Az aktuális rész ismertetője: Celeste Leandrónak írott levelét Enzo kicseréli. A hamisítványban a lány bevallja, hogy ő vette el a gyöngysort. Leandróban kétségek támadnak a lány ártatlanságát illetően. A Kacsitának írt levél alapján Franco rájön, hogy a levelet, amit Enzo adott az édesapjuknak, nem Celeste írta. Eközben Celeste a kikötőben keres menedéket, ahol egy volt táncosnő, Amanda veszi védőszárnyai alá.
A műsor ismertetése: Celeste sosem ismerte a fényűzést. A fiatal lány szerény körülmények között él súlyosan beteg édesanyjával. Franco gazdag család leszármazottja. A két fiatal őrült szerelemre lobban egymás iránt. Megfogadják, hogy semmi sem állhat szerelmük útjába. A fogadalomnak a szerelmesek által ültetett fa állít örök emléket. Aznap, mikor Celeste édesanyja meghal, a mit sem sejtő Franco a közös fánál várja szerelmét. A találkozás kapcsolatuk fontos állomásának ígérkezik: Franco és Celeste eddig ugyanis nem fedte fel kilétét, most készülnek megosztani egymással eddigi életük eltitkolt részleteit. Franco azonban hiába várja Celestét, a lány nem jön el a randevúra. Franco vigasztalhatatlan. Úgy dönt, külföldre utazik, csakhogy minél távolabb legyen attól a helytől, ahol élete legnagyobb szívfájdalmát elszenvedte. Celeste szobalánynak szegődik a Ferrero-házhoz. Nem tudja, hogy Ferreróék fia az ő volt szerelme, Franco. Azt sem sejti, hogy az idősebb Ferreróval családi kötelékek kötik össze, és arról sem tudhat, hogy apa és fia között talán nincs is vérségi kapcsolat...
Hozzászólások