A nyugati világban a bálnavadászatot általában elítélik az emberek. Visszatetszést kelt bennük, amikor látják a ceteket ipari méretekben tizedelő bálnavadász-hajók mészárlását. Ráadásul az ilyen események sokszor a veszélyeztetett bálnafajok védelmére hozott bálnavadászati egyezmények felrúgásával történnek felségvizeken kívüli területeken.

A bálnavadászatnak van azonban egy másik, morálisan sokkal nehezebben megítélhető válfaja Indonéziában, a Nusa Tenggara szigetvilágban. Balitól 800 kilométerre keletre, egy Lamalera nevezetű faluban az emberek évszázadok óta a bálnavadászatból élnek. A vadászati szezonban naponta kihajóznak, hogy szerencsét próbáljanak. Ha sikerül közel kerülniük egy bálnához, a szigonyos a zsákmány méretéhez képest apró lélekvesztőről veti magát annak hátára, kezében a halálos fegyverrel. Néha persze fordul a kocka, és a bálna kerül ki győztesen, akár úgy, hogy halálosan megsebesíti a szigonyost, és elsüllyeszti a hajót.

A lamalerai bálnavadászok is véres munkát végeznek, az általuk elejtett bálnák haláltusája sem szép látvány. De ők ezt azért teszik, mert nem tehetnek mást. Földjeik nem alkalmasak a növénytermesztésre, az őseik által követett tradíció pedig kötelezi őket. A bálnavadászok száma az utóbbi évékben nagyon megfogyatkozott, kevesebb hajó fut ki, és szigonyosból sincs már annyi, mint régen. Lehet, hogy egyszer ez a hagyomány is el fog tűnni, és Földünk megint szegényebb lesz egy kultúrával. Forgatócsoportunk úgy gondolta, 2003 április végén kiutazik, hogy megörökítse azt, amit később talán már nem lehet.