Traumáinkon innen és túl

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2020

Értékelés:

8 szavazatból
Szerinted?

A film alapgondolatát Böjte Csaba ferences szerzetes ihlette, aki azt mondta, hogy a múlt bűneinek feltárása helyett – Bűn és büntetlenség (Biszku-film), Elhallgatott gyalázat (szovjet katonák erőszakossága) – inkább foglalkozzak pozitív példákkal.
A Traumáinkon innen és túl főszereplői pszichológiai csodák – nagyon nehéz gyerekkoruk volt, mégis normális felnőttek lettek, többen közülük apaként és anyaként is bizonyítottak.

A főszereplőkről:
Böjte Csaba ferences szerzetes nevelőotthonaiban több, mint 6000 gyerek nevelkedett eddig, sokan közülük már kirepültek, de összesen 1 került közülük börtönbe. Mi Csaba testvér nevelési módszerének a titka?
Tóth Zsé Ferenc – állami gondozásban nőtt fel, súlyos látássérült, börtönben is volt. Majd úgy döntött, hogy kezébe veszi a sorsát, jelenleg a 3. diplomáját szerzi, fogyatékos otthonban gondozó és a szegény gyerekeken segítő Tündérkör Alapítványt vezeti. Idén megnyerte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom (szüleimről elnevezett) Kopp-Skrabski-díját.
Bagi Iván – ismert parodista, humorista, költő. Több, mint 25 éve együtt szerepel Nacsa Olivérrel. Munkásságukért, a Bagi-Nacsa Show-ért Karinthy-gyűrű díjat is kaptak. Ivánnak nagyon nehéz élete volt, borzalmas árvaházakban nőtt fel, saját erejéből küzdötte fel magát elismert humoristává.
Szabó Borbála író. A Nincsenapám, seanyám életrajzi könyve, amelyben egy gyerek szemével írja le a válás borzalmát és az ennek következtében alkoholistává vált édesanyjával való küzdelmeit. Borbála több könyv és színdarab szerzője, 4 gyerekes édesanya.
Danó Éva a gyerekvédelemben esetmenedzser. Cigány családban nőtt fel, apukája alkoholista, szülei munkanélküliek voltak. Rengeteg bántalmazás érte gyerekkorában, amit megírt és a Terézanyu novella pályázaton nyert vele.
Évát a szomszéd lelkész felesége karolta fel, és tudatosan tört ki nehéz élethelyzetéből, majd diplomát szerzett, férjhez ment és ma 3 gyerek boldog anyukája.
Dunai Attila csapatépítő tréner, HR-filozófus. Attilának éltek a szülei, de nem ők nevelték, hanem fizettek idegen szülőknek, hogy neveljék a gyereküket, végül a Fóti Gyermekvárosba került. Attila azt mesélte, hogy mindent minta nélkül, könyvből és kigondolva kellett megtanulnia, hogyan legyen jó barát, férj és apa.
Szakértőink: Prof. Dr. Bagdy Emőke pszichológus, Berényi András pszichológus, Böjte Csaba szerzetes, Dr. Harangozó Judit pszichiáter, Dr. Kádár Annamária pszichológus, Kosza Erzsébet nevelő, Menyhárt Ernő és Menyhárt Rita nevelők, Orvos-Tóth Noémi pszichológus, Szemeti Krisztina nevelő

A film a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült.
Bemutató dátuma: 2021. október 6.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?