Boba Fett a gyógyír a vacak Star Wars-filmek tépte sebekre

A Disney+ új sorozata, a Book of Boba Fett az első részben mesterien vegyíti a westernkliséket a nindzsafilmekkel és a két régi Csillagok háborúja-trilógiával. De mire lesz mindez elég a Marvel-produkciók áradatában?

Kicsit késve, de a Disney-vel összebútorozott Lucasfilm karácsonyi ajándékát is meghozta végre a Jézuska: december 29-től elérhetővé vált a Disney+ streaming csatornán a várva várt The Book of Boba Fett, vagyis a címbéli marcona fejvadász saját spin off sorozata. A Disney+ ugyan Magyarországon sajnos még mindig nem érhető el legálisan, de természetesen nem tehetünk úgy itt a PORT.hunál, mintha nem létezne ez a platform, és nem ontaná egy ideje a jobbnál jobb kontenteket – gondoljunk csak a WandaVízió vagy a Loki sorozatokra, amelyekről szintén írtam itt és itt kritikát. És persze ott van a 2019-ben indult The Mandalorian széria is, ami akkora bombasiker lett, hogy nemcsak megismertette az egész világgal Bébi Yodát, de tavaly már egy második évadot is kapott a széria, mostanra pedig, ha minden igaz, számos spin off is készül(t) hozzá a Lucasfilm boszorkánykonyháján. Ezek egyike a The Book of Boba Fett (a másik a vörös bőrű Jedi-padawanra koncentráló Ahsoka lesz, a harmadik pedig a Rangers of the New Republic, bár Gina Carano kirúgása után könnyen lehet, hogy ebből végül nem lesz semmi).

Na de miért pont Boba Fett kapott saját sorozatot a megszámlálhatatlanul sok Star Wars-mellékszereplő közül? Mert már az 1983-as, burleszkbe hajló halála óta kijárt neki egy tisztességesen megírt sztori!

Boba Fett ugyanis már a legelső, A Birodalom visszavág-béli felbukkanása óta a rajongók egyik első számú kedvencévé vált. A kopott páncélú, halk szavú zsoldos, akinek soha, senki nem látta az arcát, de mindenki tisztelte és rettegte a nevét. A harci képességeit pedig olyannyira nagyra tartották szerte a galaxisban, hogy még a zsarnoki Palpatine császár jobbkeze, Darth Vader, és a hutt szektor leghírhedtebb gengszterfőnöke, Jabba is neki szólt, ha el kellett végezni valami embert próbáló, piszkos munkát – például elfogni a lázadókkal összecimboráló Han Solót.

Forrás: InterCom

 

Épp ezért volt fájdalmas látni, ahogyan ez az izgalmas karakter 1983-ban, A Jedi visszatér egy sivatagi csatajelenetében fájdalmasan béna halált hal és dicstelen véget ér. A Jabba antigravitációs hajóján vaksin hadonászó, a mélyfagyasztásból épp hogy csak felébredt Han Solo ugyanis addig-addig kalamolt valami fémhusánggal, hogy eltalálta Boba Fett hátirakétáját! A híres fejvadász pedig nekirepült Jabba bárkájának, majd mint valami bénácska rajzfilmfigura, belepottyant a Sarlacc verembe, ahol egy ősöreg, csupacsáp óriásrém 1000 évig emészti az áldozatait...

Annak idején valószínűleg maga George Lucas is érezhette, hogy ezért a „forgatókönyvi bravúrért” legalább annyira megharagudtak rá az akkori rajongók, mint a Birodalmat legyőző plüssmacik, az ewokok miatt. Így az elkövetkezendő évtizedekben áldását adta rá, hogy a legkülönfélébb könyvekben, képregényekben és videójátékokban térhessen vissza a jó öreg Boba Fett, azzal a magyarázattal, hogy a páncélja miatt nem ártott neki a Sarlacc gyomorsava, a fegyverarzenáljával pedig kirobbantotta magár a veremből. 

Az új Star Wars-kánon úgy ahogy volt, átvette mindezt, vagyis a Disney-féle Boba Fettet sem eszegette 1000 évig a csápos szörnyeteg!

A sorozat alkotói ráadásul nagyon okosan sok más egyebet is átemeltek a régi Star Wars-kánonból, ezzel is enyhítve kissé az új Csillagok háborúja-trilógia okozta, sokaknak még mindig fájó sebeket. Itt vannak például régi ismerőseink, a Tatooine bolygó őslakosai, a taszken portyázók (avagy: „buckalakók”), akik annak idején kupán vágták Luke-ot a sivatagban, elrabolták Anakin anyját, és úgy megsorozták a Mos Espa-i fogatverseny résztvevőit a Baljós árnyakban, mintha csak a vurstli céllövöldéjében lennének. Arra, hogy ők egyáltalán nem Mad Max-ruhákba bugyolált fosztogatók és primitív vademberek, hanem egy civilizált, bár igencsak magának való népség, már a The Mandalorian sorozat is tett utalást (emlékezzünk csak a krayt sárkány elleni harcukra, vagy hogy Mando jelnyelven kommunikált velük).

A Boba Fett-sorozatból most az is kiderül róluk, hogy az indiánokéhoz, vagyis inkább a Dűne fremenjeihez hasonló, szigorú törzsi társadalomban élnek, ahol nem feltétlenül halál fia automatikusan minden fogoly. Elvégre a rátermettség, a kitartás, a vasakarat és a jó harckészség mind-mind olyan erények a kegyetlen sivatagbolygón, amelyek akár az esküdt ellenségekből is kiváló szövetségeseket faraghatnak, ha úgy hozza a sors. Boba Fett ugyanis, miután kiszabadul a Sarlacc-veremből (és a másik jól ismert tatooine-i népség, a homokból összeguberált fémalkatrészekkel seftelő jawák lelopják róla a kincset érő mandalori páncélt – lásd még a The Mandalorian idevágó részeit), egy taszken törzs rabszolgájaként vívja ki magának szép lassan a törzsfőnök elismerését.

Minderről persze most még vajmi keveset tud meg a néző egyetlen epizódból. Az első rész lelkes Boba Fett-rajongó hírében álló rendezője, Robert Rodriguez ugyanis országos cimborájához, Tarantinóhoz hasonlóan ide-oda ugrál az idősíkok között. Nem tudjuk, hogyan és mikor lécelt le a múltban a jó Fett a buckalakóktól, mert a jelenben ő már épp Jabba megüresedett trónját készül elfoglalni a tatooine-i alvilág új Keresztapájaként teljes harci díszben, és a sivatagi hányattatásokra csak két lövöldözés között emlékszik vissza, amikor látomások és álmok törnek rá a gyógyító baktafolyadékban lebegve.

A terhes múltú, sokat látott, de mindent túlélt Boba Fett szerepét a lehető legjobb választás volt Temuera Morrisonnak adni. A ma már 61 éves új-zélandi színészt annak idején a 2002-es A klónok támadásában láthattuk Jango Fettként – ő volt az a tetterős fejvadász, akiről a köztársasági hadsereg tagjait klónozták (így Morrison később Cody parancsnokként is feltűnt A Sith-ek bosszújában, hiszen lényegében az összes katona sisakja alatt az ő feje van).

Boba Fett pedig ugyebár nem más, mint „Jango Fett fia”, helyesebben egy olyan Jango-klón, aki nem kapott növekedésgyorsítót, így természetes úton öregedett meg a VI. és a VII. epizódok között játszódó The Mandalorian és Book of Boba Fett sorozatok idejére, ahol így már magától értődő, hogy a felnőtt Boba Fett arca ugyanolyan, mint a néhai apjáé.

Temuera Morrison látványosan lubickol a szamurájlelkületű csillagközi fejvadász bőrében, aki egykori kenyéradója, Jabba halála miatt most már egy hűbérurát elvesztő róninként kóborol a Tatooine-on, és próbálja a huttoktól való félelem helyett a legkeményebb helyi fegyverforgató iránti tiszteletre alapozva újjászervezni az alvilágot. Nem kevésbé látványosak Ming-Na Wen jelenetei, aki egy Fennec Shand nevű női zsoldos képében csempészi vissza a nagyszobákba a nálunk a rendszerváltás környékén népszerű, háztetőkön verekedős nindzsafilmeket (Hát persze, hogy A nindzsa bosszúja is a VICO filmje!).

Ahogy az talán a már a fentiekből is kikristályosodott, a Disney ezúttal nem csinált egyebet, mint hogy összegyúrta a régebbi Star Wars-trilógiák népszerűnek bizonyuló elemeit az indiános westernek és az ázsiai akciófilmek kliséivel, valamint Martin Scorsese maffiaeposzainak legismertebb toposzaival. Ez az eklektikus műfaji mix azonban furcsa módon mégis tökéletesen működik, mert bár a Book of Boba Fett tévésorozatban (egyelőre) nincs semmiféle Bébi Yoda-szerű cukiságmágnes, ami miatt erről fog holnaptól beszélni a fél világ, mégis képes a történet elérni a nézőben azt, hogy kíváncsi legyen a következő részre is.

Nagy kérdés persze, hogy ez a fajta patikamérlegen kiszámolt biztonsági játék, és a gátlástalan fanservice (vagyis: a Star Wars-rajongók kegyeinek keresése és maximális kiszolgálása azzal, hogy minden második jelenetben ránk kacsint egy ismerős helyszín, tárgy, robot vagy űrlény) meddig lesz képes elvinni a hátán a Csillagok háborúja franchise-t. Mert egyre inkább az a helyzet, hogy ez a valaha szebb napokat megélt brand, amit egy időben mindenki másolni próbált, kezd menthetetlenül lemaradni a konkurenciától, és egyre inkább elszürkül, sőt, olykor unalomba fullad a filmes és tévés műfajokkal sokkal bátrabban kísérletezgető Marvel-produkciók mellett.

Forrás: Disney+

 

Ítélet: 8/10

Kiknek ajánljuk? Minden igazi Csillagok háborúja-rajongónak. De főleg a megveszekedett őstrilógia-hívőknek, akik A Jedi visszatér óta várták Boba Fett feltámadását, illetve azoknak az előzménytrilógia-imádóknak, akik máig nem bocsátották meg George Lucasnak és Samuel L. Jacksonnak, hogy Jango Fett olyan hamar elveszítette a fejét A klónok támadásában.

 

A SZESSÖN különleges kiadásában ezúttal akasztjuk a hóhért: nem más püföli a dobot, mint a PORT.hu új videósorozatának munkatársa, a zenei és bulvár tévéműsorokat karcos hangon ekéző blogger, Péter Dávid!