ez nagyon gyenge a narrátor meg fõleg hiteltelen, de elismerés a
probálkozásért.

Számomra õszintébb és hatásosabb lett volna a film, ha bemutatja az utat, úgy, ahogy végigjárták (tehát pl. nem csak olyan képek vannak, ahol Tolvaly Ferenc ül egyedül a sátor elõtt/megy egyedül az úton, esetleg néhány helyivel, hanem ténylegesen látjuk a teherhordókat, a társakat is), a zarándoklathoz kapcsolodó tanításokat, és mellette azt, hogy a stáb és a "narrátor" (gondolom Tolvaly Ferenc) mit él át, mit érez - már amennyire ez visszaadható. A belsõ élmények jellegüknél fogva csak korlátozottan adhatók vissza, és egy dokumentumfilm szerintem kevéssé alkalmas erre (a "film kockáin" konkrétan a lényegbõl nem látszik semmi). Egy visszaemlékezés, az írott forma, sokkal jobb erre. Kevesebb szöveg több lett volna. Szerintem. Így néhol kissé közhelyesre sikerült, a továbbgondolásra érdemes részek meg elvesztek a többi között (ezért jobb az írott forma - bármikor lehet szünetet tartani).
Amúgy valóban, a meditációhoz nem kell messzire utazni. Tulajdonképpen ezért is gyanús nekem kicsit a film - ahogy írod, 2 Camino után, és még mindig úgy jelenik meg a film elején, mint aki most kezdi az útját... Háááát...
Szerintem téves elképzelés, hogy mindenképpen valahova messzire kell utazni ahhoz, hogy megtaláljuk a belsõ békénket. Bár ez kétségtelenül látványosabb, mintha az ember otthon üldögél a szönyegen és meditál.

Tudod, vannak, akik csak saját magukért járnak végig egy zarándokutat, és vannak, akik a saját átélésük mellett elhozzák másoknak a zarándokutat. Ez pedig operatõr, vagy egy fényképezõgép nélkül nem megy.
Camino-t elõször operatõr nélkül járta végig Tolvaly Ferenc, és mivel olyan élményei voltak, amit szeretett volna megosztani másokkal, ezért vágott neki még egyszer az Útnak, hogy másoknak elhozhassa. Tibetbe viszont nem olyan egyszerû eljutni, ezt ne feledd.
Tibet ráadáasul szintén nem az a hely, ahová sokan, sûrûn járnának, de sok emberben él a valódi vágy, hogy megismerje ezeket a helyeket, ezt a kultúrát, és õk igenis megkapják az élményt a könyv és a film által, szinte mintha ott lennének. Én is megtapasztaltam, és tudom, hogy több más zarándoktársam is megtapasztalta, hogy a fényképezés ellenére igenis át lehet élni kellõ mélységben a zarándoklat lényegét....
Ha elmész Tibetbe, vagy elmész a Camino-ra, megtapasztalod valóban, hogy nincs tömeg az egyes helyeken, eltérõen más zarándokhelyektõl, amik pl. itt Magyarországon is könnyen elérhetõek bárki számára. És a teherhordók, a "kis karaván" tagjai nem zajos csapatként járnak végig, hanem együtt ugyan, de mindenki a maga belsõjére figyelve. Tibetben, és Ázsiában az emberek nem kifelé, a többiek, a külsõségek felé fordulnak, nem ezeknek élnek, hanem a belsõ értékek, a lélek felé fordulnak. Hiszen a lélek az, ami nem szûnik meg, ami az igazi értékeket hordozza, ami folyamatosan fejlõdik, és viszi tovább az egyes életekben megszerzett tapasztalatokat. Míg a külsõ világ dolgai múlandóak, úgy, ahogy a felépített csodás homokmandala is néhány mozdulattal összesöpörhetõ. De ha ezt a mandalát magadban építed fel, senki nem fogja tudni lerombolni.....
Emellett a "magány" a belsõ magányt is jelenti, merhogy az élet fõbb állomásait, pontjait mindenki egyedül, "magányosan" éli meg, egyedül küzd a szülõcsatornában, egyedül lép át a fizikai életbõl a halálon át a köztes létbe. Ezzel a gondolattal a hétköznapok nyüzsgésében nem szembesülünk általában, szükség van egy kis csendes elvonulásra a belsõ elmélyedéshez. Tibet is egy olyan hely, ahol rengeteg lehetõség van a belsõd elfogulatlan megvizsgálására.

Kívánom, hogy Te is, sok más emberrel együtt jussatok el olyan helyre ebben a földi életetekben, ahol Ti is átélhetitek mindazt, amit a film közvetít, és remélem, utána megérted, hogy nem mesterkélt a film, és valóban úgy történnek ezen a zarándokúton a dolgok, ahogyan a film kockáin láthatod!

De ha nem tudsz, ülj le pár percre meditálni otthon, és figyeld meg ÕSZINTÉN, mit üzen a belsõ hangod!

Ismeretterjesztõ filmnek jó: szép felvételek, kolostorok, tájak. Amit az egész hátterérõl mond a narrátor, az is érdekes. Csak az a bizonyos „zarándoklat” vonulat nem jött be nekem. Valahogy nem volt túl hiteles, ámde némiképp szájbarágós. Amikor már ötödször mondta, hogy „tiszta lapot” akar, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Alapból azt nem értem, ha az ember zarándoklatra megy, aminek során végülis saját magában kellene elmélyednie, s találkoznia a legbelül lakozóval, akkor miért visz magával operatõrt? Számomra az „elmélyedõs”, „jaj de nagyon elmeditáltam éppen” és „milyen nagy a magány itt a hegyen” (mikor mindenki tudja, hogy ott van a hátterben egy pár teherhordó jakokkal + min. egy operatõr) jelenetek erõsen mesterkéltnek tûntek. Egy ilyen filmtõl valamivel több öszinteséget vártam volna.

??? - Kérdés:

Vajon egy Buddha, láma, Pápa, pap vagy bármelyik istenség által adott áldás értékébõl, minõségébõl von-e le, le tud-e vonni bármit is az, hogy az a "riporter" vagy "operatõr", aki ezt a médián keresztül közvetíti, a magánéletben vagy a közéletben mivel foglalkozik?

Lehet, hogy a "zavaró érzelmek" nem engedik, hogy a TARTALOMRA figyeljen az ember?

A film üzenete egyébként öntisztítás is.

Üdv mindenkinek.
ui.: Az ajándék a lényeg, nem a csomagolópapír ... (!!!) ;-))

Valljuk be azért, hogy Tolvaly Ferenc nem a legtisztább szereplõje (volt) a magyar médiapiacnak, úgyhogy kérdéses, hogy ez illetve az elõzõ filmje nem inkább egy (ön)tisztítótûznek fogható-e fel.

Én soha nem tudom a mûvet az alkotójától függetleníteni. Mindenben az érdekel, hogy ki volt az az ember, aki megalkotta. Sajnos itt sem tudom...

A film testközelbe hozza a tibeti Buddhizmus szent helyeit.

Kapcsolatba kerülünk a megvilágosult (Buddha) tudattal, az azokat az energiákat (lenyomatokat) õrzõ és megtestesítõ templomokkal, sztupákkal, szobrokkal, képekkel, amelyek által a megvilágosult lények áldása (transzformáció) eljut hozzánk.

Nagy a felelõsségünk abban, hogy mit kezdünk ezzel az "áldással", hogy mire, minek a megteremtésére használjuk fel.

Egy nagyon erõs impulzust ad ez a "beavató film"
arra, hogy mi magunk is - ha még nem kezdtük volna el - elinduljunk a "belsõ ösvényen", önmagunk, létezésünk értelme és célja megismerésére, felfedezésére.

A mû vallásoktól független, azok felett álló értékeket közvetít, ha az öt érzékszervi érzékelés valamelyikével kapcsolatot teremtünk a megvilágosodott tudattal, mert minden amit áthat
áldott azaz "szent".

A hagyományos dokumentumfilmekhez képest itt nem egy kívülálló személy lexikális ismereteit kapjuk, hanem "a zarándok" személyes átéléseit, vívódását, élményeit, megtörését és felemelkedését, a HIT és a TAPASZTALÁS megélését.

Mindenkinek ajánlom!
Végre egy olyan mû, amitõl szebb és jobb lesz a világ, mert megváltoztatja az embereket.

BEC

Tibetben a lélek (El Camino után a lélek útja folytatódik)

Ez egy "beavató film"!
A könyv részben más történet mint a film, mert nagyrészt kitalált történet, de nagyon sok valóságos elemmel bír.
Élmény a szemnek, a tudatnak.

A film nem hollywoodi csihi-puhi. Nem a technika, hanem a
szellemi és lelki táplálék, a tartalom, a szent helyek a fontosak.
Hihetetlenül nagy áldása van a filmnek, amely végigkísérte az
alkotás minden fázisát, s most a kész film által hozzád is eljuthat.

Nézd meg! Nem tudod mit hagynál ki.

Ha valóban érdekelnek a spirituális élmények, ebbõl a filmbõl jut neked is bõven.

BEC

Sziasztok!

Ajánlom minden mély érzésû Léleknek, minden Útkeresõnek! Figyeljetek a film minden rezdülésére!

Kellemes filmnézést Mindenkinek!