Ez a lírai filmesszé, mely képre-hangra-imádságra-rítusokra épül, álomutazás a misztikum világában. Navio-Kaya, Burkina Faso, Nganasan, Dél-Bolívia, Szibéria és egyéb csendes és szent helyek indiánjaihoz, nomádjaihoz látogat el a stáb, s megörökíti a Lanzsú szent énekét, melyet még az ősapák hagyományoztak át gyermekeikre: "Lanzsú, a dalok őrizője, adj erőt és hosszú életet! A Szent Erdőt is szólítom, amikor téged kérlek erre. Én Földem! A Teremtő dobosa titkos helyére vonult, hogy szólhasson hozzád. Most dobolni akar, de neked akar játszani. Én Földem. Két világ között járok, élet és halál között járok. Én várom az új gyermekeket, és én készítem elő az utat a halálra. Elmúlt korok bölcsességét hordozom magamban, de figyelem a saját sorsomat is. Utamon ősapáim kísérnek. Folyton hallom, mit suttognak a fülemben."