A Netflix Magyarországon forgatott, második világháborús sorozatában ukrán menekültek statisztáltak

A láthatatlan fényben a náci megszállás elől menekülő tömeget alakítják.

A Budapesten forgatott minisorozatot épp akkor készítették, mikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ahogy a forgatókönyv írója, Steven Knight megjegyezte: „Szörnyű, hogy egy ilyen történet egyik napról a másikra ismét aktuálissá válik.” Shawn Levy, a sorozat rendezője is arról beszélt a Los Angeles-i vetítés után, hogy sosem gondolták volna, hogy ennyire időszerű lesz a sorozatuk.

A sorozat Anthony Doerr Pulitzer-díjas író azonos című regénye alapján készült (a könyv itthon is megjelent). A történet középpontjában egy vak francia lány áll, aki Saint-Malóban talál menedéket, miután Párizst megszállják a nácik, valamint egy német fiú, akit a rádiótechnikai tudása miatt a náci hadseregbe toboroznak, szintén Saint-Malóba.

Levy elmondta, hogy már akkor szerelmes lett a regénybe, amikor először olvasta, de ekkor még nem gondolkozott adaptáción, mivel a jogok máshol voltak, és filmet terveztek belőle. Mivel azonban az nem készült el, és a jogok is lejártak, sikerült megszerezni a sorozathoz, mivel nem akarták tömöríteni a sztorit. Knight hozzátette:

„Egészen rendkívüli volt rádöbbenni, hogy ez nem is a történelemről szól, hanem magáról az emberiségről: ezt teszi magával az emberiség. Mindnyájan fontosnak tartottuk, hogy ezt a forgatókönyv és a színészi játék is megmutassa, de borzalmas, hogy egy ilyen történet egyik pillanatról a másikra ennyire aktuálissá válhat. Most nő fel egy új generáció, amely számára a második világháború már a múlt, ám az olyan események, mint Ukrajna megszállása megmutatják, hogy az emberek néha ezt teszik egymással.”

Ez is érdekelhet

A holokauszt hősei: 8 film azokról, akik életeket mentettek a legsötétebb időkben

Valós és fikciós sztorik arról, hogy nem győzhetnek a nácik.

Tovább

 

A négyrészes minisorozatban Mark Ruffalo alakítja Daniel LeBlanc-t, a vak lány, Marie-Laure (Aria Mia Loberti) édesapját.

Abban a jelenetben, amikor csatlakoznak a tömeghez, amelyik gyalog igyekszik elhagyni Párizst a náci megszállás után, a statiszták ukrán menekültek voltak.

Miként Levy megjegyezte: „nyugat felé jöttek Magyarországra, hogy elmeneküljenek a keletről betörő szomszédjuk elől, akár a párizsi menekültek, akik szintén nyugatra tartottak a keletről érkező fenyegetés elől.”

A láthatatlan fény minden része november 2-án kerül fel a Netflixre.

(via The Hollywood Reporter)