A Kiképzés

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott I / 29. rész, 60 perc

Értékelés:

52 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

52 szavazatból
Szerinted?
Vetítések:
21:25, csütörtök (március 06.)
TV2

Az aktuális rész ismertetője: A körmérkőzések során 2. és 3. helyen végzett rajok egy elődöntő keretein belül küzdenek meg a fináléba jutásért. A feladatuk, hogy egy katonai akadálypályát teljesítsenek újra és újra, míg az egyik raj minden tagja fel nem adja. A minden eddiginél brutálisabb kihívás során azonban mindegyik honvéd bizonyítani szeretne…

A műsor ismertetése: Január 27-én érkezik a TV2-re a Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sport-reality, A Kiképzés. A Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű formátumában, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért. A nem mindennapi produkció műsorvezetője Stohl András. Kiképzők: Oravecz Kristóf főhadnagy, a Hunyadi raj (kék csapat) kiképzője; Farkas András törzszászlós, a Kinizsi raj (sárga csapat) kiképzője; Nagy Ádám zászlós, a Bocskai raj (piros csapat) kiképzője; Molnár Attila főtörzsőrmester, a Dobó raj (zöld csapat) kiképzője. Az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos (férfiak-nők), négy csapatot alkotva, katonai kiképzésen alapuló csapatversenyen mérkőznek meg egymással, saját fizikai és mentális határaikat feszegetve. A műsor lényege, hogy a szereplők a négy Kiképző vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei, képességei és ezek helyszíne: egy-egy laktanya, gyakorlótér, repülőbázis. Ahelyett, hogy ki a legerősebb vagy leggyorsabb, sokkal lényegesebb lesz, hogy a játékosok közössége valódi egységgé kovácsolódva oldjon meg különféle összetett katonai feladatokat a legkeményebb kihívások közben.

Évadok:

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
YRedrockY márc. 06. 09:48:13 9/10 Előzmény Pistikee0
Szerencsére nem szerepel sokat szóval sok vizet nem zavar.
Pistikee0 márc. 04. 17:10:12
Így a vége felé már tudok véleményt alkotni, szerintem teljesen élvezhető tv műsor lett ez a sorozat. Szemernyit sem kell komolyan venni az itt történteket el kell vonatkoztatni a honvédségtől mert ez nem arról szól hogy ténylegesen milyen katonává válni de az alap elemek itt is megvannak és látjuk a szereplők fejlődését mind jellemben mind hozzáállásban. Igen vannak idegesítő karakterek, de hol nincs, igen vannak megkérdőjelezhető feladatok, de a lényeg az hogy szórakoztatja a nézőt és még talán üzenet is van amit a feladatok utáni kiértékelésekből hallhatunk. Sokkal minőségibb lett mint szerintem azt sokan várták mondjuk teljesen jogosan ásták el a Sereg című szenny után de nekem ez rendben van. Ja és a műsorvezető egy teljesen felesleges elem nem is értem minek van ott a börtönviselt bandi.
1/10
offtopic
Picurkacicurka márc. 02. 19:26:56 1/10 Előzmény YRedrockY
Ismét csak azt mondom, igazad van, elhamarkodottan alkottam véleményt, hiszen én is nézem.
9/10
YRedrockY márc. 02. 19:17:43 9/10 Előzmény Picurkacicurka

Mondjuk ezzel egyetértek de nézd, minden társaságban van oda nem illő. Nekem sem ő az akiről azt gondolom, hogy katona lenne belőle (főleg, hogy ő bevallottan fogyókúrázás miatt jelentkezett ide) de ettől még a műsor szerintem jó, és engem minden hétköznap le tud ültetni a gép elé, pedig vagy 7 éve nincs TV-m !


1/10
Picurkacicurka márc. 01. 13:45:18 1/10 Előzmény YRedrockY
Igazad van, csak elragadott az indulat, bocsika. Nekem a fent nevezett személy egyszerűen az agyamra megy. Az előző adásban aknakereséses feladatban kézzel kapirgálta kifelé, amit talált... nahát, ahhoz nem kell diploma, hogy megértsük, neki csak keresnie szabad, a kiemelés már a tűzszerészre vár. Annyi - nála sokkal jobb - kiesett már, mit keres még ott?

Ide írd a spoileres tartalmat


9/10
YRedrockY márc. 01. 13:17:39 9/10 Előzmény Picurkacicurka
Te is ugyanabba a hibába esel amibe előtted is olyan sok hozzászóló. Pedig a műsorban is el lett mondva, hogy ez alapvetően egy TV műsor nem pedig valódi kiképzés, még akkor sem ha tartalmaz valós elemeket. Ezek az emberek nem lesznek mind katonák! Ha jól tudom egyedül a győztes csapat kap lehetőséget tartalékosként szolgálni (várjuk ki ki lesz az), de biztos vagyok benne, hogy a kiképzők és a honvédség is bele fog ebbe szólni. Ezt a műsort szórakoztató műsorként érdemes kezelni ami több katonai elemet tartalmaz mint eddig bármelyik. Én a magam részéről nagyon szeretem, mert 1. nem trash celebek szerepelnek benne hanem normális emberek. 2. ha van is benne egy-két ember aki nem annyira illik oda akkor sem azon van a hangsúly és nem tolják bele a képünkbe úgy mint a való világnál. 3. alapvetően nagyon jó látni az új katonai felszereléseket. 4. a feladatok is hangulatosak, érdekesek nem sima "sport" feladatok hanem attól érdekesebbek. Én elfogadom, hogy lehetnek benne hibák, de politikától és mindentől függetlenül ez szerintem egy jól eltalált műsor.
4/10
Roland75 febr. 20. 12:14:41 4/10
De azért plusz pont hogy érdekesebb mint bármelyik RTL műsor ebben az idősávban.Úgyhogy +4
4/10
Roland75 febr. 20. 12:11:14 4/10
Nekem sem tetszik a sorozat, mert totál nem ilyen(nem ez). Vannak, voltak( Pl.: Furkó Kálmán akinek azért na kiváló"gyermekei születtek") kiválóan képzett katonák itthon. De ez propagandafilm.
Erre születni kell.
1/10
Picurkacicurka febr. 11. 22:40:45 1/10
Nehlich Kornél? Én azt hittem, a katonaságnál fegyelem van. Bevetés közben vitába száll a felettesével? Ez a műsor nem mulatságos, hanem ijesztö, ha ilyen katonáknak a védelmére számíthatunk. Jobban járunk, ha veszŭnk egy ásót, és elássuk magunkat.
9/10
YRedrockY febr. 08. 21:27:07 9/10
Nekem nagyon tetszik, egyrészt ez az utóbbi időben már a 2.tévéműsor ami úgy igazán rá tudott venni, hogy nézzem ami nagy szó mert kb 7 éve egyáltalán nem nézek TV-t. Végre eljutottak oda tizenévek alatt a csatornák, hogy elkezdtek valami tartalmat elénk tenni a sok trash celeb és kamu, élvezhetetlen tehetségkutató műsorok után. Többen akik itt nagyon kritikusak voltak, elfelejtik azt, hogy ez egy speciális szitu, ez NEM alapkiképzés hanem egy szórakoztató műsor alapvetően amit sokszor nagyon komolyan vettek a résztvevők de itt egyszerre kellett teljesíteni azt, hogy szórakoztató legyen a nézőnek és a résztvevőknek olyan kihívás legyen amit teljesíteni tudnak de közben fenntartsa az érdeklődésüket is hiszen ez számukra élményként is kellett működjön. Bár a legelején nekem is furcsa volt az arányaiban tényleg sok ordibálás de később mindegy kiképző megmutatta, hogy oka volt és most már jóval kevesebb az ilyesmi, mondhatni célirányosabb. Biztos sokat hibáztak a résztvevők de azt senki ne felejtse el, hogy sokszor olyan feladatokba dobták be őket amiket normálisan csak sokkal hosszabb idő és több gyakorlás után hajtanának végre a katonák. Végezetül annyit, hogy én jól szórakozom, szerintem vannak szerethető karakterek a sárga és a piros raj eddig a kedvenceim de a kékek is megleptek most.
Összes hozzászólás