ami nem csak igazi zenei utazás, de hihetetlen látványos show is lesz. Naptárba bevésni, május 11-ét!

HOT SPOT SPECIAL - Barnacle Boi (USA), brothel. (USA)

A38 Hajó, május 11., 23:00

Idén nyáron a fesztiválok mellett mindössze három alkalommal lesz olyan buli, ahová külföldi fellépőket is hívnak. Az első ilyen rögtön május 11-én egy különleges esemény, ahová az amerikai phonk/wave/trap színtér két oszlopos tagját hívják el Barnacle boi és Brothel személyében. Mindketten először járnak Európában. Az este folyamán a basszus zene minden műfaja képviselteti magát, hiszen fellépnek a Dublic ikrek, B'Andre, Sammiebeats, Valcii és Genom is.