Az aktuális rész ismertetője: Született színésznő, aki nagyon fontosnak tartja a nők helyzetét a világban, és ezt a színpadon is szívesen megformálja. Sőt fiainak is mindig azt tanította, hogy a nők egyenjogú partnerek egy kapcsolatban, ehhez pedig nagyon jó példát mutattak a férjével. Barabás Éva Básti Julival beszélgetett a Portréban. Juli azt is elmondta, hogy nagymamája igazán erős asszony volt, aki a háborúban bújtatta a lányait, a jó cél érdekében a végletekig el tudott menni, nagyon mélyről építette fel az életét, miközben végig humorral élte mindennapjait. Ő volt az a nagymama, akinek Juli egy kicsit a vezetéknevét is felvette, éppen csak addig, amíg a színművészeti főiskolán sikerrel felvételizett, mert nem szerette volna, ha az édesapja, Básti Lajos miatt veszik fel. A színházi sikerek nem tántorították el abban az elhatározásában, hogy gyermeket vállaljon, főleg, hogy az első szerelem olyan elementáris erővel robbant be az életébe, amit mindenképpen gyermekvállalással szeretett volna megkoronázni. Igaz, később első férjétől elvált, második férje a színházrendező Puskás Tamás oldalán találta meg a boldogságot, és kicsit a pihenést is, melyet gyermekei születése után, csodaként élt meg. Az életét sem a gyermekei, sem a színház nélkül nem tudná elképzelni. Imád belebújni mások bőrébe, pedig ez nap mint nap iszonyatosan megterhelő. A 60. szülinap nem érte akkora sokként, mint az 50., bár nehezen fogadja el, hogy egyre kevesebb van hátra. Semmilyen leépüléstől nem tart, hiszen a színház és a szövegtanulás frissen tartja az elméjét. S, hogy egy kedvenc színdarab 100. előadásán miért volt 3 másodperc egy fél élet, az is kiderül egy nagyon büszke anyuka, egy igazi nő, egy született színésznő történeteiből a Portréban.
A műsor ismertetése: Izgalmas sorsok, történetek vasárnap éjszakánként.
Hozzászólások