Borzasztó film. Az egyetlen értelmes kérdés, ami a megnézése után felmerül bennem, hogy mi taszít ennyire ettől a mind képi világában, mind történetében infantilis alkotástól. És hát éppen ez. Hogy bármerre indul(na) el végre egy gondolat, ijedtében mindig megtorpan, de már vissza sem talál. Toporog az egész film, minden ízében. Fogalmam sincs, ki találja a látványvilágát kreatívnak és miért. Én csak éretlenül kommunikálni (itt is csapong és döntésképtelen a film a maga három nyelvével) és játszani próbáló gyerekeket látok, akik alighanem jól elvannak, de az, amit játszanak, sehol sem változik át a néző számára is értelmezhető élményvilággá. Talán ez a film legnagyobb problémája: megmutat egy keretet, de nem tesz a részesévé.

Tegnap néztem az Idő c. trillert, és nem tudtam honnan ismerős az egyik főszereplő. Fél nap kellett, hogy rájöjjek - ebből a filmből. Nagy ritkaság az biztos, még ha néhány része kuszának is tűnik. Nagyon kevés manapság az ilyen különleges hangulatú, szerethető film, mindenféle erőszak nélkül. Csak ajánlani tudom, azoknak, akik még mernek álmodni, ebben a kiszámíthatatlanná lett világban.

szerintem is alapmu!

Ez egy igazán aranyos film. Egy amolyan - jól sikerült - kísérleti film.

Biztos, hogy hangulat is kell hozzá, mint szinte minden filmhez de azt hiszem, sikerült ráhangolódnom... Ajánlom mindazok számára, akiknek van türelme, fantáziája, szeretnek gondolkodni, álmodozni és nem akarnak mindent azonnal és készen megkapni, cukormázzal leöntve - így képesek egy ilyen filmet is értékelni.

Babits Gólyakalifájáról sajnos nem tudok nyilatkozni, de ez a film egy "igazi" játék a képzelettel, álmokkal és vágyakkal... A hiányzó részek pótlását pedig a nézõ fantáziájára bízza (így annyival lesz érdekesebb, amennyit hozzáteszel - illetve ahogyan a saját élményeidhez hozzá tudod kapcsolni)

Persze, hogy döccen idõnként a történet - akárcsak a valódi álmok, ez a film egyébként is inkább ötletek laza füzére, mint egy sokszorosan strukturált történet, számomra mindenesetre összeállt - még ha nyitva is maradnak dolgok, nem hiányoltam valami eltérõ befejezést sem - szerintem teljesen jól oldotta meg a rendezõ a film végét.

Azért sincsen "vége" ennek a filmnek, a szokványos értelemben, mert nem egy szimpla és lineáris történet, hanem az álmok és az alapvetõ, hétköznapi emberi nehézségek összekapcsolása. Ezek közt folyton ide-oda szaladgálunk a "fantázia-hídon", szóval a film nem csak váltogatja, de szándékosan össze is mossa, majd ütközteti ezt a kettõt, ami természetes módon része a dramaturgiának.

A filmben fejtegetett "elmélet" a szürrealitásról meg ilyesmirõl természetesen komolytalan és nem is készült annak - csak hangulatteremtõ elem és utalás arra, milyen kereknek tûnnek még a legabszurdabb gondolataink is álmunkban. Van a filmben pár pszichologizáló baromság a vicc kedvéért... Szerintem nem azt várják, hogy ezeket komolyan is vegyük, ezek szerepe inkább az, hogy elfedjék és tovább árnyalják, humorral fûszerezzék, ha tetszik bonyolítsák a filmben ábrázolt, egyébként nyilvánvaló, már-már banális emberi vonásokat és helyzeteket. Egy-egy ilyen ráébredésnek egyébként is legfeljebb személyes jelentõsége lehet, a film ezt is jól megfogja és áthozza szerintem.

Aki egy olyasféle "következetességet" hiányol a történetvezetésben, mint ami a legtöbb közönségfilmet jellemzi, az próbálja meg felidézni egy álmát - már ha volt része olyan élményben, hogy álom és ébrenlét határán szendergett... Az álmoknak megvan a maguk belsõ, érzelmi "logikája", ami oldottabb és eltérõ jellegû az éberségtõl. Ez a film ezt az állapotot próbálja megragadni. A fõszereplõink pedig nem szuperhõsök és nem is változnak azzá ezúttal, sõt ehelyett álmukban is csak oldottabb önmagukat alakítják tovább... És igen, nem tökéletesek, gyermetegek, stb. (Mint amilyen a nézõ)

Számomra inkább az a nyomasztó, amikor már az elsõ 5 perc után sejtem egy film végét, közepét - ráadásul minden további 2 perc után további részleteit tudnám leírni elõre a történetnek, mert annyira csak a szokványos klisékre épül. Nem értem azokat, akik arra panaszkodnak, hogy nem 1:1-értelmû a megfeleltetés az ebben a filmben alkalmazott szimbólumok, díszletek és fogalmak között; ez csak egy játék az emberi képzelettel és nem egy tudományos-fantasztikus film, a címe csak egy vicc. Ráadásul ettõl a változatosságtól lesz a film néha váratlan, ennek a folytonos átalakulásnak a során - azaz inkább hozzátesz.

Ez a film tehát egy belsõ utazásra invitálja a nézõt az álmok világába, mintha azt mondaná: álmodjunk együtt! Nekem egy magával ragadó élményt nyújtott.


Talán az "Egy makulátlan elme örök ragyogása" európai változata - bár azt még nem láttam :)

9/10

Szerintem ez tipikusan az a film, ami valakit vagy lenyûgöz, elvarázsol, és alapdarabnak, 10/10-esnek, a filmmûvészet egyik "kolosszusának" találja. Na és van a másik csoport, akik értékelhetetlennek, gagyinak és az életükbõl két óra elvesztegetett idõnek titulálják. Ami biztos, hogy olyan illetõ nem létezik, akire semmiféle benyomást nem gyakorolna, aki teljesen semlegesnek találná.
Én mindenesetre még gondolkodóban vagyok. 10 perce néztem meg, és nagyon a hatása alá kerültem.

Elég nagy filmfaló vagyok, szeretem a jobbnál-jobb filmeket, ez viszont nem tetszett. Elképzelhetõ, hogy kell hozzá egyfajta hangulat de nekem nem volt meg. 6/10

Örülök, hogy tegnap láthattam, mert nagyon tetszett a film. Szeretem az ilyen jellegû filmeket. Gail García Bernal pedig nagyon jól játszott benne, és helyes is volt.:D

Alapmû
Szürreális tsoda!
10/10 ;)

Nagyon nagy film. Hihetetlenül eredeti, és annyira jók a szereplõk. Maradandó élmény, tökéletes alkotás, döbbenetes fantáziával és képi világgal.

számomra a legcsodálatosabb romantikus film!

Bár nem tudom miért beszélsz királyi többesben, azt azért leírhattad volna miért is lennék:
"egy rossz esztétá".
Kérdésedre válaszolva : nem vagyok esztéta.

Stéphan(i)e

OFF: Csak nem egy rossz esztétához van szerencsénk?

Én imádom, a kedvencem az egy másodperces idõgép. :D

Csatlakozva hozzád, szerintem Gondry képzeletét izgathatja a fantázia, álom és ezekkel kapcsolatos gondoltatok értelmezések.
Az Egy makulátlan elme örök ragyogása majd nem ugyan ezt a képletet bontja ki a társas lét, a két nem közeledése és konfliktusa igaz az egyik az emlékezet állítja középpontba a másik az álom síkjáról jut el a kapcsolathoz.
Számomra Az álom tudománya szûrrealitás, játék
a képzelettel és néhol már a felébredés is Bunuel extremitását idézi.
Persze lehetne álmunk Avatar jellegû költséges 3D-s módon , de tudunk porán hab óriás kezet is és az meg sokkal olcsóbb mint az elõzõ.
Az álom pedig elképzelhetõen mindenkinél szubjektív velem is megesett, hogy felébredve úgy gondoltam milliomos vagyok és már, már kerestem a lottószelvényt amin kihúzták az ötöst, persze rá kellett döbbennem
az álom felül írta a valóságot.
Kétségtelen nehéz logikus dramaturgiai érvet találni arra, hogy az álom miként folytatódik a valóságban, vagy ne tán az általunk hitt valóságban.
Nekem élvezetes volt ez az ide-oda tologatott
valóság álom helyzet, arról nem is beszélve, hogy Bernal egyike kedvenc színészeimnek.

"ezt megvesszük" (én legalábbis)

A filmrõl azt mondanám, hogy voltak jó pillanatai, remekek és csodásak. Más nem nagyon. Ez még nem jelenti azt, hogy össze is áll a film egy egésszé, mert nem tudtam eldönteni (és szerintem az Gondry sem), hogy az álomszerû események szubjektívek, vagy annál többek. Volt valami zavaros magyarázat az összefonódott szubjektivizmusról, de ebben én nem hiszek. És ez a film sem tudta elhitetni velem egészen.

Itt felmerült - hogy is ne merült volna - az Amelie, ami ilyen szempontból követhetõbb volt. Hiszen, ha valami nem volt reális, azt betudtad Amelie képzeletének. Itt ez a közös képzelet néha mûködött, néha meg nem. Pl. amikor elalszik a srác, és úgy beszélnek tovább, telefonon, akkor ebbõl a közös képzelgésbõl kilépünk, hiszen kiderül, hogy a nõ valójában nem beszélt a sráccal álmában, hanem kérdezgette, hogy alszik-e már. Vagyis nem volt meg ez a közös vonal, itt a fiú szubjektivitása maradt az irrealitás.

Illetve a kartonszoba sem nyert számomra teljes értelmet, mert nem tudható be egyszerûen a figura elméjének.

De ezek a dolgok nem rontották az összképet annyira, hogy az "elbûvölõ" kategória alá kelljen esnie a filmnek. Végig ámultam, és bámultam. És persze minden pillanatát értettem a kapcsolatuknak. Vannak még jópáran, akik értik a fõszereplõt, közvetetten Gondryt, de azt hiszem ez közel sem a többség. A többség számára érthetetlen vergõdés csupán. Nekem az volt a baj, hogy sok jelenet ismerõs volt, kicsit el is szomorodtam. De aztán mindig jön az az érzés, ami a helyébe lép: hogy ez egy univerzális érzés. Könnyebb többen osztozni ezeken. Pláne, ha az ember olyan fantasztikus személyiségekkel/forgatókönyvírókkal/rendezõkkel osztozik, mint Gondry!

És a legjobb: -miért pont én? -mert az emberek ANNYIRA unalmasak!! ... te más vagy.

Inkább volt borzasztó szimpatikus, mint tökéletes film, de a 10/9 így is jár.

Ez egy tökjó film! De kár szinkronosan nézni, úgyis sok a felirat.

Illetve hát gondolom, nem csak én éltem már át ezt... talán ezt még a legnagyobb macsók is átélik legalább egyszer, ha van bennük egy csepp érzés az élet iránt, mégha nem is pont így. Ahogy a filmben összekeveredik az álom és ébrenlét, úgy keveredik össze az is, ahogy megtörténtek velem a dolgok és ahogy szerettem volna, hogy megtörténjenek, vagy amiket elképzeltem, hogy megtörténhettek volna. Plusz még amiket aluszva álmodtam...

Immáron két napja, hogy megismertem, a fõhõsnõt alakító színészt, Charlotte Gainsbourg-ot, de teljesen beleszerettem. Azóta utánanéztem egy csomó helyen, megszereztem a 2006-os zenealbumát (az is tuti) és most megnéztem ezt a filmet is. A film nagyrészét és alaphangulatát én is átéltem már annó, és nem kell hozzá "patologikusnak" lenni, hogy az embert gyötörjék a felbukkanó rémképek és egy-egy kellemes helyzetre még a benzingõztõl kormos házak is mosolygónak tûnjenek (vagy bármi egyéb). Az, hogy teljesen bele vagyok esve Gainsbourg kisasszonyba, az már csak a non plus ultra volt, hogy átéljem a filmet. (Biztos én is gyerekes vagyok, ahogy "juditpanda" doktornõ megállapította volt pár hozzászólással korábban. Én azt mondanám, hogy aki ezt a filmet nem érti, annak bajok vannak az "érzelmi intelligenciá"-nak nevezett valamilyével. Uff.)