Kopaszkutya Kettő

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 80 perc, 2011

Értékelés:

27 szavazatból
Szerinted?

Szomjas György 1981-ben, harminc évvel ezelőtt készült kultuszfilmje, a Kopaszkutya egy rockzenekar történetét meséli el, akik azt találják ki, hogy "lemennek kutyába" azaz saját kőbányai környezetük dalait írják meg és játsszák el. Egyfajta "proletrockot" hoznak létre, szembeszállva minden konvencióval, politikai korlátoltsággal, értelmiségi sznobizmussal. A lepusztult külváros zenészeivé válnak. Megírják és előadják a Kőbánya bluest, A Tetovált lányt, a Tortát, a Hosszúlábú asszonyt. A csövesek generációja magára ismert a dalokban és a film végén már sokezres tömeg hallgatta és ünnepelte őket.
Hobó, Deák Bill, Póka Egon a Kopaszkutya főszereplői ma is színpadon vannak, ami harminc év után nem kis dolog. Dalaik, a film dalai, folklórrá váltak. A közönség ismeri a szövegeket, együtt énekel a színpadon állókkal. Külön érdekesség, hogy a színpad előtt ugráló tinédzserek mellett a közönség felét a 30-40-50 évesek teszik ki, akik évtizedek óta együtt élnek ezekkel a dalokkal. Kőbánya új folklórja megvalósult.
Ez a 30 év egy nagy történet is egyben - a blues, a kutyaság, a proletrock története. A Kopaszkutya Kettő a három főszereplőt követi, magánéletükbe is bepillantva, időnként fikciós elemeket is felhasználva. Riportokban és sztorizásban idézik meg a harminc évet, ami alatt útjuk hol szétvált, hol újra összekapcsolódott.
Bemutató dátuma: 2011. december 9. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
olahmiki1959 2015 febr. 20. - 17:59:29
Nagyon picit az az érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett, - ami valószínûleg az én hibám, te nem szoktál ebbe a hibába beleesni - ez volt a tiszteletkör. (Még egy kört mindenkinek!...:)

A rendezõ szuverenitását, szabad akaratát természetesen tiszteletben tartom, - ez nem is kérdés - más azonban a helyzet, ha egy adott kor, egy kultúrkör helyzetét, krónikáját, szereplõit, az életünkben való részvételét, lenyomatát kell dokumentálni - szándékosan használom ezt a szót - tehát egyszerûen, megörökíteni az utókor számára.
Akkor a rendezõnek - akármilyen ellentmondásosnak is tûnhet, amit írok - beszûkül, behatárolódik a szabadsága - nem diktatórikus értelemben, - tájékoztatnia KELL a nézõket a történésekrõl, a pillanatnyi helyzetrõl, a viszonyok alakulásáról, életutak ide-oda kanyargásáról.
Ha csak érintõlegesen is, ha kisebb mértékben is beszél róla, - most konkrétan errõl a filmrõl beszélek - de egyszerûen nem hagyhatja ki Schuster Lórit a filmbõl!
Csonka lesz, torz, félbemaradt, értelmetlen, befejezetlen, - nem tudok több jelzõt, nem láttam a filmet, most akarom megnézni, lehet, hogy valamennyire szerepel benne Lóri, de akik látták, - és én most az õ véleményükre támaszkodom, - azt írták, hogy ki lett hagyva a filmbõl.
Ha én - nagyon buta példa - csinálnék egy filmet a Beatles együttesrõl, kihagyhatnék bárkit belõle?
Mert az egyik zenész nem szimpatikus a számomra?
Ugye, hogy nem...
Ha Lóri - a politizálása okán - "elvágta magát" a rendezõ elõtt, ha a többi zenésztársak pont emiatt nem állnak esetleg szóba vele, akkor tessék EZT bemutatni, körüljárni, a nézõ majd eldönti, hogy neki is antipatikussá vált-e ezzel a magatartásával, vagy sem.
A rendezõ ezzel a húzásával ENGEM, A NÉZÕT FOSZT MEG A LEHETÕSÉGTÕL, hogy véleményt mondjak az egyik fõszereplõrõl.

Én értem a Te felvetésedet - a rendezõ szuverenitásáért, önállóságáért harcolsz, hogy senki ne szólhasson bele, hogy mit visz filmvászonra, és mit nem, de te is próbáld megérteni az én problémámat.
Egyszerû objektív kifogásaim vannak, semmiféle diktatórikus elvárást, kényszert, kívánalmat, elõírást nem akarok rákényszeríteni senkire, csak a tájékozódáshoz való jogot kérem számon egy ál, vagy valódi dokumentumfilm elvárható kritériumai között.
Üdv.:D
blacknet 2015 febr. 20. - 17:47:36
"elég ijesztõ víziónak tûnik, a nézõi elvárások beépítése a filmekbe."

Megtörtént. A "Kígyók a fedélzeten" sokadik kategóriás horrorkatasztrófa-film, vagy már inkább e mûfaj paródiájának nevezhetõ produkció internetes közösségi forgatókönyvírás után született meg.
Na de egy Scorseset így, joystick által irányítani? Perverz lenne...úgyhogy én magam is úgy gondolom, mint nézõ, feltûnhet, zokon lehet venni valamely rendezõi hibát, mulasztást, szóvá is lehet tenni, ezzel párhuzamosan a rendezõi indokokat megérteni, de ennél tovább merészkedni nyilván nem lehet. A film ugye egy mûalkotás, rendezõjének, illetve a stábnak közös gyermeke, és a nézõ a jegybevétellel, kritikával utólag szavaz. Az alkotói szabadság, autonómia pedig szent és sérthetetlen.
olahmiki1959 2015 febr. 20. - 06:54:25
A két film mûfaja teljesen mindegy.
Mind a kettõnek Szomjas György a rendezõje és az egyik forgatókönyvírója, a szereplõk nagy része is megegyezik.
Ha nem lehet ugyanolyan színvonalon, ugyanazokkal megcsinálni egy filmet, akkor inkább bele se kell kezdeni.
Torzítva, megcsonkítva teljesen felesleges és értelmetlen.
Szomjas György is elkövette azt a hibát, amit nagyon sokan, hogy egy régi kultfilm sikerét megpróbálta megismételni néhány évtized múlva - lásd, Bacsó Pétertõl "A tanú", és a "Megint tanú" esetét.
Az egyik kultuszfilm, a másikra már a kutya sem emlékszik.:D
Ennyi a véleményem...:)
Sz Peter 2015 febr. 19. - 22:36:17
Elõször is ez egy dokumentumfilm. Az elsõ nem az volt. Ne hasonlítsd már a kettõt. :)
olahmiki1959 2015 febr. 19. - 21:27:31
A dolog lényegét ez nem érinti - szerintem.
A rendezõ, vagy a forgatókönyvíró ne döntse el HELYETTEM, A NÉZÕ HELYETT, hogy kit szerepeltet a filmjében, a személyes rokon-vagy ellenszenve miatt.
A történelemkönyvekbõl sem lehet kihagyni senkit, akivel nem értek egyet, nem lehet válogatni, "mazsolázgatni" a szereplõk között.
Ráadásul, Schuster Lóri az elõzõ film egyik meghatározó szereplõje volt, nem egy mellékes figura, akit nyugodtan ki lehetett hagyni.

Ha valaki politizálni kezd, - teljesen mindegy, hogy milyen irányultságban, - attól még nyugodtan el lehet vele beszélgetni, sõt, meg lehet kérdezni, hogy mi történt vele, miért változott meg, tartja-e a kapcsolatot a régi zenésztársakkal, stb.

Nehogy már nekem kelljen megmondani, hogy egy rendezõ hogyan rendezzen meg egy filmet!...
Azt viszont megmondhatom, ha orbitális, az egész filmet meghatározó, megkérdõjelezõ hibát csinál...:)
... Nem lehet véletlen, hogy ez a folytatás sokkal alacsonyabb pontokat kapott, mint az eredeti elsõ rész.:D
offtopic
Sz Peter 2015 febr. 19. - 21:04:09
Szerintem nem az volt a probléma, hogy "...SAJÁT POLITIKAI NÉZETEI MIATT, AMELYEK ESETLEG NEM EGYEZNEK LÓRI JELENLEGI POLITIKAI NÉZETEIVEL" - hanem hogy Lóri egyáltalán elkezdett politizálni. ;)
olahmiki1959 2015 febr. 19. - 18:59:43
Én még nem láttam ezt a filmet, - az elõzõt, a "nagy", ma már kultikusnak tartott Kopaszkutyát igen, az minden nyerseségével, fésületlenségével, karcosságával együtt hatalmas film, megkerülhetetlen lenyomata, pillanatfelvétele a 80-as évek eleje magyar szubkultúrájának, - ezt is meg fogom nézni, kifejezetten érdekel, de kérdem én azoktól, akik látták a filmet, és írtak is róla:
Valóban megtörtént, megtörténhetett, hogy kihagyták belõle Schuster Lórántot???
Ezt most akkor hogy?...:)

Valaki, - teljesen mindegy, hogy a rendezõ, a forgatókönyvíró, vagy bárki más - vette magának a bátorságot, hogy A SAJÁT POLITIKAI NÉZETEI MIATT, AMELYEK ESETLEG NEM EGYEZNEK LÓRI JELENLEGI POLITIKAI NÉZETEIVEL - kihagyja belõle a hajdani egyik fõszereplõt?...:)

Ha nem szimpatizálnak Lóri megnyilvánulásaival, akkor beszéljenek arról, vitatkozzanak vele, éreztessék a nézõkkel, hogy nem értenek egyet vele, mondják el, hogy kár, hogy Lóri megváltozott az eltelt 30 év alatt, de NE HAGYJÁK KI A FILMBÕL!!!

Egészen elképesztõ gyakorlat, tisztára olyan, mint amikor az 50-es években a SZU-ban fényképekrõl kiretusáltak politikusokat, mert közben változott a vele kapcsolatos vélemény.:D

Nem hiszem el...:)
1/10
efzoltan 2011 dec. 15. - 06:35:08 1/10 Előzmény l.agi.lilla
Az MN is lehozta, hogy átverés az egész, nem az elõzõ film folytatása.

DVD extra, semmi több. Ha pedig valaki a búcsúkoncertre kíváncsi, akkor megnézheti DVD-n.

Fõszereplõ nélkül hogyan is lehetnek Kettõ?
l.agi.lilla 2011 dec. 10. - 19:05:38
nem láttam még, de vagyok én is olyan rajongó, h már imádom....és el nem tudom képzelni ki pontozta le!!! aki vérbeli rajongó az érti ezt a filmet és imádja!!! :)
8/10
bgero 2011 dec. 09. - 22:12:16 8/10 Előzmény efzoltan
Szerintem dokumentumfilmnek okés (8/10) , de nekem is hiányzott Shuszter Lóri a filmböl, mert a "Kopaszkutya" nem csak 3 zenészrõl szolt. Ami jó, hogy ma Nagyváradon is látható volt ez a film. Köszönöm "nemtudomkinek"!
1/10
efzoltan 2011 dec. 09. - 05:38:09 1/10
A Kopaszkutya 2-nek az elsõ rész után a P-mobilról kellett volna szólnia.
Ja, hogy Hoboék diszkriminálták Lórit pol. nézetei miatt? ....
10/10
nidud90 2011 dec. 08. - 12:48:41 10/10 Előzmény JULES_GT
igazat kell adnom az elõttem szólónak. nem hiszem hogy bárki is 10 pontra jutalmazta volna a filmet. rajtam kívül. én sem láttam még, de megyek a vetítésre. de tõlem már most kapott egy 10-est! mert Bill, Hobo és Póka letettek 30 évnyi kemény munkát az asztalra. a film után ha lehetne még1x szavaznék! nem vagyok 40 feletti, csak 22. de én ezeken nõttem fel.
JULES_GT 2011 dec. 07. - 11:44:45
Vajon az a négy szavazó aki átlagosan 6/10-re értékelte a bemutató elõtt, látta már a filmet? Ja, és az álagéletkoruk eléri a negyven évet? Ha két igen a válasz, akkor írhatnának esetleg kritikát is...