Életreceptek / Kálid Artúr színművész

portréfilm

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Kálid Artúr a Színház- és Filmművészeti Főiskola drámai szakán végzett. Pályája az 1988-as Ki mit tud?-dal indult, ahol vers előadásaiért díjazták. Röviddel ezután kapta meg első szerepét az Angyalbőrben című tévésorozatban, ma a Bárka színház társulatának tagja. Az afrikai apától és magyar anyától született színészről talán kevesen tudják, hogy állami gondozásban nőtt fel. A gyerekkori sérelmeket szerencsés alkatának köszönhetően fel tudta dolgozni, és ma már úgy vélekedik, hogy minden okkal történt vele. Eredetileg Békési Artúrnak hívták - a keresztnevét édesanyja kedvenc írója, Arthur Miller után kapta -, ám később felvette a Winkler vezetéknevet, így hálálva meg örökbefogadó családjának a sok törődést. Művésznevét, a Kálidot pedig a Kaled arab névből vette, amelynek jelentése: 'térben és időben végtelen.

A műsor ismertetése: Naponta jelentkező portréműsorunkban közismert és érdekes személyiségek mesélnek életük fordulatairól, örömeikről, bánataikról, illetve arról, hogyan sikerült kilábalniuk a különböző krízishelyzetekből.

Egyéb epizódok:

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?