Rostás Árpád vándorasztalosnak volt egy beteljesületlen gyermekkori álma: egyszer táborozni szeretett volna. A már Magyar Örökség-díjjal jutalmazott mester így vall munkájáról és az indulásáról: "Harminc éve ezzel foglalkozom. Pályafutásom alatt több mint 200 kastélyba volt szerencsém betekintést nyerni, több mint 1000 bútort restauráltam. Intézetben nevelkedtem, Somogy megyében. Biztosan furcsán hangzik, de örülök annak, hogy odakerültem. Nem haragszom a szüleimre, valahol nekik köszönhetem, hogy ez lett a szakmám, mert ha nem állami gondozásban növök fel, talán sosem lesz belőlem az, aki ma vagyok." Fantasztikus kitartásának, megszállottságának eredménye mindaz, amit eddig elért. Újabb 50 évre való terve van: hátrányos helyzetű gyerekeknek iskolát építeni, majd velük közösen egy templomot. De addig is szervezett nekik egy tábort, ahol megismerkedhettek a munka örömével, a közösség erejével, jövőt mutatva nekik, s a hozzá hasonlóaknak. Rostás Árpád szerint ugyanis úgy lehet a romák helyzetén javítani, ha munkát adnak nekik, nem segélyt. A film egy csodálatos példa arra, hogy mi lehessen a jövő.