Munkácsy Mihály a 19. századi festészet egyik legjelentősebb alakja. Rajongói, tisztelői, képeinek gyűjtői máig őt tartják a legnagyobb magyar festőnek. Művei közül jó néhány alighogy elkészült, világszenzáció lett: ünnepelte Európa, Amerika és Magyarország műértő és művészetszerető közönsége.
A kitüntetett figyelem, a rendkívüli népszerűség és a tartós siker egyik oka a különleges, végletek között mozgó életsorsban rejlik, amelynek a mélység és a szédítő magasság, a nyomor és a káprázatos pompa, a nyomasztó magány és a csillogó, zajos társasági élet egyaránt része volt. A névtelen szegénységből kitörő asztalosinasból híres festő lett, aki Európa és Amerika előkelőségeit fogadta otthonában. Művészpályája mélyről indult, és magasra ívelt. Mindez azonban a festő számára állandó belső vívódásokkal, nagy erőpróbákkal megjárt utat jelentett. Segítségére volt eredendő tehetsége, önmaga által tudatosan soha fel nem mért ereje és bátorsága. Szeme előtt mindig egyetlen cél lebegett: az alkotás, minden örömével és gyötrelmével. Ezért minden áldozatra képes volt.