Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
7/10
nefefe
máj. 05. 09:04:47
7/10
Nem szeretem, ha a befejezéssel kezdenek egy filmet… amúgy is csak a film végén nyer értelmet az egész történet. Ez egy misztikus horror-thriller. --- Spoiler --- Amikor egy cigány-átok „megvalósul”, olyan lények jönnek létre, mintha valami vérfarkas-szerű hatással bírnának, fertőznek és átalakítanak embereket, de csak a megátkozottakat, a többieket pedig simán megölik és kissé megmarcangolják… Kb. ennyi a történet. Maguk a teremtmények nem igazán hasonlítanak semelyik eddig megszokott formára, inkább emberi alakúak, mint állatiak. Itt is megjelenik az ezüst golyó, amivel meg lehet ölni ezeket a lényeket, mint azt megszokhattuk vámpírok és vérfarkasok esetében. Az persze érthető, hogy öldösnek, csak azt nem értettem, hogy képességeik alapján főhősünket miért nem támadták meg. Az is érthetetlen volt számomra, hogy a szolgálólány hogy került a képbe? Ő miért változott át, amikor nem tartozott a célszemélyek közé… A vége kissé triviális, és kissé zavaros. Az elsőként átváltozott fiú – annak ellenére, hogy bekapott egy ezüst golyót – feléled, és sok évvel később hal meg az I. vh.-ban. Történetében nem egy jól megérthető mozi, viszont – ahogy azt már megszokhattuk hasonló filmek esetében – a sötét látványvilága érdekessé teszi. Erős közepes, egyszer meg lehet nézni.
Na megint egy gipsy-átok film, like(akár) a Sorvadj el-Ezüst golyó(fogsor), de nem Stephen King módra és egy megosztó film, jó és unalmas, sokadik vérfarkas-story!
Szóval nekem végül is bejött a film, annak ellenére, hogy minden horror egy orbitális anatómiai baromság némi cigány-boszorkány átokkal és bosszúálló-harapos-vérfarkasos kannibál démonjaival fűszerezve, amelyek spirituálisan léteznek, de nem tudnak fizikai testet ölteni, még jó is, ember sem változik át sose(bullshit-baromság)! Bocsi, de nem tudtam megállni egy kis spoileres kritikát, viccesre véve innentől az isteni igazság-szolgáltatást, hogy amit vetsz, úgy aratsz! Ezzel együtt én egy jó alkotásnak éltem meg korhű hangulattal, ruhákkal, helyszínekkel, szóval szerintem ez egy jó, de nem tökéletes mozi, kikapcsolódás, 10/7. nálam az értékelés! Abszolút ajánlható kategória, ne hagyjátok ki, szerintem egy nézést megér az egyedi témája miatt, 1870 körül a franc világában, bár a Shamus nem egy frank(franc) név!
Aki már több (mondjuk kettőnél több) vérfarkasos filmet is látott, egyáltalán nem javaslom, én több ponton untam, mert semmi újszerűt nem nyújtott. A szereplők-, helyszínek jók. Nem értem miért kell egy ilyen filmet leforgatni.
? a végén azt akarták mutatni, hogy mivel felnőttként kiszedték a kisgyerekből az ezüst lövedéket, újra indul majd az egész átok - és majd újra visszaváltozik-, vagy ezt én csak így belegondoltam? Nem tudom, mintha valamiről lemaradtam volna, mert amúgy nagyon lapos volt a sztori.
Végre egy horror film amiben nem voltak se feketék se melegek se semmilyen erzekenyites és a szörnyek is jól néztek ki. A történet eléggé alap de a hangulata nagyon jó volt és tetszett az is hogy a régi időben játszódik.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások