Így írt Raul Brandao a XX. század elején Madeiráról, ahol azóta sem hoztak sok változást az évek, évtizedek: "A gőzhajót elhagyva Funchal, a főváros hirtelen színpaddá változik: megjelennek a száraz, komoly, parancsoló angolok. Feleségeik oly kifogástalanul öltözve, mint egy esküvő vendégei hagyják el a hajót. Kezükben sétapálcával, csipkés blúzokban sétálnak fontosságuk és fonttal teli zsebük tudatában a meghódított területen. Megjelennek a helybeliek is, óriási szalmakalapokat, kézimunkát, hamis korallékszereket, gyümölcsös kosarakat árulva. A boltokban felgyúlnak a fények és színre lépnek a különböző emberek: feketék a Zöld-foki szigetekről, kövér asszonyságok, robusztus németek, sápadt, lázas, a gyarmatokról visszatérő portugálok, öreg, bájukat vesztett angol nők... A sziget olyan, mint egy színpad..." Madeira sokáig gyógyhely volt, a koronás fők, gazdag polgárok, írók, festők téli rezidenciája - egész Európából.