Kéznyújtás előtt - Ahol a víz az úr

Bakancslistához adom
56 perc, 2010

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Víz alá került családok. Egy élet munkáját tette tönkre az árvíz. Sok helyen elvitte a termést, a megáradt folyók és patakok házakat, udvarokat, pincéket öntöttek el. Emberek ezreit kellett kiköltöztetni. Az elzárt településekre csak csónakokkal lehetett bejutni. Mentették a menthetőt: állatokat, autókat; volt, akinek az életét kellett megóvnia. A katasztrófával egyidejűleg bíztató reménysugár csillant fel: az egész országból önkéntesek érkeztek, és dolgoztak a gátakon. A hétköznapi hősök végkimerülésig homokzsákokat pakoltak, miközben a nemzet gyűjtésbe fogott. Anyagi segítség érkezett a föld minden pontjáról. Tapasztaltuk ezt itt a Duna Televízióban: csupán nálunk több száz millió forint gyűlt össze. Talán még erősebb összefogásra van szükség, mert az ár elvonult, és most mindenki saját szemével láthatja átázott, tönkrement otthonát. Segítségre van szükségük, ezért most kell "férfinak lenni a gáton", és kezet nyújtani a kétségbeesetteknek.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?