A gízai nagy piramis becsült tömege 5,9 millió tonna, melyhez a források szerint egy több mint két kilométerre fekvő kőbányából kellett az egyiptomi rabszolgáknak a helyszínre szállítaniuk az alapanyagot. Szélsőséges vélemények szerint kizárt, hogy emberi kéz alkotta volna a nagyszabású, tökéletes alakú ókori építményeket, így sokan egy korábban kihalt, szuperfejlett civilizáció létezését, esetleg földönkívüli erők beavatkozását feltételezik.

A világ egyik csodájaként is számon tartott piramisok építésének egyik legnépszerűbb teóriája a faszánokon szállított kövek elmélete. Eszerint felvizezték a szánok előtt a homokot, hogy a hatalmas kőtömbök súlya alatt ne süllyedjen be a talaj. Más feltételezések szerint farudakat erősítettek a több tonnás elemekre, ezzel tizenkétszögeket alkotva könnyen görgethetővé váltak.

Jean-Pierre Houdin francia építésznek más elképzelése volt a monstrumok születéséről. Szerinte a többszázezres munkaerő helyett mindössze 4000 munkás dolgozhatott - precíz mérnöki irányítás alatt. Az építkezés első fázisában hagyományos rámpát használtak, majd, amikor a piramis teljes tömegének háromnegyedét már beépítették, a rámpa köveinek felhasználásával egy belső spirális alagúton, fasíneken 8-10 ember csúsztatta fel egyesével a nehéz köveket.

Dr. Maureen Clemmons egy teljesen új elmélettel áll elő: szerinte mivel az egyiptomiak hajós nemzetként amúgy is jól ismerték a szélenergia adta lehetőségeket, vitorlákat alkalmaztak az óriási kőtömbök felemeléséhez és az obeliszkek felállításához. A kutatócsapat kamerák előtt teszi próbára, hogy az ókori építészek valóban felhasználhatták-e a természet erejét a gúlák felépítéséhez.