1922-ben Lord Carnarvon költségén nekiláttak a világ képzeletét foglalkoztató egyiptomi sír, Tutankhamon sírjának feltárásához. Nyolcvanöt évvel később lord Carnarvon dédunokája Egyiptomba utazik, hogy megtudja, az újabb kutatások mennyiben segítenek megmutatni a maszk mögött magát a fáraót. Az ifjabb Lord Carnarvon szoros együttműködésben Dr. Zahi Hawass vezető egyiptológussal és más szakértőkkel megvizsgálja a kairói múzeumban kiállított műtárgyak mellett az eddig még közönség elé sosem került leleteket is. Azokra a rejtélyekre keres választ, melyek a fiúkirály életét és uralkodását övezték - a fiúkirályét, aki kilenc éves korától kezdve uralkodott a világ egyik legnagyobb civilizációja fölött. Tutankhamon kincsei rekord számú látogatót vonzottak a kiállításokra világszerte. Filmünk az újabb keletű kutatások, helyszíni felvételek és rekonstruált jelenetek, valamint számítógépes animáció segítségével mutatja be, milyen nagy mértékben megkérdőjelezhető eddigi tudásunk Tutankhamonról.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Tõrténelmi ismereteimet nem bolygatja fel, hogy több ezer éve létezik a családon belüli gyilkosság, ha kell vérfertõzéses viszonyon alapuló házasság a dinasztia megõrzése céljából.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások