Újabb sorozatok kerülnek le váratlanul az HBO Maxról – köztük a Westworld is

És több szériát el is kaszáltak.

Warner Bros. Discovery vezetősége az év végére is tartogatott pár meglepetést:

több saját gyártású sorozat is lekerül a platformról, és több, szintén saját gyártású szériát is elkaszálnak,

ráadásul úgy, hogy a már leforgatott epizódokat se tudjuk megnézni.

Nem újdonság a cégnél, hogy már kész produkciókat kukáznak: nemrég a 90 millió dollárba került és gyakorlatilag befejezett Batgirlt, és a Scoob! című Scooby-Doo animációs folytatást engedték el, de korábban kikerült a HBO Max kínálatából a magyar gyártású Besúgó és az Aranyélet 3. évada (első kettő továbbra is nézhető).

Most újabb sorozatok fognak távozni az HBO Maxról, lássuk, melyek ezek:


Westworld

A kezdetben sikeres, sőt már-már kultikus sorozat fénye évadról évadra kopott, míg végül négy szezon után elkaszálták. Nemsoká viszont ezeket se tudjuk már megnézni.


Minx

Forrás: HBO Max

Bár a második évadot berendelték, sőt le is forgatták, már nem fog felkerülni a platformra, és az elsőnek is búcsút inthetünk.


Love Life

Az Anna Kendrick főszereplésével készült széria most kapott kaszát, és egyúttal le is fog kerülni az HBO Maxról a már elkészült két évad.


Ducika kalandjai

Forrás: HBO Max

A nyáron bemutatott vígjátéksorozat is megy a levesbe, és hamarosan az elkészült egy évad sem lesz megtekinthető.


The Nevers

Az 1. évad már elkészült második fele sem fog felkerülni az HBO Maxra, és a többi részt is el fogja távolítani a streamszolgáltató.

 

Arról egyelőre nincs infó, hogy mikortól nem érhetők el ezek a szériák, de szinte biztos, hogy még ebben a hónapban el fognak tűnni a HBO Max kínálatából.


(via IndieWire, Sorozatjunkie)