Az aktuális rész ismertetője:
"Szülőföldet nem választ az ember. Ott jön létre. Rabja is, fogja is, és ha valami rendeset tesz, mert tehet, akkor ezt a földhöz ragadt rabot úgy hívják: hazafi.
Zsámbékra véletlenül kerültem. Huszonöt éve élek itt. Azóta úgy tekintek rám mint a szülőföldemre. Zsámbék befogadott, megtűrt, talán választott is engem. Örülök, hogy a templomrom a szomszédom. Olyasmit érzek iránta, ami leginkább szerelmetes érzés. Ugyanaz a sorsa, mint másik szeretett helyemnek, a százszorszép Budapestnek. Szinte előképe annak. Soha nem volt fénykora és talán nem is lesz. Csak éppen mindig látni rajta, hogy milyen szép is lehetne. Olyan szép, énnekem sem élni, sem meghalni máshol nincs kedvem."
Így vall a Szerelmes földrajz mostani adásában Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész. Az Ő kedves, szeretett helyeit mutatjuk be ezúttal.
Vetítések:
Egyéb epizódok:
Stáblista
Alkotók
- Miklósa Erika Papp Lajos Szörényi Levente Zoboki Gábor Timár Sándor Melocco Miklós Dr. Kopp Mária Zsigmond Vilmos Csoóri Sándor Vizi E. Szilveszter Nagy Gáspár Gábor S. Pál Markó Iván Grosics Gyula Román Sándor Bock József Kornis György Gyarmati Andrea Lázár Vilmos Kovács Katalin Tolcsvay László Petrás Mária Egerszegi Krisztina Pitti Katalin Sunyovszky Szilvia Makovecz Imre Péreli Zsuzsa Varga Zoltán Horgas Eszter Palya Bea Rost Andrea Vukán György Szakcsi Lakatos Béla Bornai Tibor Für Anikó
- Paczolay Béla Dala István
- Hollós László
- Tóth Zsolt Dala István Várkonyi Sándor
- Hollós László Gáspár Judit
Hozzászólások