60 éves a Magyar Állami Népi Együttes

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 60 perc, 2011

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Együttes az elmúlt hat évtizedben szinte folyamatosan a folklórból gyökerező, abból inspirációt nyerő színpadi néptáncművészet egyik emblematikus műhelyeként vált ismertté. Szellemisége, kisugárzó ereje a kezdetektől meghatározó volt. Az itt alkotott művek közül jó néhány bekerült az egyetemes magyar kultúra legjelentősebbjei közé. Az együttes múltja és jelene három nagy korszakra tagolható, melyeket karizmatikus és meghatározó alkotók fémjeleznek. Az első: az alapítás és a dicsőséges első évtizedek. E korszak szellemi irányítója Rábai Miklós volt. A második: a táncházmozgalom és az ebből táplálkozó újfolklorista szemlélet térnyerése - Timár Sándor irányításával. A harmadik: a jelen, a korszerű színpadi megfogalmazás, a sokszínű és gazdag repertoár Sebő Ferenc, majd Mihályi Gábor vezetésével.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2011 jún. 20. - 14:12:39
A film zenés-táncos betétekkel együtt mutatja be az együttes eddigi évtizedeit, és mindhárom korszakot alaposan körüljárja, rengeteg információt adva a nézõnek. Aki többet szeretne megtudni az Állami Népi Együttes múltjáról, annak csak ajánlani tudom ezt a filmecskét.