A műsor ismertetése:
Amikor Maggie és az apja, George részére határozatot kézbesítenek, amelyben felszólítják őket - szerződésüket felmondják, azaz a Plymouthban, a kikötői mólónál lévő gyönyörű otthonukat, valamint az ugyanabban az épületben lévő turistairodájukat, el kell hagyniuk, ez számukra kész katasztrófa.
Bostonban Maggie felkeresi a bérbeadójukat, Christ, és kérdőre vonja. A találkozó eléggé viharosra sikeredik, szó-szót követ, és Maggie viharos távozásakor elüti az eléje lépő arrogáns férfit. Az ütközés következtében a férfi enyhe agyrázkódást szenved, aminek a következménye: emlékezetkiesés. Chris éppen Maggie-t kéri meg, hogy segítsen neki, gondoskodjon róla, amíg fel nem épül az amnéziából. Maggie közben egyfolytában aggódik a szeretetre méltó, de kissé különc apjáért, George-ért, aki kétségbeesetten védekezik, küzd a fenyegető kilakoltatás ellen.
A ház az élete. Azonkívül pedig a közelben fekvő turistairoda, a Mayflower biztosítja számára az egzisztenciáját. Évek óta itt kezdi George az igen eredeti városvezető túráit. Maggie mindent megpróbál, hogy sikerüljön Chrisszel új bérleti szerződést kötnie. Ebben segít neki az a tény, hogy az ellenszenves bérbeadó, Chris az elesése után elveszítette az emlékezetét, ez adhat a nő számára talán valami reményt, vagy bizonyos esélyt.
Ugyanis a férfi nem csak azt felejtette el, hogy Maggie-vel milyen hevesen összevesztek, hajba kaptak -, hanem azt is elfelejtette Chris, ő valójában egy ellenszenves, akadékoskodó figura. Egyszerre barátságos, udvarias férfi, sőt nagyon sármos férfi lesz. A kulcs Chris emlékezetének visszanyerésére, gyógyulására a múltban történt érzelmi események szolgálhatnak. Tehát pont ilyeneket kellene felkutatni.
Maggie ott marad Chris mellet - a férfi kívánságára -, ugyanis egyedül a nő az, akit az új életében legrégebb óta ismer. Tehát akár tetszik, akár nem, egyedül Maggie kísérheti el erre az időutazásra, a gyökerei felkutatására, ami Chris számára egyszerűen régmúltnak tűnik. Eljutnak, Maggie szeszélyes anyjához, Irishez, aki udvariasan fogadja mindkettőjüket az ökofarmján, bár közben kiderül, hogy Chris az üzlettársával, Paullal a bátyját, Kyle-t és barátait rábeszélte egy kockázatos pénzbefektetésre és ezzel mindkettőjüket anyagi csődbe juttatta.
Maggie egyre nagyobb nyomás alá kerül, hogy így vagy úgy, de bármikor kiderülhet a kettős játéka. És ahogy beleszeret az „új” Chrisbe, fogalma sincs, hogy vajon majd nem a régit kapja-e vissza…
Egyéb epizódok:
Stáblista
Szereplők
Maggie Bradford
Chris Lennon
Iris Lennon
George Bradford
Nicole
Paul Schulz
doktor
Hozzászólások