Blanca

16 éven aluliak számára nem ajánlott olasz krimisorozat, 135 perc, 2021

Értékelés:

14 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

14 szavazatból
Szerinted?
Vadonatúj olasz bűnügyi sorozattal jelentkezik a Duna április 15-én 22:55-től. A nemzetközi sikereket elért Blanca hétfőnként várja a nézőket. A fiatal, vak lányról szóló sorozatban a világhírű tenor, Andrea Bocelli szakértőként működött közre.

Blanca fiatal vak nő, aki visszatér szülővárosába Genovába, hogy egy fél éves gyakorlat keretében a helyi rendőrség bűnügyi osztályának munkáját segítse. Mivel nem látó lévén a hallása sokkal kifinomultabb, mint a látó embereknek, egyhamar kiderül, hogy a kávéfőzés és fénymásolás helyett inkább ezzel a képességével tudja leginkább támogatni a nyomozók munkáját. Míg azon küzd, hogy elfogadtassa magát kollégáival, saját démonjaival is meg kell küzdenie: példaképként imádott nővére eddig tisztázatlan halálával, saját megváltozott állapotával és egy igen bonyolult bűnügy felderítésével. A sorozat Patrizia Rinaldi krimiregényei nyomán készült. Főszerepekben a Don Matteo-ból és a Jó reggelt, Anyából is ismert Maria Chiara Giannetta és Giuseppe Zeno (Hölgyek paradicsoma, Míg távol voltam).
A Duna új bűnügyi sorozatában az izgalom mellett jól megfér a humor is: a főszereplő sokszor kerül komikus helyzetbe, és tesz önirónikus megjegyzéseket. A szériában még sincs sajnálkozás, hiszen Blanca szinte természetfeletti erővé változtatja látássérültségét és nem hagyja, hogy állapota megakadályozza önmaga kiteljesítésében. A látványában új és eredeti, sorozatokban eddig nem alkalmazott vizuális formanyelv jellemző rá: telített színpalettát alkalmaz, illetve a teret bizonyos kulcsfontosságú jelenetekben a nem látók szemével rekonstruálja .

A Blanca alkotói kivételes szereplőgárdával dolgoztak. A hangok reprodukciójával való munkát az olasz sztártenor, Andrea Bocelli segítette tanácsadóként. A sorozatot Jan Maria Michelini rendezte, Francesco Arlanch, Mario Ruggeri, Luisa Cotta Ramosino és Lea Tafuri írta. A főszereplőt Maria Chiara Giannetta alakítja, a hazájában 2021-ben megjelent széria kirobbanó sikere rendkívüli népszerűséget hozott a színésznőnek. Az első évad 12 epizódból áll.

Évadok:

Hozzászólások

Szerinted?
olahmiki1959 jún. 18. 23:56:36 Előzmény Estudante_
Valószínűleg jobban értesz hozzá, mint én, de a lényeg - amit Te sem cáfoltál -, hogy a vakoknak állandóan, ha nem is nagy mértékben, de ide-oda jár a szemük.
Ezért nem szerencsés, ha merev tekintettel játszanak színészek vak embert.
Ennyi...:)
Estudante_ jún. 18. 23:31:48 Előzmény olahmiki1959
A gyors, vízszintes szemmozgásokat nystagmusnak hívják, és nem akaratlagosan működik a látássérülteknél.
Zitandi máj. 13. 11:14:48
Igaz :) Szerintem az is lehet ennek az oka, hogy ha látunk, és szemben áll velünk valaki, akkor automatikusan nézzük a szemét, száját, stb. Egy látó színésznek nehéz lehet ezekre NEM figyelni, e miatt egyszerűbb ha egy pontba néz. :)
olahmiki1959 máj. 10. 20:05:29 Előzmény Zitandi
Jaj de jó, hogy ezt megemlítetted!
Néhány napja Agárdi Szilvia vendég volt a tévében egy beszélgetős műsorban, ő egy nagyon kedves, bájos, szimpatikus vak énekesnő - biztosan nem kell bemutatnom -, végig mosolygott, optimistán, derűsen beszélt, a szeme pedig állandóan ide-oda járt, úgyhogy ha egy rendező vagy egy színész csak ezt az egy műsort végignézné, azonnal tudná, hogy hogyan kell vakot játszani.
Azt egyébként nem nagyon értem, hogy Andrea Boccelli miben tudott a színésznőnek segíteni, hiszen ő nem látja magát kívülről, nem tudhatja, hogy egy vak ember hogyan viselkedik a külvilág előtt...:)
Zitandi máj. 10. 16:27:50 Előzmény olahmiki1959
Sajnos én is pont így. Vártam, mert olasz és nagyon kedvelem Giuseppe Zeno-t is, de engem már az első rész sem kötött le annyira. Amúgy a film elején kiírják hogy Andrea Boccelli segítette a színésznőt abban, hogyan kell vakot játszani. Engem is idegesít az egy pontba nézés, de a színésznő nem állandóan teszi ezt.
olahmiki1959 máj. 07. 03:36:13
Sajnos, azt kell mondjam, hogy most jutottam el arra a pontra, amikor a legutóbbi epizód nagyjából felénél átkapcsoltam egy másik csatornára. Fárasztott, vontatottnak éreztem, és egyszerűen meguntam.
Azt hiszem, eddig tartott a sorozatnak a nyomozónő vakságából eredő érdekessége, innentől kezdve azonban ez már önmagában nem elég.
Úgyhogy el is köszönök.
A kutyus aranyos volt...:)
olahmiki1959 ápr. 22. 23:39:36
Nehogy azt mondja nekem valaki, hogy egy vak ember bot nélkül tud közlekedni az utcán!!!
Van néhány ismerősöm, és egy barátom is, aki teljesen vak, úgyhogy tudom, miről beszélek!
Ez teljes képtelenség!
Nem tudom, ilyen butaságokkal miért kell hiteltelenné tenni egy egyébként jó sorozatot...:)D
Arról már nem beszélek, hogy az összes filmben, amit eddig láttam, azt hiszik, hogy egy színész akkor játszik jól egy vakot, ha rezzenéstelenül egy irányba néz!
Holott ez hülyeség!
A vakokra pont az a jellemző, hogy a tekintetük folyton ide-oda jár, mert a külvilágból a fülükön keresztül próbálnak meg minél több információt begyűjteni, és az állandó koncentrálás miatt, önkéntelenül is mozgatják a szemüket.
10/10
GinaHUN ápr. 22. 16:49:50 10/10
Nagyon szeretem. Már nagyon vártam a magyar szinkront.