Sliders / A hiúság áldozatai

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai filmsorozat, III / 18. rész, 45 perc, 1997

Értékelés:

244 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

244 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A Slidereket nagyon megrázza Arturo professzor elvesztése. Még fel sem ocsúdhatnak azonban, amikor szó szerint életveszélyes megpróbáltatásokat kell kiállniuk. Ugyanis egy betegesen ijesztő világba csöppennek, ahol a lakosságot egy olyan baktérium fertőzte meg, mely húsevő zombikká változtatott át mindenkit. Egyikük pedig minden eszközt bevet, hogy Quinn életére törjön.

A műsor ismertetése: Quinn Mallory a fizika szakos egyetemista már régóta foglalkozik az időutazás gondolatával. Folyamatosan kutat, hogy rábukkanjon a fizikai tudományok gráljára: miként lehet egyszerre párhuzamos dimenziókban utazni. Házuk pincéjében jó néhány kísérletet végzett el, és úgy tűnik, sikerül megépítenie azt a gépet, amivel az időutazás lehetségessé válik. Persze azért szorgalmasan látogatja az egyetem fizika tanszékét, ahol Arturo professzor előadásai nagy segítséget jelentenek munkájához, de természetesen mellette állnak a barátai is. Egy véletlen baleset következtében azonban hirtelen megnyílik egy átjáró, s mind a négyüket magával rántja a mélység. Mire feleszmélnek, már egy másik univerzumban vannak, ahol minden ijesztően más. A világok közti csúszás hamarosan kétségbeejtővé válik. Egyszer olyan világba csöppennek, ahol a férfi és a nő szerepe felcserélődik, máskor olyanba, ahol vírusos betegségek burjánzanak, vagy földalatti mozgalmak árasztják el a Földet. Nem lehet tudni, hogy valaha hazajutnak-e a saját otthonukba!

Évadok:

Stáblista

Szereplők

Quinn Mallory
Wade Kathleen Welles
Rembrandt Brown
Maximillian P. Arturo prof.
Maggie Beckett
Dr. Diana Davis
Colin Mallory
Amanda Mallory
Quinn 'Mallory' Mallory
Cezanne Brown
Dr. Manfred Xang
L. Specateli nyomozónő
Gillian Mitchell
Pricilla Hardaway
Billy a Kölyök
Natalie Nassau
Első Orákulum

Hozzászólások

Szerinted?
k11zoltan ápr. 25. 20:50:38 Előzmény Oh jajj
Akkor rasszista vagy.
k11zoltan ápr. 25. 20:50:07
Így is, úgy is befejezetlen lett. Az utolsó 2 részt néztem most csak meg.
gyereamozibabe 2023 márc. 08. - 23:41:57 Előzmény agarik
A magyar nyelvben van olyan szó, hogy NÉGER. És nincs dehonesztáló jelentése. Jobb ha beletörődsz, és nem játszod az eszed.
ALDO 2018 szept. 21. - 05:04:29 Előzmény agarik
A 3. évadtól a FOX akciódúsabbá akarta tenni a sorozatot. A profot alakító John Ryes-Davis valóban többször nem tetszésének adott okot, amiben sok esetben igaza is volt, mert már a szezon elején becsúszott több gyenge epizód. A pulzáros dupla részt eredetileg ő írta, de a forgatókönyvet később totál átírták, ezután szállt ki végleg. Az évad végére hozták be Kari Wuhrert, aki akkoriban szerepelt abban az agyonreklámozott, moslék Anakondában, így remélték, hogy sikerül egy "nagyobb" nevet szerezni és lássuk be, elsősorban nem a színészi képességein volt a hangsúly. A kavarás fordítva volt, neki volt állandó pasija a stábtagok közül nem, Sabrinának. A két csaj a forgatási szünetekben legendásan rosszul jött ki egymással.
A FOX végül a 3. évad végén úgy döntött, hogy kaszálja a sorozatot, ezért lezáratlanul ért volna véget: a mutáns szigeten lelövik az ezreset, aki az időzítővel együtt a mélybe zuhan, így nem tudják megszerezni a koordinátákat és véletlenszerűen elcsúsznak. Az Universal stúdió teljes 22 epizódos 4. évadot akart, de a FOX csak egy 13 részesbe ment volna bele, úgy hogy az lesz az utolsó és csak Quinn és Maggie szerepeltek volna. Végül a SCi-fi Channel vette át a sorozatot. Sokkal kevesebb pénzből gazdálkodtak. Ekkor indították újra a sztorit és hozták be Quinn öccsét, aki a való életben is Jerry O'Connel tesója. A színvonal ekkor már érezhetően romlott, így már valóban egy utolsó 5. évaban gondolkoztak. Jerrynek már elege volt és mással akart foglalkozni ezért max 6 részt vállalt volna be, de úgy hogy a tesója maradhat. Végül nem tudtak megegyezni és a tesókat kirúgták.
Oh jajj 2018 jún. 20. - 01:46:35 Előzmény agarik
Ja, bocs niggert akartam írni...
agarik 2018 jún. 07. - 13:55:32 Előzmény Oh jajj
Először is nem néger, hanem fekete.

Másodszor: Sabrina Lloyd kavart valami stábtaggal, erre beszólt neki Kari Whurer, amit nem viselt jól. Mivel a költségvetés nem bírt el annyi állandó tagot, KW olcsóbb volt, SL meg egy hisztis luvnya, hát kirúgták.
Gimli folyamatosan beszólt az íróknak hogy amit csinálnak az igénytelen szar, ezért kiírták a sorozatból.
Quinn meg megunta és kiszállt.

Egyébként adássorrendben nézve a részeket nekem pont az utolsó évad tetszik legjobban, amikor az Síró Emberen kívül már mindenki más az eredeti gárdából távozott.
Most viszont elkezdtem nézni gyártási sorrendben, és meghatározóan új élmény.
Oh jajj 2017 dec. 27. - 10:14:26
Miért tûntek el az eredeti szereplõk? :(
Bugyutácska kis sorozat, de még a nézhetõ kategóriában. Aztán eltûntek az ismert szereplõk és egy totál új gárda, a néger gyerek kivételével... Miért?
Ez így már...
8/10
nikato 2017 jan. 30. - 16:54:09 8/10
Bár elkezdõdtek a Maggie-es részek, de azért hiányozni fog, hogy nincs délután 5-kor.
JoeM 2017 jan. 26. - 10:59:48
Mikor Sabrina Lloyd eltûnt a sorozatból, érezni lehetett, hogy ezzel egyfajta szétesés kezdõdik. Sajnos ez be is igazolódott. Kár ezért a sorozatért. Inkább lezárhatták volna normálisan az eredeti gárdával.
8/10
nikato 2017 jan. 26. - 10:25:58 8/10
Én is nézem megint, persze csak addig amíg az eredeti csapat lesz.... Ugye azt már sokszor kiveséztük, hogy kb. a 3. évadig volt jó, amíg az eredeti csapat volt, Kari Wuhrer (Maggie) játszani sem tudott (meg is látszik ma már a pornóból tartja fenn magát, ahogy olvastam).. Azt is olvastam, hogy a producerváltás után kezdõdtek a kromag sztorik (Off.: A Bûbájos boszorkáknál is volt producer/rendezõ váltás, amíg az elsõ évadok a családi dolgaikról szóltak inkább, a váltás után inkább a varázslás és az akció dúsabb jelenetek kaptak helyett, ott jó tett a váltás), itt nem tett jót a producer leváltása, a kromag sztorik eszméletlen rosszak voltak. SPOILER: Ez az egész, hogy Quinn másik bolygóról van, az anyja csak a nevelõ anyja, kiderült van még egy tesója, chipek, stb.... ez kegyetlen rossz volt! Az utolsó résszel együtt, hogy egy látó végig látta õket és filmsorozat készült belõlük, ráadásul egyszer régebben Quinn-ék földjére értek, de nem maradhattak, mert Maggie nem kapott levegõt, és ezért tovább ugrottak, de az utolsó részben már kap levegõt azon a világon? 2x majnem hazajutottak, egyszer Quinn a kapuról állapította meg, hogy nem otthon vannak, aztán kiderült, hogy az anyja megolajoztatta. Sabrina Lloyd-ot sem lehetett volna úgy kiírni a sorozatból, hogy hazaérkeznek mondjuk és õ ott marad, míg Quinn tovább a ugrik a fuldokló Maggie-vel? Vagy bedobja Maggiet a lyukba és õ is ott marad. Aztán folytatódhatott volna Maggie-vel a sorozat, úgyis full új csapat lett, illetve még Remi maradt. SPOILER VÉGE
Összes hozzászólás