Mindaz, amit megélt Kertész, mindaz, amit regényébe, regényeibe fogalmazott, és mindaz, amit megélt és alakításaiba sűrített Darvas, találkozik egy estén egy színház-jellegű, stilizált térben, valóság és képzelet határán...
A regény mondatai Darvas szerkesztésében és értelmezésében, csendjeiben és intonációjában Kertész Imre regényének egy sajátos sűrítménye.
Benne van mindaz, amit ez a két hetven körüli férfi tud életről, halálról, történelemről és történelem-interpretációkról, a szabadság és elnyomás huszadik századi borzalmairól.
A fekete horizontfüggönnyel lezárt térben csak Darvas arcára, tekintetére, gesztusaira koncentrál a kamera. A feldolgozás szándékos és hangsúlyos puritanizmusa arra törekszik, hogy erre a zseniális színészre és az általa olvasott szövegre figyeljen a néző. Semmi sem lehet fontosabb ebben a kontextusban Kertész mondatainak, gondolatainak hiteles tolmácsolásánál. Ahogy a mondatok elnyerik formájukat a színész előadásában, úgy válik világossá a mű legmélyebb gondolata - hogy az esztelen gyűlölet és pusztítás végigkísérte az elmúlt évtizedeket, évszázadokat.
Így tehát bármilyen fájdalmas is bevallanunk, Kertész könyve örökérvényű fájdalmat fogalmaz meg egy gyermek élményein, emlékein keresztül.