A hatvanas évek a filmművészet, a mozi aranykora. Az akkori fiatalok egy része úgy gondolta, nincs az életben fontosabb mint, a mozi. Filmet néztek és csináltak. Vannak közöttük, akiknek a film lett az élete. 8 mm-es valóságképek a hatvanas évekből.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Magáért beszél az Õk, akik… címû dokumentumfilm, mely sajátságos idõutazásra invitálja nézõjét, publikumát. Az idei Filmszemlén az Uránia Nemzeti Filmszínházban volt szerencsém a rendezõ Dékány István „kamerás” szemével megnézni a Cinema 64 Stúdió múltját. Egyben sikerült közvetve találkoznom a múltjukban érintett visszapillantókkal (korabeli Cinema 64 Stúdió-sok), valamint a róluk, munkáikról véleményt mondó szakmabeliek igencsak jegyzett személyiségeivel (köztük: Jancsó Miklós, Herskó János, mások).
A hatvanas esztendõkben, majd a hetvenesekben pergõ amatõrfilmes élet folyt nálunk, Magyarországon. Önszervezõ és hivatalos-kulturális támogatással szervezett kis mûhelyekben zajlott a mozgóképkészítés; ennek denotátumát anno még nem neveztük függetlennek. Miközben nagyon is az volt: amatõr szabadúszók produktumai. Cenzúramentesen. Rossz esetben pedig a be-belógatott cenzorlábakra rá-rá tudták csukni ama mesebeli ajtó valóságbeli inkarnációját.
Kisebb és nagyobb városokban, településeken, s a fõvárosban több helyütt. Szemléken, fesztiválokon ismerkedhettünk azzal: hogyan látják a szerzõk a világot, akkori itthoni létünket, mindennapjainkat, örömöket, gondokat – társadalmi itt és mostunk (mostjuk) sötét és fekete foltjait, anomáliát. Hol fikciós történeteket mesélve el, máskor szigorúan ténykövetõ kamerával fókuszálva adott témá(k)ra.
Valóságos, naprakész kordokumentálók voltak. Mondhatnám, kis Dziga Vertovok, John Griersonok, Philip Leacockok, Jean Rouchok afféle „verziói”, a maguk nemében! Különféle mûfajú filmeket rendre dobtak – sajnos viszonylag – szûk „piacukra”. A volt, tegnapelõtti cinemásoknak szinte mindegyikébõl jeles filmalkotó lett: tegnapi és mai filméletünk meghatározó alakja.
Hogyan csinálták? Dékány Istvánnal tömören és élményszerûen pillanthatunk be volt, túlélt és jelenünkben is hatni képes mûhelyük titkaiba. Ha nem derülne ki, hogy Õk, akik… „tájékoztatnak” minket, nézõket — egyetlen amatõr stúdió reprezentánsai —, akkor arra is gondolhatnék, hogy országunk hatvanas éveinek amatõrfilm-világát fedik le, reprezentálják. Dehát sokan voltak jók akkor más mûhelyek más amatõrjei, amint mûveik is. Együtt ketyegték, mutatták az akkori ma, s az azóta múlttá tett-lett idõt. Jelesül társadalomkritikus felhanggal, filmértékkel, tiszta szellemû beállítódással.
Esetünkben persze egyetlen stúdió embereirõl van szó. Nem kis munka lehetett a filmidézetek kiválasztása, megszerkesztése, dramaturgiai súlypontozása. Dékánynak, megítélésem szerint: sikerült. Meggyõzõek a bejátszott részletek, amiket tovább hitelesítenek maguk a készítõk, a Cinema 64-esek visszaemlékezõ, forgatási szituációkat felidézõ mondatai (beszédes mimikával, gesztussal, hanghordozással).
Eleven anyag. Jelen(ünk)ben is munkáló, mozgóképen rögzült múlt. A Cinemából datált szerzõk magukkal hozott szemléleti muníciója bizonyára belejátszik a filmjeiket azóta is folyamatosan, immár profikként készítõ rendezõk etikai tartásába (pl. Tímár Péter, a Gulyás-fivérek, Dékány István).
Találónak találom az interjús dokumentumfilm címét is: Õk, akik…(amúgy ennek ihletõje egy amatõrfilm címe).
Tetszettek, tetszik továbbá az is, hogy a rendezõ, Dékány véletlenül sem tenyerel rá dokumentumanyagára. Szerényen, tárgyszerûen, társaságát motiválóan van jelen a mûben, vesz részt a baráti-szakmai asztaltársaság beszélgetésében. Idõutazásunkat az övéivel navigálva.
Néhány esetlegesen kiragadott mondattal szóltam hozzá fent Dékány István filmjéhez. Egyben egybevetés végett ajánlom – persze, lehet, hogy ez nagyon szubjektív szempont - az akkori idõk társadalmi „térképrajzolásában” a KALEF (Kisfaludy András) címû dokumentumfilm megtekintését. Szerintem harmonikusan dialogizál egymással a két mû. Ami „kihallatszik” belõlük az egybevetés során: tovább hitelesít(het)i a látottakat.
Nem tudom megállni, hogy soraim (bizonyára filmszeretõ) olvasójának ne szóljak, vázlatosan, a szerzõrõl, munkásságáról. Lévén: fontos ugyan a „mi”, ám hasonlóan fontosnak tartom a „ki”-t is. Szóval ki a szerzõ? Aki ismeri az most redundanciát élhet át, aki viszont nem vagy nem eléggé, annak talán afféle „mûhelyhozadékot” nyújthatnak az alábbiak. Ezért másolom ide a Magyar Filmlexikonból (Bp., 2005) a Dékány István dokumentumfilm-rendezõ szócikk néhány sorát:
„(…) Amatõrfilmes ’szakmai múltja’ (1960-89): az Amatõrfilm Klubok Bp.-i Tanácsának tagja (1963-65), A Gulyás-fivérekkel a Cinema 64 Stúdió megalapítója (1964), 1967-75: a M. Amatõrfilm Szöv. elnökségi tagja (1967-68-ban szervezõtitkár), a MAFSZ függetlenített ügyvez. fõtitkára (1982-89). 1970-93: külsõs újságíró. Amatõrfilmjeinek (pl. Hómunkások; Fehéringesek) többsége 8 mm-es nyersanyagra készült, 16 mm-esben forgatta a Technika c. kísérleti filmet. Munkatársa volt a ’Társadalmi Filmforgalmazás’ 1978-82-es modellkísérletének. Létrehozta Mo. elsõ videoklubját (Kassák Video Klub, 1979). Hivatásos filmjeinek egyike ún. versfilm (’Séta bölcsõhelyem körül’). Családi portréfilm a Kollányiék almafája, képzõmûv. film a Kerti ünnep, a Képíró és a Giovanni Hajnal, amely a címszereplõvel való római találkozást örökítette meg. Számos ismeretterjesztõ filmsor.-ot szerk.-ként, szerk.-rendezõként, ill. szerk.forgatókönyvíróként jegyez. Köztük a Fejezetek a film történetébõl c. 38 részest; 17 részes ’A magok oltalmára’, mely az erdélyi erõdtemplomokkal fogl., 14 epizódból áll A szovjet birodalom tündöklése és bukása, 7-bõl a Honvédcsaták. Életrajzi ihletésû dokumentumfilm Az én 56-om. (…) Szabó István filmszerepet osztott D.-ra: Füsi karakteres alakja az Álmodozások korában, az egyik fegyveres figura a Szerelmesfilmben. (…).”
Tisztelettel:
egy filmszakmabeli, aki emitt, momentán - anonim
A filmszemle valamelyik napján, az Uránia moziban láttam. A vetítés után hallottam, hogy hamarosan bemutatja a Duna TV is.
Javítás: Máskor jobban figyelek. A mûalkotás helyett inkább a produkció kifejezést illene használnom. Ugyanis egy dokumentumfilm kapcsán tettem közzé a véleményem. Tévedésem emelje a mû értékét!!!
Különleges mûalkotás. Ráadásul a legtisztább, és legérthetõbb nyelven megfogalmazva. Közöttünk nosztalgiázó személyek mesélnek egykori ifjúságukról, irigylésre méltó kísérletezõ kedvükrõl, miközben a befogadói oldalról is átélhetõ a mai napig tartó romlatlan lelkesedés. Játékfilmes törekvésük már-már dokumentum értéke kifejezetten gazdagítja a magyar filmtörténetet, különösen akkor, ha erre a legavatottabb szakemberek is felhívják a nézõ figyelmét. Egyfajta zavarba ejtõ szembesítés történik, amint a régi fotográfiák, az archív kisfilmes anyagok, s a jelenkor digitális megoldásai - a technikai kontraszt ellenére - egymást segítõ szellemi tartalmukat hordozva ötvözõdnek egységes mozgóképi élménnyé. Régen történt, de ma is hatékony egybeesése az eseményeknek. Újrabeszélni róla ünnepélyes cselekedet, melyet õszintén megérdemel minden közremûködõ, hiszen személyes – azaz szívbõl érkezõ - véleményük hitelesen idézi vissza a múltat.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások