Egy rajongó már évekkel ezelőtt megcsinálta az új Gyűrűk Ura-filmet

Bárki megnézheti a YouTube-on a Warner által csütörtökön beharangozott The Hunt for Gollumot – igaz, csak egy rajongói verziót.

A stúdió május 9-én jelentette be, hogy 2026-ban új Gyűrűk Ura-film érkezik The Hunt for Gollum címmel, Peter Jackson produceri felügyelete alatt, a karaktert alakító Andy Serkis rendezésében (erről itt írtunk korábban részletesebben). A The Hollywood Reporter pedig kiszúrta, hogy ugyanezzel a címmel létezik már egy rajongók által készített 39 perces film, amit alant meg is lehet nézni.

A többi rajongónak annak idején nagyon tetszett az amatőrfilm, amelynek egyébként nagyjából ugyanaz a sztorija is, mint amit várhatóan hivatalosan is láthatunk majd a mozikban. Azt, az eredeti A Gyűrűk Ura-trilógia első részében csak érintőlegesen ábrázolt részletet bontja ki, amikor Gandalf találkozik Aragornnal, és megkéri, hogy kutassa fel neki Gollamot, hogy többet is megtudjanak a Frodó birtokába került gyűrűről.


A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége első harmadában megtörtént mozzanatról csak röviden értesülünk (pedig Aragorn egy sor kalandot átél, csapdáktól kezdve orkokkal való találkozásig, és el is veszti egy időre Gullamot azután, hogy végre nagy nehezen megtalálja, és elviszi „kihallgatásra” Gandalfhoz) – ezt bontja ki a rajongói film, és a hírek szerint ezt fogja kibontani a közelgő hivatalos spinoff is.

Azt nem tudni, hogy a Warnernél ismerték-e a rajongói verziót, és esetleg az ihlette-e őket a hivatalos The Hunt for Gollum leforgatására (a rövidfilmet mindenesetre egy YouTube-csatornáról már eltávolították, szóval könnyen lehet, hogy a most még elérhető videót sem tudjuk már sokáig megnézni), de annyi biztos, hogy hatalmas meglepetést szereztek világszerte a szaksajtónak és a rajongóknak is, hiszen senki sem számított az Amazon sorozata mellett még egy Gyűrűk Ura-projektre.


(via The Hollywood Reporter)

 

A hivatalos folytatásról szóló friss hírek

Andy Serkis még mindig „a drágaszág” rabja: új Gyűrűk Ura-filmet készít

Ő lesz a rendezője és a főszereplője is a The Hunt for Gollumnak, ami 2026-ban érkezik a mozikba.

Tovább