Fél lélegzet - rendezői változat

magyar dokumentumfilm, 2019

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?
Tomán Edina az esélytelenül túlélt tüdőembóliája után futni kezdett, félmaraton, maraton majd szupermaraton. Az egész világ ámulva figyeli a hihetetlen sportteljesítményét. Ám Edinát egy olyan sajátos erő hajtja, ami közel harmincmillió nőt, és hozzávetőlegesen tízmillió férfit gyötör csak az Európai Unió területén - a legtöbben itt élnek közöttünk, szinte semmit sem tudunk róluk. Úgy a Borderline 1970-ben elfogadott meghatározása óta, mind a mozgókép történetében Edina volt az első, aki a szindróma elszenvedését interjúban felvállalta. A Fél Lélegzet közel egymilliós nézettségű eredetije heves vitákat váltott ki, sokszor még a témaválasztását is elvitatták, a Borderline, vagy a lány a film főszereplője? A filmünk elkészültéig ő az egyetlen általunk ismert, olyan Borderline - szindrómás, aki különleges sportteljesítményt mutatott fel, emellett angol nyelvet tanít és könyveket ír, a film szövegkönyvének döntő részét is ő maga írta. Vereb Vean András 2019-ben újravágott verzióval és új képsorokkal jelentkezett, így önálló mű keletkezett, új üzenettel a régi mellett.

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?