A Baltazár Színház 1998. óta működik. A színház tagjai egy-egy darab születésekor mindig leírták gondolataikat, néhányan közülük versben. Erre alapozva született meg a Dalműhely, ahol a színészek verset írni, zeneszövegben gondolkodni tanultak. A Baltazárban színészként dolgozó Müller Péter Sziámi által vezetett foglalkozásokon a tagok ötleteiből, soraiból kiindulva dalszövegek születtek, amelyeket aztán egy-egy élvonalbeli magyar zeneszerző-előadó megzenésített. Ebből készül jelenleg az Árad a szeretet című, húsz dalt tartalmazó album. A címadó dal az azóta elhunyt Bódi László (Cipő) utolsó szerzeménye. A szcenírozott lemezbemutató koncerten a vendégalkotók saját új daluk előadásával járulnak hozzá a Baltazár Színház produkciójához.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
ccaty
2014 dec. 07. - 15:11:30
Megjegyzem, most kapcsoltam az M3-ra és Koncz Zsuzsát látom, immár a második számot énekelte el és most kapott bele a harmadikba, maradok még itt, hátha lesz még több is... Szóval ennyire nélkülözik õt. Kár volt politikai síkra terelni a dolgot, mert ezzel hitelességét veszíti el sokak szemében... ugyanis számomra, aki nem kereste, hogy éppen mely mûsorokban látható, immár a héten harmadszor futok bele... a nélkülözött mûvésznõbe...
A látható mûsor címe egyébként: Az örökzöld örökzöldek, Koncz Zsuzsa felvételeibõl...
Egy tapasztalattal gazdagabban megállapítható, hogy ha ennyire nélkülözik, mi volna, ha favorizálnák is...? Akkor reggeltõl-estig minden adó Koncz Zsuzsát közvetítene...
Megjegyzem miért csak az állami televíziótól kéri számon a "nélkülözöttségét", a kereskedelmi adóknál miért nem reklamál, mielõtt politikát sejtet a "nélkülözöttsége" mögött?... ami immár bebizonyosodott, hogy nem is igaz.
Csak a végére tudtam bekapcsolódni. A Duna TV ezt a mûsort – mondjuk most nézhetõ idõpontban – mikulás napján, ami most szombati napra esett, a kora délutáni idõben sugározta. Mivel csak egyetlen produkciót láttam, ehhez tudok véleményt írni.
A minap Koncz Zsuzsa azt nyilatkozta, hogy méltánytalanul – azt sugallva, hogy politikai indíttatásból – mellõzik személyét. Érdekes módon, igaz, nem élõ egyenes adásban, de pár napon belül, nem elõször láttam a közszolgálati televíziókban (M3, Duna TV)
Lehet, neki kevésnek tûnik, hogy egy héten belül hosszabb-rövidebb ideig, többször szerepel a televízió adásaiban, de megannyi példát tudnék mondani azokról az elõadómûvészekrõl, akik már hónapok, évek óta nem voltak láthatók, mégsem sírták tele vele a médiát.
Az is nyílt titok, hogy az archív felvételeket szívesebben látják a nézõk, mert - mondjuk a magam részérõl - a ma közvetített szereplése nagy csalódás volt. Az, hogy közel a 70-hez miniben volt, az legalább elvonta a figyelmet arról, hogy a hangja igencsak megkopott már. De egy-egy számot még most is tisztelettel meghallgat tõle a közönség, már csak a nosztalgia kedvéért is.
Páratlan élmény volt a koncert - igazán kár, hogy ilyen szerencsétlen idõben tûzi mûsorra a csatorna. Ráadásul ismertetõ híján az sem derül ki, hogy a Baltazár Színházzal együtt lép fel Koncz Zsuzsátó Bérczesi Robiig, Paja Beától Zoránig, Szakcsi Lakatos Bélától Müller Péter Sziámiig, Bródy Jánostól Tolcsvay Béláig, Hobótól Kiss Tibiig zenei életünk vagy húsz jeles személyisége, és ezúttal valóban velük együtt - nem pedig egy év végi jótékonysági hakni keretében.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások